Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 5/1-4. (Budapest, 1882)

1. szám

V. KÖTET. JANUÁR MÁRCZIUS 1881. I. FÜZET. NYELV ÉS TUDOMÁNY. Már másodszor történik az, hogy német tudományos testületek kebelében a nyelvek a tudományban való jogosultságának kérdése nemcsak fölhozatott, hanem tanácskozások, söt határozatok tárgyává tétetett. E, szerintem minden jogosultságot nélkülöző áramlat határozottan nemet, chauvinisztikus; czélja nem más, mint az, hogy csak bizonyos választott nyelvek legyenek érvényesek a tudományban, a nem választott nyelvektől tehát tagadtassék meg minden jogosultság, t. i. az e nyelveken hirdetett és illíréit tudomány minden eredményeivel együtt legyen egyszerűen semmis ! Azt hiszem, hogy e czel, így, a dialektika, a plauzibilitás, az álokoskodás és — mondjak ki — a j angerman gyűlölködés és önteltség sallangjaiból kivetkőztetve sa maga egész meztelenségében az asztalra téve, s mindenjózan gondolkozású ember szemében az abszurdum színét fogja magára ölteni. Mind a két alkalommal a magyar nyelv is a kiküszöbölendők közé soroztatott, s én már 1876-ban «Magyarország pókfaunája» czímű könyem előszavában 1 tiltakoztam az ily merőben önkényes, egyenesen a tudomány érdeke, mert szabadsága ellen törő feszegetés ellen; és minthogy könyvem német nyelven is megjelent, tiltakozó szavam megtette hatását: KRAATZ G. úr az «Entomologische Monatsblätter»)

2 könyvismertető rovatában, könyemet ismertetve, ugyanis enyhíteni iparkodott a dolgon, mondván, hogy a német entomologusok gyűlése csak «óhajtásképen» mondta ki azt, hogy a diagnózisok latin nyelven Írassanak. Noha ez enyhítésre nekem is lett volna megjegyezni valóm, többek között például az, hogy az a tudomány, a mely a leiró természetrajzban már a puszta diagnózissal is beéri, mindenesetre lehet igen terjedelmes, de bizonyára igen — sekély is, mégis abba hagytam a dolgot; mert úgy, a mint én azokat a bizonyos köröket ismertem es ismerem, a mint láttam a «Leopoldina» kebelében, továbbá a Stettin és Berlin között kitört «legitimitási harczot», mely a vívó táborok tulajdonságait egész meztelenségükben feltüntette, tudtam, hogy a kebli marakodás közben, úgy változatosság kedvéért, majd újból nekünk is jut még valami. Nem is csalatkoztam, mert ime dr. KRIECHBAUMER JÓZSEF úr, a müncheni Múzeum őre, a hírneves Hymenopterologus «Schattenseiten der en1 M. O. Pókfaunája, I. köt. pag. XV. 2 «Ent. Monatsblätter» Berlin, 1876, Nr. 1*