Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 5/1-4. (Budapest, 1882)

1. szám

8 föltámasztását erőszakolták, egyszerűen a hitelező és adós közötti viszony rendezéséről volt és lehetett csak szó. Hát hogyan lehet «üzletet» csinálni az ilyen instituczióval? Egyszerűen úgy, hogy a művészet helyébe a paprikajancsit, SCHILLER helyébe a sikamlós «Zote»-t, a koturnusz helyébe a trikót ültették, a művészet kultuszát pedig a tömeg bizonyos részének ízlésével helyettesítették s ezt teszik ma is. Mert azt mindnyájan tudjuk, hogy a hol a dráma vagy opera valóban a művészet, a kultura érdekében míveltetik, ott haszonról szó sincsen, ott az intézetek subvenczióra szorulnak ; a hol ellenben az intézetek haszonra dolgoznak, onnan SHAKESPEARE épen úgy mint SCHILLER száműzve van. S ha a magyar elem ez ellen főizúdult, hát mi kárhoztatni való volt ebben ? S mi kárhoztatni való van akkor, a mikor a valódi német művészetnek, pld. a meiningeni társulat, LAUBE társulata előadásainak, valahányszor csak meglátogatták Magyarország fővárosát, épen a magyar közönség vitte meg tiszteletének és támogatásának adóját ?! Tehát ez volt az a hirliedt kérdés, melynek roszakaratúlag felkorbácsolt hullámzása bevette magát nagy Németország diplomácziai termeibe épen úgy, mint tőzsdéibe s elvégre még a tudomány műhelyeibe is! E kirándulás után ismét visszatérhetünk dr. KRIECHBAUMER úrhoz, mert hiszen még van mondani valónk. Dr. KRIECHBAUMER úr fél a bábeli nyelvzavartól, félti pénztárczáját arra az esetre, ha azok az általa oly csekélybe vett «érdekes népek» egyszerre csak entomologiával kezdenének foglalkozni; sőt tanulmányaikat anyanyelvükön még publikálni is. Ennek a dolognak két oldala van. Ugyanis, föltéve azt az esetet, hogy azok a népek németül publikálnának is, hát irodalmukat mégis csak meg kellene venni, mert arra ugyan kevés kilátás van, hogy pld. a menyei birodalom entomologusai a német entomologok pénztárczájának megkímélése érdekében Berlinbe mennének publikálni; a pénzkérdés tehát bizony roszul áll. Ez egy. A másik az, hogy legalább én nem ismerek sem az angol sem a franczia irodalomban, sem semminémű tudománymívelő nemzet tudományos irodalmában — kivéve az egy németet — valamely számbavehető tudományos férfiúnak oly nyilatkozatát, a melyből következtetni lehetne, hogy nem örül annak, ha más nemzetek saját nyelvökön mívelik a tudományt; sőt ellenkezőleg a legelőrehaladottabb nemzetek örülnek ennek. Én részemről csak örülni fogok, ha pld. a dr. KRIECHBAUMER úr által oly csekélybe vett albánok majdan az entomologiára adják magokat s azt albán nyelven művelik, mert nagy haladás lesz az, ha az ellenséges orrok levágása helyett a darázsok peczkelésével fognak foglalkozni. Mi magyarok — s velünk alkalmasint az egész czivilizált társadalom —