Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 8/1-4. (Budapest, 1884)

2. szám

nem a petevezetekben kepzddih;kis'zen ismcretes,ho;y a tyifklevesben feladott kuebb-nagyobb tojdsoknak csakis sdrgdja van» (10. 1.). Pedig hogy Sz. tud hozza targyat kezzelfoghatolag megmagyarazni ez kitunik tobbek kozott a kovetkez6 passusabol, melyben a metelyek testiirenck hiaiiyat a kovetkezti, syntaktikai tekintetben, az igaz, egy kisse saiitikalo, de ketseg kiviil eleven szavakkal teszi erthetove : «Ezek tehdt kiildn testUrrel nem birnak; mehj korulmenyt ohj formdn crthctjvk meg, hogy egyferinces allatnak, pl. nptlnak egesz belcsbvet szdjdn keresztul horoggat kiszednenk s az ezutdn ott maradott iir a testiirt es beliirt is kdzrctitne, mehjben tchat a tapszerek cmcsztese is tbrtenik» (198. lap). Az egesz Y.-on voros fonalkent huzodik vegig egy tendentia, mely szakirodalmunkban eddigele egeszen ismeretlen volt. Ezen tendentia a Sz. cnjenek, eszletei fontossaganak egesz a kicsinyes dicsekedesig valo eloterbetolasa. E\Tel a tendentiaval mar az eloszoban talalkozunk (VII. 1.), melyben Sz. munkajarol fennen hirdeti, hogy alig van benne «egyket teiry, tdrgy, kdriihnenij felhozra, a melye.t inegfigyelni, resztetesen dtvizsgdlni, tiizetcscn kiserleni alkalmam uc leU volna», s hogy ezen allitasaval annal jobban imponaljon, nyomban utana teszi: t"A honi irodalmimkbannem epcu szoMatlan «leforditds», «dtdolgozds» vagy «coiiipildtgatds» idegen miivek rnjomdn (a szerzok megnevezese lie.lkiil) muukumhun scliot elo nem fordul.» A rovarkarok elhaiitasarol szolva pedig (57. 1.) ne\etsegesseigyekszik tenni Sz. a hasonlo iranyii nemet munkak iroit, kik «nagy fontoskoddssat» mindenre tudnak egy-egy «recept»-et; megleczkezteti a hazai gazdakat es «oly cgyciicket, kik egyebkent mint jetes es tudds egyenek ismeretesek», de a rovarkarok ugyeben gyakran nevetseges tanacsokat osztogatnak, — s mindezt csak azert, hogy evvel vegezhesse: «Mdr pedig ideteljes, dltaldnoszoologiai ismeretek s azontul meg specialis tamdmdnyok kirdntatnak,» — minokkel (s ennek kitalasjit az olvasora bizza) nyilvan csak a szerzo rendelkezik! Ezekre s hasonlo tendentiaju rovidebb megjegv-zesekre, melyekkel a V.-ban lepten-nyoinon talalkozunk, nem tehetiink mast, mint hogy egesz hatarozottsaggal kimondjuk, hogy az elottiink fekvo V. tutiiijomb resze nem egyeb, mint compildlds, dtdolgozds (mdr olyan a milyen) es leforditds, s hogy a compilalast es atdolgozast resziinkrdl hibanak nem is tartjuk; mert hiszen egy reg ota miivelt tudomanyag kezikonyvirojanak voltakepen nem is lehet mas feladata, mint az, hogy az adatokat jo forrasokbol con^ilalja s helyes kritika alkalmazasaval feldolgozza. S barmennyire hangsnlyozza is Sz.. hogy compilalas stb. munkajaban sehol eld nem fordul, ezt neki alig fogja valaki elhinni. Avagy kepzelhet(')-e oly naiv olvaso, a ki elhigyje, hogy a mit Sz. pl. a Kolorado-bogarrol, az irodalmi forrasok mmden niegnevezese nelkiil, negy lapon mond (111. 1.), eredeti megfigyeleseknek az eredmenye? Azt tartom, hogy a naiv olvaso ezt meg akkor sem hiszi el, midon Sz. megsiigja, hogy mar birtokaban van egy «ijijdkcresebb» eljarasi inodnak, melyet eg\elore titokban tart,