Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 4/1-4. (Budapest, 1880)

3. szám

194 vastatrixnál, gyorsabban és nagyobb mérvben történik, ha a táplálkozási viszonyok nem kedvezők. Ugyanis ezen árpaszálakból néhányat hosszabb ideig tartottam, gyökereiket kevés földbe foglalva, mire néhányan feljöttek a szár legalsó részére, s midőn az egészet kibontottam, igen sok szárnyas példányt kaptam a gyökereken, nagyobbára eldögölve; ezen gyors és nagyszámú átalakulás kétségtelenül azért történt, mert a táplálkozásra szükséges anyagok, s ezek közt a kellő víztartalom is, a gyökérben hiányoztak. Hogy e rovarfaj mennyi kárt képes tenni, azt a jelen esetből meg nem ítélhetem. Igaz ugyan, hogy azon árpavetés, melyről ezen küldemény hozzám került, absolute semmi termést nem adott; csakhogy itt többféle kártékony rovar szerepelvén egyszerre, nem lehet tudni, mennyi esik az egyik, mennyi a másik rovására. — Hogy egyébiránt a gabonanemüek gyökerein előfordulható levéltetvek kártékonysága soha sem válhatik oly veszélyessé, s az illető növénytermelését megsemmisítéssel fenyegetővé, mint azt a hasonló életmódot követő Philloxera vastatrixnál tapasztaljuk, az majdnem minden kétségen kívül állónak látszik. Igazolja ezt a Pemphigus Zeae MaycLis L. DUF. esete is, mely már 35 éve ismerétes (Lásd dr. Löw. fentidézett czikkét) s különösen a kukoricza gyökerén élődik, a nélkül, hogy csak nagyobb figyelmet is keltett volna. Hogy ezen a gabonanemüek gyökerein élő Aphisek nincsenek hivatva oly veszélyes jelentőségre, mint a Phylloxera, annak oka természetesen nem abban rejlik, mintha ők nem tudnák ugy tőnkre tenni az árpát, búzát vagy akár a kukoriczát is, mint a hogy tönkre teszi a Phylloyera, a szőlőt, hanem csakis azon körülményben keresendő, hogy a gabnanemüek nem évelő növények, s a gyökereken élődő tetvek egy ugyanazon helyen évek során nem találhatják meg táplálékukat s életfeltételeiket; mely körülmény természetesen nagy akadálya már a túlszaporodásnak is. Ezen előttem eddig ismeretlen s uj levéltetüfaj leírását a következőkben részletezem, elnevezvén azt következőleg Schizonevra Cerealium (n. sp.) Szárnyatlan alak. Testalak körteidomú, hosszaság a teljesen megnőtteknél mintegy 1 V2 mm. Színre nézve a legfiatalabbak egészen tejfehérek, a nagyobbacskák zöldek, a legnagyobbak ugyancsak zöldek, csakhogy kékesfeketével tarkázva, mely utóbbi színezet — ugy látszik — a fejlődés előrehaladtával mindinkább nagyobb kiterjedést vesz. Leginkább az egyes testgyürükön levő haránt irányú itt-ott néha meg-megszakadó sávok s ezenkívül egyes foltok alakjában mutatkozik ezen színezet. Vannak azonban oly példányok is, melyeknél a zöld egészen háttérbe szorul, a kékesfekete pedig igen nagy kiterjedést vesz fel. A csápok, lábak és csőr — kivéve a legifjabb példányokat — világosabb vagy sötétebb barnák, néha többé-kevésbé feketék,