Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-18 / 12. szám
TÉLI ESTÉK 7 — Hatvannégy évig volt apácza. Sopronból Írják: Minap temették el a vasárnap elhunyt Mária Rozália (Wagner Jozefa) orsolya-nővért. Az apácza 90 évet élt és 64 évig volt tagja a soproni Orsolya-rendháznak. — A falusi szokások összeírása. Életrevaló eszmét vetett fel a teraesmegyei közigazgatási bizottság, egy a kormányhoz intézett féléves jelentésében. A bizottság javaslata szerint ugyanis hivatalból összeirandók és meg- állapitandók azok a lakodalmi, keresztelői, temetési, ünnepi, templomi, búcsúi babonák és népünnepek, ünnepek, szokások, amelyek közegészségi és járványrendészeti szempontból büntetendő kihágások és amelyeket hivatalból üldözni és a népéletből felvilágosítás utján kiirtani kellene. — Befagyott a Balaton s az idén a tónak jege csakugyan tükörsima; a mi ritkaság számba megy. Okáról éppen a múlt héten irtunk. A Tisza is befagyott. — Négy gyermek a Balatonba fűlt. Vasárnap délután borzalmas szerencsétlenség történt a Balatonon a zalamegyei Szigliget közelében. Egy nagy csapat gyermek — fiuk és leányok vegyesen — azzal szórakozott, hogy hosszú szántalpakat erősítettek a lábukra és azokon siklottak tova a tó tükörsima jegén. A szkisportolók között voltak Szabó Miklós és Tímár Gábor 13 éves gyermekek. A két fiú egyszerre kivált a többiek közül és messze bement a tó közepe felé. Már Lábdi felé jártak, mikor a többiek észrevették, hogy a két gyermek alatt beszakadt a jég és elmerültek a vízben. Tóth József és Tóth Ráfael 16—17 éves fiuk botokkal és kötelekkel utánuk mentek, hogy kimentsék őket. A két fiú egymás kezét fogva szaladt a jégen, már-már elérték az ingó, himbálódzó jégtáblák közt vergődő két gyermeket, mikor ő alattuk is leszakadt a jég és őket is elnyelte a Balaton. Mind a négy gyermek ott lelte halálát. Holttestüket eddig a legszorgosabb kutatás dacára sem lehetett megtalálni. — Különös kötelesség. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület szabályrendeletet tervezetet dolgozott ki egy fontos gazdasági cél érdekében. Ha a tervezetből szabály- rendelet válik, az adózásnak egy különös, de szerencsére nem túlságosan terhes neme honosodnék meg. És pedig arról van szó, hogy a cserebogaras esztendőkben mindenki köteles legyen egy liter cserebogarat a hatósághoz beszolgáltatni. Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek is adó- kötelezettek volnának. Legfeljebb a nagyon öregek maradnának mentesek a cserebogár-adótól, akiknek a cserebogár- fogdosás bizony uehezen menne. — A kivándorlók furfangja. Az utlevélnél- küli kivándorlók egyik legveszedelmesebb átjárója volt a barcsi Dráva-hid. Most oda határrendőrséget szerveztek s azóta a szökés nehezebb. Érdekes, hogy a kivándorlóknál sohasem találnak semmi gyanúsat, mely kivándorlási szándékukat bizonyítaná, mert a pénzt és az ügynökök címeit, hol a cipősarokba illesztve, hol az ásó- és kapanyélbe fúrva vagy az asszonyok kontyában rejtik el. — A szegedi bulgár kertészetről érdekes statisztikát állított most össze a városi tanács. Szegedre 1897-ben jöttek be a bulgárok, akiknek jelenleg három telepük van. Ezek egy-egy főbérlő kezén vannak. A főbérlők 120—140 korona bért fizetnek holdankint és évenkint. A három telep 34 holdból áll. Az évi tiszta jövedelmük holdankint 350—400 korona. E várostól bérelt földjeiket a főbérlők túlnyomó részben Bulgáriából