Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 1/1-4. (Budapest, 1877)
1. szám
46 már ma is bekövetkezettnek látná. Ez egyszerű véleményünk, mely — igen természetesen — nem akar mérvadó lenni. —A «M. Növénytani Lapok» első száma egy íven megjelenve, egy új növénynemet: Haynaldia KANITZ állít fel, hozza Holubinak egy moh emmerátióját; a többi része az irodalom rövid ismertetésének és fűvészekre nézve érdekesebb lűreknek van szentelve. Előfizetési ára egy évre 3 frt. Ajánljuk az illetők figyelmébe. A MAGYAR NEMZETI MUZEUM TERMÉSZETRAJZI OSZTÁLYAINAK BELÉLETÉBŐL. A természetrajzi osztályok közül ez idő szerint az állattani, ásvány-, föld- és őslénytani olyan karban vannak, hogy azokat nemcsak a kíváncsi szem nézheti, hanem úgy a közelebbről érdeklődő, valamint a szakember használhatja is. A szakkönyvtárak az illető osztályokhoz vannak csatolva s minden intézkedés meg van téve, hogy vendégek is dolgozhassanak. A vendégek a legegyszerűbb úton az osztály főnökét keresik fel, kitől legott kellő tájékoztatást nyernek. A növénytani osztály rendezés alatt van. A természetrajzi osztályban az 1876-ik évben a látogatók száma, 120 napi nyitás mellett, 68,444 volt. KÜLFÖLDI SZAKEMBEREK mint látogatók : Brunner de Wattenwyl, miniszteri tanácsos Bécsből. Orthopterolog, Witte E., törvényszéki tanácsos, Boroszlóból. Coleopterolog. Dr. Meyer A. B. a természetrajzi muzeum igazgatója. Dresda. Dr. Steindachner Ferencz a bécsi cs. k. állattár igazgatója. De Selys Longchamps Mihály Ödön báró, Senator és Akadémiai tag, Belgiumból. Dupont E., a kir. természetrajzi museum igazgatója, Belgiumból. Bertoloni József lovag, a növénytan tanára, Bolognából, Giard Alfred az állat- s növénytan tanára, Lilleból. Cotteau G., a franczia geologiai társulat elnöke. Dr. Wroblewszky J. Koppenhágából. Danford Károly G. ornitholog Angolországból. Chantre Ernest, a lyoni természetrajzi muzeum aligazgatójá. GYARAPODÁS AZ ÁLLATTANI OSZTÁLYBAN: Emlős, ajándék 2 faj, 2 példányban, vétel 13 faj, 19 példányban. Madár, ajándék 60 faj, 105 példányban; csere útján 2 faj, 2 példányban. Hüllők, ajándék 2 faj, 2 példányban, vétel 1 faj. 1 példányban. Hal, ajándék 9 faj, 62 példányban, vétel 113 faj, 132 példányban. Bovar, vétel 214 faj, 368 példányban, ajándék 590 faj, 2140 példányban, csere 527 faj, 914 példányban. Más gerincz. állat, ajándék 8 faj, 20 példányban, vétel 152 faj, 243 példányban. Az állattani osztály szakkönyvtára 1875 végén állott 1045 műből 1980 kötetben. Az elmúlt évben hozzájárúlt 155 mű 320 kötetben, úgy hogy a szakkönyvtár állása 1876 végén 1200 mű 2300 kötet volt. Szakfolyóirat 38 járt, melyeknek jegyzéke a közelebbi fűzetek valamelyikében közé lesz téve. AZ ÁSVÁNYTANI OSZTÁLY. Ennek az állattanival közös látogatási napjai s így egyazon közönsége is van. Gyarapodása 1876-ban ásvány-kőzetben, 338 kövületben 136, egészben véve pedig 474 számot tett ki. Deczember hóban a szaporodás részletesen a következő, ajándék: Ipolyi Arnold püspök úrtól egy kövült fadarab Bakóról, Nógrád megye. Bubics Antal úrtól 5 db. Löss konkrétió Tamásiból, Tolna megye. Dr. Koch Antal úrtól 11 kőzet és egy ásvány példány különféle lelhelyekről. Degenfeld Lajos gróf, országgyűlési képviselő úrtól egy elephas-fog az alsó jobb állkapocsból, Szirákról, Nógrád megye. Neustadt Gusztáv úrtól 3 db. ásvány Duúdról, Arad megye. Mr. George Heath-tói egy példány termésarany Oraviczáról. Euttner Gyula, Zapács Havrits és Bel ej Jurkó csornoholovai lakosoktól egy kvarcz kavics. Vétel útján 3 darab ásvány és egy kövület. A szakkönyvtár állása 1876 deczember végén 2123 mű ; 1876 ban beszereztetett, 386 mű.