Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)
4. szám
L>Ui A dolog így áll: az Akadémia iránt csökkent a részvét, csökkent-e a tudomány iránt is? A kérdésre határozottan nemmel felelek; sőt határozottan kimondom, hogy a mily mértékben csökken a részvét az Akadémia iránt, oly mértékben fordul azok iránt a tudományos körök és törekvések felé, a melyek az Akadémia körén kívül társadalmunkra is hatnak, kifelé is közvetítnek. Lássuk ezt a dolgot közelebbről is, mert ez az egésznek magva és veleje. Majdnem kizárólagosan Akadémikusok indítványára, ösztönzésére, és egészen kizárólagosan Akadémikusok vezetése alatt, oly társulatok keletkeznek, a melyek mívelés alá veszik mind azokat a tudományszakokat és köröket, a melyeket az akadémiai szervezet saját osztályainak mívelésére kitűzött. Ez a centrifugális mozgalom még folytonosan lüktet. Kiköltözött az Akadémiából a nemzet legkegyeltebb tudományszakmái közül a történelem a történelmi társulatba, a nyelvészet a philologiai közlönyökbe, a magyar nyelvészetet maga az Akadémia küldte ki a «Nyelvőrbe» ; a régészet s alszakai egy épen keletkezőfélben levő őstörténelmi társulatba készülődik; a kevésbé kegyeltek közül a természettudományi összes disciplinák elmentek a Természettudományi Társulatba élni, a mathesis a Műegyetemi Lapokba költözött; a philosophia is hordja a fészkét; a geologia egy állami intézetbe és egy társulatba költözött. Ezek a szabad társulásból folyó actualitással tudományt csinálnak, hatnak a társadalomra s a mennyi a képviseletünk kifele, az ezektől jön. Es miért van ez így ? Van egy szó, mely mindent mond, e szó az «autonomia». Az erők az Akadémia körén kívül keresik azt az önrendelkezést, a melyet az Akadémia nem ad, és a mely nélkül a gőz és villany századának megfelelő haladás, munkálkodás lehetetlen. Szóval, az Akadémia merev czéhrendszere az, a mely elvonja az Akadémiától legsajátabb erőit, ezekkel másfelé tereli az érdeklődést, ezáltal a részvétet is. Bizonyítsuk ezeket egy kissé. A tudományok terén a specialismus korát éljük. A nyelvész már nem éri be a classicussal, hanem bemélyed a régi nyelvemlékeken kívül a tájszólások, a nyelyrokonság tömkelegeibe; — a zoologus nem éri be többé a «gyújtó üveggel», neki már az immersió is kevés, már vegyészettel is kérdést intéz a szervezetek utolsó egységeihez. Le is tűnt az a korszak, a mely a ezéhes Akadémiákat létrehozta, a melyben az «universalis tudósság» letezett, a melyben pl. a kedves JACOBUS, CHRISTIANUS SCHÄFFER csókolni való naivságával bámulatra ragadta a világot avval, hogy egy azon kötetben rovarokról és egy igen czélszerü — mosógépről értekezett.