szerződtetett munkásokkal müveltetik, ámbár a háború ideje alatt beérték magyar és tót munkásokkal is. Termelnek paprikát, paradicsomot, káposztát, répát és zellert. A szegedi bulgár kertészek télen felkerekednek, hazavándorolnak és csak, tavasszal térnek ismét vissza. Keresetüket is hazaküldik, családjukat is Bulgáriában tartják. A szegedi gazdák is kezdik már ellesni a bulgár kertészek tudományát. Különösen az alsóvárosi fekete földeken és az ujszegedi bérföldeken dívik a kertgazdaság. Szeged városa ingyen palántán kívül szakszerű oktatásban is részesíti az |ujabb vállalkozókat. A hatás már eddig is megvan. A makói zöldség úgyszólván teljesen kiszorult a szegedi piacrál, mert Szeged zöldségtermeléséből ma már a kivitelre is jut bőven. — A gyermek ób a korcsma. Veszprém vármegye igen fontos szabályrendeletet alkotott a 15 éven aluli gyermekeknek a korcsmáktól való távoltartására. A szabályrendelet 100 koronáig terjedhető pénzbírsággal bünteti azt a korcsmárost vagy táncmulatságrendezőt, aki 15 éven aluli gyermeket a korcsmában megtűr. De büntetik azt az érteden szülőt is, aki gyermekével korcsaié-'k. V asárnap. A menyasszony. Fehér asszony, szép menyasszony Ott fekszik a fehér gyolcson, Fehérebb az arculatja, Mint a gyolcs, mi betakarja. Olyan szép volt, oly fiatal! .... Fs jóságos mint egy angyal; De szegény volt szeretője, S az apjának gazdag vő kell. Fehér asszony, szép asszony Ott fekszik a fehér gyolcson, Szól a harang, oly busán szól, Mintha sima fájdalomtól. Az apja is úgy siratja, Keservesen ráborulva. „Balázs gazda! miért sir kend, Mit sirat oly keservesen ?“ Keservesen Dalázs gazda Hogy’ne sima, hogy’ne rína ? Vége van a sógorságnak, Vége a nagy gazdaságnak. Mérhelyi Lajos. * ' Eg37-szer volt... Irta : Bodnár Gáspár. Egyszer volt... hol nem volt egy szegény, de nagyon szegény pásztorember. — Nyájat őrzött. Hegyekről völgyekbe ereszkedett. Innen a földekre járt-járogatott. Ám azért mindig derült volt. És elégedett. Hanem egyszer őt is megtalálta a Gonosz Szellem. Három királyok napján talált reá. Ingerkedett, kötődött is vele nyomban. Kérdezte, faggatta: — Mit csinálnál, ha neked is aranyat, tömjént és mirhát hoznának a királyok. A három királyok. — Heheheh! Mosolygott, nevetve kacagott a szegény pásztorember. Csak egyszer gyünnének, majd elbánnék én az arannyal, meg a többi kinccsel is. És erre elaludt. Mintha valami mákonnyal trak- tálta volna meg a gonosz szellem. A csillagos ég ráborult aztán hegyekre, völgyekre, rónákra, mint valami csudásan fönséges takaró. A Hold sugarai meg játszadoztak a szegény ember leikével.. . álmával . . . álomlátó ábrándjával. De még milyen bohó ábrándjával. * És az ő holdsugaras álmában, csakugyan jött egy gazdag, kincses király. Rengeteg aranyat hozottöntött eléje. Annyi aranyat, hogy már nem is tudta, hogy hova tegye. Annyi fényes, ragyogó aranyat, a mennyit soha se’ birt volna elképzelni. Ha a világ végéig is képzelte volna. Akárhogy is képzelte volna. Hát nagy kábulásba esett a szegény pásztorember. És csakhamar nyugtalan, háborgó lett a lelke. Akár a tenger, mikor megindul az ereje. Nem tudta a szegény ember, mi a baja. Mikor annyi az aranya. De mennyi az aranya! Háborgásban maradt tehát egy darabig, mig meg nem tudja, mi a baja. A baja meg ott volt, hogy nem tudott mit tenni — a rengeteg kinccsel. Szeri- számú kinccsel. — Mit ér igy a kincses gazdaság ? Mormolta,
