Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)

2-3. szám

90 közvetítést elvállalom. A hányan ma a természetrajz terén dolgozunk, vállalja el kiki saját szakmájához tartozó latin terminológia összeállítását, tegye hozzá a magyart úgy, amint legjobbnak hiszi s én megvagyok győződve róla, hogy aránylag rövid idő múlva czélt érünk; az állattan terén bizonyosan. * . A mondottakra PASZLAVSZKY JÓZSEF úrnak egy levele ösztönözött. PASZLAVSZKY úr gondosan összeolvasta a PETÉNYI-féle Oriolus magyar és német szövegét, talált több tollhibát, egy-két esetben ennél valamivel többet is. E dolgokat kívánom egy kis revueben eligazítani. A lapszám az első kötetre vonatkozik. P. 217. Geruchsläppchen fordíttatott: szagláló lemezke. P. úr ajánlja az «oriien\ezkét»; azonban a «Läppchen» nem lemez,hanem karajka s azonfelül az «orrlemezke» alatt az orr külsejére gondolunk első sorban, holott itt az orr belsejében elhelyezett dologról van szó s innen van az, hogy PETÉNYI nem Nasen-, hanem Geruclisláppchent mond, mert a Geruch már határozottan belső szervre utasít. A szagláló, igaz, hogy olyat fejez ki határozottan, a mit még bizonyosan nem tudunk; de viszont kétségtelenül ott keresteti velünk a dolgot, a hol van, mi a leíró természetrajzban igen lényeges. A mellett e karajok tényleg útjában állanak a szagot közvetítő bevonuló levegőnek, az a szagláló tehát nem olyan helytelen. Hornknorplicht fordítva szaruporczogós. P. azt jegyzi meg, hogy ilyen állati szövet nem ismeretes s a madarak nyelvén a szaru fordul elő. Ez igaz ; de a leírásnál képeket, hasonlatokat is alkalmazunk, hogy annál jobban magyarázhassunk s ha a húsos Psittacus nyelvre s ettől kezdve a sorokon végig tapasztalható különbségekre gondolunk, akkor nem ítélhetjük el a «szaruporczogóst» mert tényleg azt magyarázza, hogy az állomány tulajdonsága szerint a szaru keménység és porczogó lágyság közé esik. Ugyanott tényleg egy fordítási hiba áll: «Zunge ... in der Mitte mit tiefgetheilter und nebenbei noch zerzaserter Spitze» a magyarban nem állhat barázda, szabatosan kifejezve: a nyelv vége mélyen behasított s azonkívül rojtosan osztott. A 217. lapon a magyar szövegben s a 250-dik lapon a németben «A láb csüde», és «Tarsen» jelzővel ellátott kikezdésekben az ujjak összeforradására vonatkozó tétel szabatosítandó, igy : Az előreálló három ujj közül a mellső a középsővel az első ízig, a külső a középsővel csak tövén összenőve. Von den drei Vorderzehen ist die innere mit der mittleren bis zum ersten Gliede, die äussere mit der mittleren nur am Grunde verwachsen. Ugyan e kikezdés magyar szövegében a rokonságra vonatkozó teteiben «varjúfélék» helyett «Coracias» kell, hogy álljon. A 218-dik lapon «Az arasz táblás lemezekkel (250 1. Die Spanne getäfelt).» A «Spanne» alatt csakugyan araszt érthetünk s ekkor inkább gondolunk az előre és hátra álló újjra, mint arra, a mit a közéletben hibásan