Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)

1913-12-21 / 8-9. szám

8

TÉLI ESTÉK

És ami és ahogyan volt Fejeséknél, azonképen történt Nyakaséknál is.

De nem kevésbé fájt ez a szomorú jelenség — a községnek, a Gazdakörnek is. Próbálták is a kérdés csomóját kigöbözni. Mert mi tagadás benne, két ilyen jómódú gazdának érezték hiányát.

Hanem mikor aztán látták, hogy minden kísérlet sikertelen, igy nyugtatták magukat.

— Talán majd az idő . . .

— Vagy a közös szerencsétlenség.

— Nem tudom — szólott az öreg tanító. A pap sem bir velük. Az Isten házában is nagy távolságban ülnek egymástól. Aztán meg újra jő — a biróválasztás.

— Bizzunk a jó Istenben!

*

És csendesen haladt az idő. A Gazdakör erősödött, izmosodott. Otthonra talált ott mindenki, aki szakítani tudott a régi állapotokkal, mikor a gazdák korcsmában ünnepeltek. Mikor ott volt a tivornya sátora öreg sátoros ünnepeken. Mikor szét voltak szakadozva, akár az oldott kéve a faluban . . .

Most. másképen van! A régi nap kezd sütni az égen. Összetartanak, egybeolvadnak. Csak Fejes és Nyakas marad a régi. Magyar ember sorsa szerint.

De nem sokáig . . .

Már kérdezgetik, hogy megyen sora a Gazdakörnek. Nyakas minap azt is kieresztette a száján, hogy lerakja az alapitó summát. De azért lábát nem teszi ... a körbe.

,— Akkor én is leolvasom — duplázott rá Fejes. És el is megyek. Ott leszek 1 Csak alkalmam legyen reá.

— Csak egyszer egyik jöjjön el. Ott lesz a másik is, dümmögött derűs mosollyal a tanító..

*

Újra eljött a szent Karácsony. Újra örömnapot ül a Gazdakör. Hatalmas karácsonyfa díszeleg az Olvasókör nagy szobájában. Szegényeknek, gyermekeknek. kiknek senkijük sincs a faluban ide hordották az ajándékokat. A kis Jézuska nevében 1

És a nagy karácsonyfa alá hozta hálából a kis Jézuska azt a két gazdát is, akiket most is Fejesnek és Nyakasnak hívnak, de már nem nyakaskodnak és fejeskednek.

Mert a Jézuskának segítettek a kibékülésben az asszonyok.

Hiszen a férfiak sose haragudtak egymásra.

Nyakasok fejesek voltak ... de azért nagyra becsülték egymást. Mester.

Szent János áldása.

Sok helyen szokásban van a borszentelés — dec. 27-én vagyis karácsony harmadnapján. — Innen vette eredetét az a mondás is, mely >szent János áldása« nevén ismeretes. Szent Jánost ugyanis egy pogány fejedelem mérgezett borral kínálta meg. Ő azonban keresztet vetett magára és a neki nyújtott pohárra — és a méreg kigyó alakjában tekergőzött ki a pohárból. Ez figyelmeztessen mindenkit, hogy a pohárban sokszor méreg lehet és talán éppen az utolsóben, mellyel kínálnak, de a benne levó kigyó — lelkünket, egészségünket marja meg.

Mit jelent ez ?

(Megfejtése a 10. számban lesz.)

A 7-ik számban közölt talány helyes megfejtése: Szárnyukon jön a keresztények legnagyobb ünnepe.

Huszárvágás,

— No, mit tapasztalt Talián országban, kérdik a falubeliek az obsitos huszárt, amint vasárnap délután elhúzódtak a malom alá beszélgetni.

— Sokat. De először is találják ki kendtek, mi az, ami az e betűn kezdődik ?

Találgatják: erdő, ember, ereszalj.

— Nem a l mondja az obsitos s végre 8 maga fejti meg a találós mesét, hogg hál egy pár csizma.

— A biz’ egy pár csizma! — mondja rá a harangozó.

— No hál ezt találják ki kendtek, ha

már a másikat nem tudták: mi az, ami te betűn kezdődik ? ,

Találgatják ezt is : kert, kerítés, kút, kutya, kerék.

— Nem az, mosolyog az obsitos. Végre is maga fejti meg, hogy hát mi lenne más, mint: két pár csizma.

— A biz’ két pár csizma — motyogja megint a harangozó, kit nagyon bántott, hogy még ő sem bírja kitalálni.

— Nó, még ez egyet süssék ki kendtek, hogy mi lehet az: fán terem, magja, van, lekvárt főznek belőle, no hát mi az ?

— Nem szed rá huszár uram, — kiáltja dühösen a harangozó : — három pár csizma !

Jól számit.

Vándorló: Korcsmáros ur, hogy egy adag mártás?

Korcsmáros: A mártást nem kell külön megfizetni.

Vándorló: Hát a kenyeret ?

Korcsmáros: Azt sem.

Vándorló: Akkor hát adjon hat adag mártást és nyolc kenyeret.

Egy furcsa jubileum.

Miskolcról Írják: November elsején jubileuma volt Miskolcon egy kis kofacsaládnak. A világ egyik legfurcsább jubileuma ez. Egy apró család ünnepelt, mert valamelyik ősük ezelőtt százötven évvel sátrat ütött egy utca sarkán, a patak parton, ahol akkor még szalmafődeles vityillók. szérüskertek és tágas udvarházak merengtek az idő szomorú múlásán. Azóta öt emberöltő tűnt tova. az idővel együtt elszaladt a múlt sok-sok emléke, a szérüskertek, szalmaföde- les házak, tágas udvarházak, vajákos asszonyok. De helyettük most hatalmas paloták bámulnak a levegőbe, a patakot acélhíd rejti el az emberek elől, messzi ijjedten vörösük a diósgyőri vasgyár kohója és az utcát csilingelő villamos szeli rohanva át... Csak a százötven évvel ezelőtt épített sátor áll nyugodtan a régi sarkon, mintha valami bágyadt derűvel le akarná mosolyogni a mellette tovafutó embereket.

Juhász nénit — igy hívják a sátor mostani tulajdonosát — a családjával együtt mindenki ismeri Miskolcon. Nevezetes család. A ráncos, sárgaarcu öreg asszony, Juhász néni, kofa. A Széchenyi- és Király-utcák sarkán van felülje a sátra. A hely örökségül maradt rá s a családJJidflfeot 1763 óta, vagyis összesen százötven esztendeje ^Pja- Juhász néni már maga harmincöt év óta ül a sátor alatt, időközben megöregedett, összetörődött és nem bírja sokáig a munkát. De a világ e legkülönösebb családjának nem szabad kiveszni és éppen ezért Juhász néni gondoskodott már utódról és az unokáját tanítja be a maga mesterségére- Párisban, a Szajna parton állnak fölütve ilyen sátrak, amelyek apáról-flura, fiuról-unokára szállnak, aztán egyszerre hirtelen eltűnnek, elmúlnak a föld szinéről... A Juhász néni sátra százötven év emlékét meséli el és talán még nagyon-hagyon hosszú éveket fog megőrölni felette az idő malma; mi már a múlté leszünk régen és ez a kis sátor amerikai mogyoróival, narancsaival, almáival és savanyu szilváival még mindig ott fogja nézni, hogy mennek, esnek el mellette az emberek sorra ...

Pij t Bt, ea mi e

fold ee*ene!