Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 4/1-4. (Budapest, 1880)

1-2. szám

Ott a Tyleneholaimusok ós Dorylaimusok, a Tylopharynxokból pediglen az Aphelenehusok és Tylenchusok. A Tylenchusok lassankint a parasit életmódra adták magukat s ennek megfelelőleg meg is változtak. Kétbulbusú oesophagust kaptak s a liimek bursával lettek ellátva, ép úgy mint a Rhabditisek. Úgy látszik, a parasit életmódhoz való hajlam e két szerv ilyetén való kifejlődésében nyilvánúl. Jogtalan volna a Rhabditiseket és Tylenchusokat ezen megegyező tulajdonuknál fogva rokonoknak tartanunk; e szerveket nem rokonságuknál, hanem megegyező életmódjuknál fogva nyertek. A Rhabditisek egészen más törzsből eredtek, a mint ezt alább látni alkalmunk leend. A Tylopharynxokból először Aphelenehusok fejlődhettek s ezek egy részéből a növényekben élősködő, (Az Aphelenchus pyri a parasit életmódhoz való hajlamot a legfényesebben igazolja.) másik részéből pediglen a szabadon élő Tylenchusok. Rokonságukat érzékítse az alábbi törzsfa. Tylolaimus. A jobb ághoz tartozó nemek «Tylenchidae», a bal ághoz tartozók pediglen «Porylainiidae» név alatt külön családokba csoportosíthatók. Egy másik ősalak a mostani tengeri Oncholaimusokhoz hasonlíthatott, a melyekből a rokontermészetű genus Mononchus és Diplogaster fejlődött. A Diplogasterek már két bulbusú bárzsinggal vannak ellátva; jele a parasit életmódhoz való hajlamnak. Azonban a szabad életre megkívántató részek, mint a száj körüli serték s az oldali körök sem hiányoznak náluk. Ezekből két irányban fejlődhettek az alakok: egy részök megtartotta a sertéket, az oldali köröket s még farkszivókával is el lett látva, másik reszöknél ezen szervek lassankint visszafejlődtek s helyettök a parasit életmódra alkalmas részek fejlődtek ki. Az elsőkből a Plectus-nem, az utóbbiakból pediglen az Anguillula, Cephalobus és Rhabditis nemek fejlődhettek. Igen valószínű az is, hogy a Cephalobus nem egyes alakjaiból az