Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 4/1-4. (Budapest, 1880)

1-2. szám

40 pontok tűnnek elő, melyek lassanként nőnek, lianem a magvak 'eredeti nagy águkban mint homályos foltok tűnnek föl, melyek amoebaszerüleg mozognak továbbra is, s a protoplasmával semmiféle viszonyba sem lépnek. AUERBACH szerint azonban a mag passiv működésű, nyúlványokat ritkábban bocsát, helyét azonban csakis a protoplasma mozgásai következtében képes megváltoztatni. BÜTSCHLI majdnem hasonlóképen magyarázza a magvak helyváltoztatását. BRANDT csak egyes esetekben véli a protoplasma mozgását szükségesnek, mert a magvak activ mozgásaik következtében is változtathatják helyzetöket. A helyváltoztatás természetesen csak arra szolgál, hogy a magvak egyesülhessenek. E czélból vándorlásnak indulnak. Az irány igen különböző, s az eredmény nem más, mint a magvak találkozása és összeolvadása. Kivétel nélkül áll e törvény a Nematodák petéinek magjairól. Eddig még senkinek sem sikerült az ellenkezőt kimutatni. En csak azt tehetem hozzá, hogy a pete magjainak eme vándorlása nem mindig szükséges, mert észleltem oly eseteket is, midőn a két mag szorosan egymás mellett lépett fel; (IV. T. 18. d.) természetesen ily esetben szükségtelen egymást felkeresniük. Mint nevezetes tüneményt fel kell említenem, hogy BÜTSCHLI gyakran három mag föllépését is észlelte, melyek azután egymással egyesültek. Ezt nem szabad szerinte abnormitásnák tekintenünk, mert a rendes két mag föllépése bizonyos helyi s mellékkörülmények folytán idéztetik elő, melyek valószínűleg állandóan működnek, s csak ha a véletlen úgy hozza magával, változnak meg. Nézetem szerint ily mellékkörülmények folyton változnak s valószínűleg ezek is okai annak, hogy a magvak különböző helyeken képesek föllépni. A magvak eleinte igen lassan mozognak, azonban egyenletesen sebesedő mozgással haladnak a központ felé. Az út nyoma, melyen haladtak, később is meglátszik mint világos szegély; de ha már a központba érkeztek, akkor ezen szegély nem folytatható a sarkokig, hanem csak bizonyos távolságig. A mellső poluson föllépő mag mozgását gyakran gyorsabban s előbb kezdi meg mint a másik, s ez az oka, hogy az egyesülés gyakran nem történik a központban. Megtörténik az is, hogy a két mag eltéveszti irányát, egymás mellett elhalad s az ellenkező pólusig jut. A mag vándorlása alatt a magcsák igen élénkek s különböző irányú mozgásokat végeznek. AUERBACH szerint a mag nem egyéb, mint a protoplasma által kiválasztott sűrűbb folyadék, mely a szemcsés protaplasmában, ennek contractioi következtében mozoghat. E mozgás meglátszik a protaplasma kerületén is befűződések alakjában. Az általam ismertetett faj petéjének magja amoebaszerű mozgásokban igen tunya s különben is igen nehezen észlelhető, mivel a protoplasma bőven van szemcsékkel megtelve. A protoplasma befüződése azonban gyakori tünemény. (IV. T. 18./.).