Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-11 / 11. szám
8 TÉLI ESTÉK A kisgazdák szörnyen megörültek. Gyűlés gyűlés után. Magyar emberek szokása szerint isznak is előre egyet-kettőt a róka bőrére. Meg össze is vesznek, meg kibékülnek. Az öreg kurátor összetett kézzel kéri őket: — Menjetek már, ne késlekedjetek, mert megver benneteket az Isten. — Meg kő gondolnyi a dógot itthun la. Mer’ ott már gond — nem vásár. Végre is összecihelődtek. Nagy kedvvel és bőséggel útra is indultak. Elkéstek! Már mások vették ki. Pedig az uradalom teljes két hétig várt reájuk, hiába! Persze, hogy azt hitte, gondolta a jószágigazgató : — Akik ilyen kényelmesek a maguk sorsának intézésében, azoknak nincs komoly szándékuk a bérletre. * * * Azt is napról-napra hallhatjuk az ajkakról: — János gazda, igaz, iszik. Mulat, éjjelezik. De had tombolja ki magát. Majd más ember leszen, ha benő a fejelágya. így beszélt a fiatal menyecskének férje is, mikor öreg apósa korholta iszákosságáért: — Eh, most még fiatal vagyok. Ráérek még. Majd másképpen lesz az. Az öreg megfogta vejének kezét egy kritikus reggelen és levezette a magáról naponkint megfeledkező vöt a kertbe. Sose’ tudta vőuram, mit akar az öreg. — Húzd ki fiam ezt a kis fát. Vőuram ránézett az öregre, mintha azt akarta volna mondani: — Öregem, talán bizony elment az eszed. Vőuram engedett a kérésnek és fitymálva, könnyű szerrel rántotta ki a kit fát. Aztán egy nagyobb fához vezette és itt is fel- szólitá : — Vedd ki ezt is! — És megkezdődik a dolog. A nagy bácsi fát hordát egyik udvarból a másikba. Aztán a havat viteti majd ide, majd oda. Elképednek a segélyt kérő rokonok. — Hát ez is segítség? Hiszen dolog otthon is van. Menjünk haza, legalább magunknak dolgozunk. És haza kotródtak. t» a. Próba. — Jöjjön csak be szegény ember — az udvarra ! — De nem harapós a kutya ? — Nem tudom ; tegnap kaptuk és éppen azt szeretném kipróbálni. A szerkesztő telefonja. — Öregem, már csak bocsáss meg, de talán . .. — Vedd ki, ha mondom. — Ez lehetetlen — válaszolt vőuram. — Csak próbáld meg, hátha sikerül. A fát megingatni sem lehetett. — No látod, édes fiam — beszélt az aggastyán a bölcsnek komolyságával. — így leszel te szerencsétlen hajlamoddal, az iszákossággal, az éjszakázásokkal, a dorbézolásokkal is. Most még könnyű lenne leszoknod. Később már nehezebb. Végre lehetetlenség legyőznöd. Hiába fog majd réád mosolyogni kis gyermeked. Aztán gyagyogásai, sőt beszéde, riadalma, sírása, családod szemmel látható romlása sem fog megváltoztatni. * n* * Hallották az atyafiak, hogy van egy igen gazdag nagybátyjuk fenn az ország egyik megyéjében. Télviz idején felkerekednek tehát és három legényfiukkal elmennek a gazdag nagybácsihoz. Segítené e őket. A gazdag bácsi hallgatja ... hallgatja .. . — Tudtok dolgozni? — Tudunk, felelnek immel-ámmal. — No, akkor esztek és itt lesztek. Sokan maradtak hátralékban a nmlt esztendőről. Szeretettel kérjük, postafordultával küldjék be tartozásukat. Hiszen mi senkinek nyakára lapunkat nem küldjük. Csak Írásos megrendelésre vagy előfizetés beküldése után. Tehát fi ' kötelességük nyilvánvaló. V. S. Hunkáos. Köszönctja szives üdvözletérl. A csomagot megkaptuk. Fáradozásodat is hálásán köszönöm. — Tanító. A >P. H.» Esti levelében Írja, hogy a »mi nyelvünk nem tartozik a finn-ugor nyelvcsoporthoz, hanem az orfeum jassz-héber-német nyelvjárás remeke.« Csak azt nem írja, hogy mióta f és melyik területen? A jövőt 2913. esztendőnek, képét pedig igy rajzolja Magyarországot illetőleg: »A Szak- szervezeti Titkár ur őnagyméltósága szalonjában vagyunk. Ez a legnagyobb méltóság és hatalom 2913.-ban. Utána jö - nek az u. n. munkás bizalmiférfiak, kiknek VII-ik Kunfi pápa az őrgróf címet adta. Az őrgrófok Karácsony estéjén fölhajtják a munkaadók láncrafüzött csapatját a szalonba s az egykor hatalmas urak alázattal veszik át a Kegyelmes ur karácsonyfáját.« ír még másról is. meg másokról is... csak azt nem vallja be, hogy vájjon igy jobb lesz-e? Gúny akar ez az irka-firka lenni. A magyar ember meg tudja ám, hogy minden gúnyban, minden tréfában van valami igazság, valóság is. Hát nem árt az ilyen tréfa. Ez is nyitogatni fogja a magyar ember leragadt szemeit. — A veazpréml Növendék P. Pázmány-Körének. Hálás köszönettel vettük a tartalmas és szép jelentést. — Olvasó-Kör. Igen; a ff- "ek- ben apróbb dolgok is lesznek^ MOBWUC JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, «ATKÁMON.^
