Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-03-01 / 18. szám
TÉLI ESTÉK Idézhetnénk öreg emberek leveleiből. De minek. Hiszen a mi családunkban, a mi olvasóink bizonyságot tesznek és visszaemlékeznek erre a benső viszonyra. És ez nekünk elég. Más célunk úgy sincs, mint egy kis visszaemlékezés. * Tizenegy év után némi változás áll be a szerkesztői éleiben. A szociális, vagy inkább a szociá- lisztikus mozgalmak azt kívánták, hogy a »Téli Esték« ellensúlyozza a nép közt nagy izgalmakat okozó Várkonyi féle Földmivelőt. Megtettük tehát, engedtünk súlyos és jó lelkek óhajának és a Téli Estéket átváltoztattuk »Magyar Földmivelő«-vé. Uj plet. Uj irány. De a régi ut. Uj olvasók . . . de sok réginek elmaradásával. A »Magyar Földmivelő« hosszú éveken keresztül becsületesen megállotta helyét. A nép megszerette és meg is értette. Idézhetnénk magas helyről való kritikát, elösmeréseket, leközölhetnők ama nyilatkozatokat, melyek ennek a lapnak életét kisérték; de nem tesszük. Ez a mi célunkon és a visszaemlékezés keretén kívül esik. % » De a »Téli Esték«-et nem tudták feledni. Évről-évre csak érkeztek a megrendelők. Az ország minden részéből kérdezősködtek, él-e még a — »Téli Este« ? Nem tehettünk mást, újra felvettük a »Téli Esték« életének szálait és a »Magyar Földmivelő«-t a téli hónapokra Téli Estékké változtattuk. így van ez a mai nap is... szerkesztői életünknek 28 ik esztendejében. Érdekes a régi »Téli Esték«-nek előfizetőit a mostani, már néhány esztendei uj folyamának előfizetőivel összehasonlítani. Hányán és hányán visszajöttek. A régiek. A jól ismert törzslagjai a »Téli Esték« családjának. És mikor egy-egy ismert név érkezik ... mosolyra fordul az én arcom. A 28 év alatt hányán és hányán kérdezősködtek, levelező-lapokon, utalványokon, levélben : — Hány éves vagyok? — Világi ember vagy pap vagyok? — Mi volt az apám? Iparos, földmivelő? Milyen családban, melyik vidéken nőttem fel? — Barna vagy szőke ember-e az, aki ezeket az elbeszéléseket Írja? Kövér vagy sovány? — Közöljem már egyszer arcképemet. Ezt a kérést talán legtöbbször kellett olvasnom. Hogy hát legalább a szerkesztői telefonnál tegyem oda arcképemet. Sose tettem. Mikor a 25 év elérkezett, szerkesztői életem huszonötödik esztendeje és igy a lap jubilálhatott volna: akkor sem tettem. Sőt mélyen hallgattam. Tanúm reá egy két bizalmas emberem, akik az újság-irodalom terén nevet szereztek, hogy kértem őket, hallgassanak. Én nem akarok jubilálni. Most is azért választottam ezt az esztendőt e »Visszaemlékezés« megírására, hogy ha a jó Isten megengedné a 30. évnek elérését a szerkesztői életben . .. már ne lehessen jubilálni. Hiszen a mi ünnepünk most van. E számmal. Csendes, minden cicoma és teketória nélkül való ünnep. Egy őszinte, igaz Visszaemlékezés. És pont utána. * Hát mondom, mikor egy-egy régi előfizető érkezik a »Téli Esték« uj folyamához ... én is úgy szeretném tudni, miként rólam szeretnek egyet-mást megtudni az olvasók közül sokan... — Vájjon megőszültek-e? Öregekké lettek? Uj tűzhelyeken élnek? Emlékeznek-e, mikor egyik első számba ezeket Írtam Beköszöntőnek : . . . Csendes tűzhelyeken, gyermekeitek körében fogjátok olvasni az én elbeszéléseimet, cikkeimet. A család, a gyermekek nesztelenül fogják hallgatni .. . Évröl-évre. Időről-időre. És ti megöregedtek. Gyermekeitek megnőnek. Szárnyaikra kélnek majd. De mig éltek, sem ti . . . sem pedig fiaitok és leányaitok nem fogiák feledni ezeket a hangokat. Ezeket az elbeszéléseket. Ezeket a mesemondásokat. Szállani fog a nemzedékek lelkében, mint szállanak a madarak ágról-ágra. És száll az ének ajkról... ajkra, nemzedékről .. . nemzedékre. És majd számomra is eljő, észre sem veszem, bizony, hogy eljő az ősznek bucsuzása. Hej ... fut az idő már. Cserebogár . . . sárga cserebogár ... Hát ime! Ez a huszonnyolc esztendő bizony elrepült. Akár egy, egyetlen nap. A kezdet, mintha tegnap volt volna. Csak az a különbség, hogy fejemhez kapok ... és kezeim belefonódnak deresedni kezdő fejem hajzatába. — Ni te . . . már ősz van! Gyümölcsérlelő ősz Kifelé nézünk. Nem befelé. Hátra tekintünk és félve nézünk előre. A tél integet ... még talán egy kis távolságból ... de az ut már átmérhető .. Nézzetek indulóban. így fest a ti szerkesztőtök szerkesztői életének 28. esztendejében : Ősszel . . . »Az utolsó rózsa . . . hervad már magában, nem tépem le . . . sajnálom . . . még elhervad .. . bevárom.« Szól a népdal. íme, hát jól esik egy kis megállás. Egy csöpp pihenés. Egy kis visszaemlékezés. Ez legyen a mi családi ünnepünk. Ez a visszaemlékezés. Az én olvasóim, akik jól ismernek engem — tudom, szívesen fogadják. Egy családban levők szívesen veszik a családtag arcképét. És velem együtt emlékeznek, visszanéznek és ünnepelnek. Sose nyula to m Mikor már őss van . ..
