Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-02-16 / 16. szám
A KERESZTÉNY CSALADOK LAPJA Felelős szerkeszti és kiadótulajdonos BODSTÁRJGÁSPÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SzatmAr, Arany János-n. 17. az Megjelenik november, december, január és február hő — minden vasárnapján. Előfizetési ára: 4 hónapra .... 2 K — fillér XVI. évfolyam. Szatmár, 1913 február 16. 16-ik szám. JL kötelesség* szót és mindazt a mi apáink, anyáink munkájához, önfeláldozó, lélekből teljesített dolgaihoz tartozó volt: kitörölik nemsokára a mi társadalmunkból. A jogot hangoztatja, ordítja minden ember, suhanc, kinek még legénytoll sem pely- hedzik álián. És az élet kényelmét vagy mint ma mondják, értékét keresi, küzdi, vívja mindenki, a ki már valamelyes állásba vagy alkalmazásba pottyant. Egy-egy alkalmazásra száz és száz pályázó akad. Papiroson Ígérkező — kínálkozó beszédben fűt-fát Ígért. S mikor belejut: ő maga is szolgát tart, vicét keres és nem akar semmit tudni arról, a mi — kötelesség. A földmives apa mig bírja két öreg keze maga hasogatja a barázdákat, mert a fiú már a városba kacsingat, szolgának, cselédnek. És egyszer csak inassá avangyérozik. Úri ruhában jár. Kávéházakat látogat. És kártyázni, játszani, mulatni tud rangosán — a gazdája pénzéből. Tessék csak figyelemmel kisérni a törvényszéki tárgyalásoknak eseteit. A falusi leány már nem sző. Nem is főz. Nem is varr. A mezőt nem szereti. Nem is arat, Gyenge az ő keze a sarlóra. Az is a városba kacsintgat, szolgálónak megyen, szo- bacicus lesz belőle. Aztán? — szakszervezetbe lép. Jogot követel az emberiség nevében. A hivatalokban utolsó a kötelesség. Elmúlt az idő, mikor a hivatalnok, tisztviselő a népért volt. Most már igazán a nép van a hivatalnokért. Ahol egyes, kivételes emberek végeznek baromi munkát, a többság főnökségre ácsingózik és korpótlékjait számitgatja. Városok ébredtek már fel és látják az egyenlőtlen munka elhelyezést az emberek vállain és íróasztalán. Munkaértékelésről gondoskodtak. Hogy utóvégre szabad legyen és kelljen már azt is kérdezni: — Mit dolgozol? Arányban van-e a te munkád a fizetésed megkövetelésével? És nem végzi-e más helyetted, a ki nyög a rettenetes munka alatt és mindig mellőzésben részesül, mikor fizetésjavitásról van szó. Magyarországon ezer és ezer hivatalfö és más vállalatok, bankok és munkatestiiletek úgynevezett vezető, igazgató, kormányzó és egyébnevü egyén csupa névaláirási munkával biztosit magának fényes egzisztenciát. És ez a kényelmes, az élethivatásnak efféle felfogása beütött már az iparosok műhelyébe, a gyárakba, a kisebb vállalatokba. Az iparosok közt is sok, rengeteg már a főnök. A főnök, a ki elfelejtette a maga mesterségét. A ki komoly munkát már végezni sem tud. S a kiről a dolgozó személyzet úgy suttog, vagy beszél, hogy ha ők leteszik a munka eszközeit — itt ugyan egy fillér jövedelem se folyik be. Igv van ez a gazdaságban, a mezőn, a gazdasági munka terén is. Hja, pedig csak ott tudnak és akarnak ám igazán dolgozni, a hol a parancsoló maga is dolgozik. Tud dolgozni és van kötelessége. Hát bizony idáig jutottunk a kötelesség fogalmával, felfogásával és teljesítésével. Ez az egy bizonyos. De az is éppen oly bizonyos, hogy sokáig ez a jelenség, ez az esés, vagy mint mondani szokás dekadencia nem tarthat. Nem tarthatja magát. A kötelesség olyan rugó a társadalomban, melyet több-rövidebb időn át leszoríthatnak, de egyszer csak felpattan és elfoglalja a maga — terét. Mester. Megfelelt. Tanító: Melyik állat ragaszkodik legjobban az emberhez ? Tanuló : A pióca !
