Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)

2-3. szám

74 ványul, s idő folytán teljesen elenyészik, s utóvégre azzá leszen, a mivé lennie kell, puszta symbolummá, a melynek látása legott szeme elé varázsolja a szakembernek az illető fogalmat összes tulajdonságaival. — Tehát csak forgalomba. kell tenni, csak használni kell a megválasztott szót, s a megrögzülés, a megmeredés csakhamar magától bekövetkezik. Hogy kik vannak első rendben hivatva valamely fogalom alakjának megválasztására, egy vagy más szónak műszóvá fölavatására, arra csak egy felelet lehetséges : a szakemberek. Csak ők uralkodhatnak annyira tárgyukon, hogy a fogalmaknak lényeges jegyeit összesíteni s az esetlegesektől szabatosan külön választani tudják; ők határozhatják meg leginkább, az ismertető tulajdonságok közül, melyek a jellemzőbbek arra nézve, hogy az elnevezésre kiinduló pontúi szolgáljanak. Rendes viszonyok közt ott, a hol törvénytelenségek megteremtésével az egészséges nyelvérzéket meg nem zavarták, el nem rontották, a hol a nyelvfejlesztés a literátus embereknél ép úgy, mint a nép fiainál természetes úton, törvényes irányban halad előre, ott a nyelvtudomány minden aggodalom nélkül rábízhatja s rá is bízza a szaktudományra szavainak megválasztását; nálunk azonban, a hol jó és helytelen, törvény és törvénytelenség annyira egybe vannak zavarva, hogy sok esetben csak a szakértők tudják őket különválasztani, a nyelvészet teljesen indifferens néző nem maradhat, hanem a hol tudatlanságot vagy rosz akaratot lát, tiltakozással kell föllépnie; a mit ezen kívül megtehet s némileg kötelessége is megtenni, az, liogy a hol jó akarattal találkozik, azt útbaigazításával, tanácsával gyámolítsa. I)e ezzel véget is ér kötelessége. — Az egyes tudományszakok műnyelvének megteremtése s továbbfejlesztése, az már nem az ő feladatának körébe tartozik; ez ép úgy a szakemberek teendője, mint magának az illető tudománynak a fejlesztése. Ezeknek előrebocsátásával áttérhetünk a t. szerkesztőség kérdéseire. A fő kérdés, milyen szó volna legtalálóbb a bastard fogalmának a kifejezésére. «A növényeknél ugyanis — így írja megtisztelő levelében a szerkesztőség — roppant sok a keverékfaj, tehát nagy a szükség a találó műkifejezésre. Eddig a botanikusok a korcs-ot használták, s mi vagyunk talán az elsők, a kik a korcs-ot a difformitás kifejezésére használtuk. Hogy egészen biztosan járhassunk el, ide írunk némelyeket, a melyek a sorba tartoznak. A rendes fejlődésit vagy alkatú szervezettől való eltérések jelölésére a tudományban a kifejezéseknek bizonyos fokozata van használatban: monstruosus, az eltérés superlativusa; még pedig per excessum (pl. két fejű, négy lábú borjú), per defectum (pl. egy szemű st. efféle borjú) ; difformis, vagy kevésbbé monstruosus, vagy, s leginkább egyes testrészeknek a normális alak keretén belül vagy túl való eltorzulása (pl. ikerszerűen túlfejlett rovarláb) ; abnormis, épen csak az észlelhető, rendestől való elütés (pl. ha a rovarlábnál a femur, mely mindig egyenes, egy s más esetben görbe);