Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-12-21 / 8-9. szám
6 TÉLI ESTÉK — Ugye elmondja ? — Hát csak egyetlen egy esetet mondok el, Úgy amint” történt. Sose felejtem el. , $,iri c^énd uralgott a szobában. Még Döme bácsi is kivette Ami annyit jelentett, hogy nagy jelenet kÓvetiezífií Es Béla emigyen beszélt . . . .... Kedves kis leány érkezik a zálogházba- Urileánynak néztük, mert elég módosán és csinosan volt öltözve. Kedves volt, mint egy kis angyal. Aranyos haja, világos kék szemei, csakhogy szárnyait oda nem képzeltük. Köténykéjét gondosan összefogta és szerényen, majdnem alázatosan mondotta. — Jó napot, bácsikák .... — Jó napot kicsikém, köszöntöttük mi is. Mit kivan, kit keres? — Nem keresek én senkit. A papa is meg a mama is beteg. Az orvos bácsi orvosságot rendelt. A papa nem meri meghozatni, mert már sok orvosságot hoztunk pénz nélkül. Fél, hogy talán nem is adnak. A mama meg azon aggódik, hogy karácsonyra nem lesz kenyerünk, kiflink. Hát én azt gondoltam mama is, a papa is szokszor küldtek ide aranygyűrűket, karperecét, órát és más tárgyakat. Sokszor elkísértem én a Marit ide, cselédünket. Én nem jöttem be. Künnt állottam, mig ő a dolgát végezte. De mindég hozott pénzt. És akkor nem volt baj otthon. Mari elment. Azt mondta, hogy nem fizetik a papáék rendesen. Hát ingyen nem szolgál. Nem baj Mari. Majd szolgálok én. Hiszen a cselédek leányok, cselédnek lennni nem szégyen ám. — Ez mind szép gyermekem, nógattuk a kis leányt, mert roppant sok dolgunk volt. De mi hát tulajdonkép a kívánsága? — Azt gondoltam tehát, folytatta a leányka zavartanul, de kissé elfogulva, azt gondoltam, hogy elhozom ezt a bábot, melyről tudom, mert keresztapa mondotta, hogy nagyon drága volt. Ezt ni bácsi, ezt akarom zálogba tenni. És a leányka kitárta kötényét, és elővette a — bábuját. A bábu meg bizony egy meglehetősen kopott baba volt, aminőt uj korában is pár hatosért meg lehet venni. Gondolhatják, hogy mily mélyen meg voltunk hatva. A főnök ur szemében is megcsillant a könyü. Pedig kemény ember volt. Megkövesedett a szive azok közt az esetek közt, amiket itt a fővárosi zálogházban látott és tapasztalt. Most e kősziv is ellágyult. Szemében rezgő könycsepp árulta el, hogy ellágyult. Jó magam ott állottam, mint élettelen oszlop. Megmeredve. A főnök kivette tárcáját és egy aranyat adott a kis leánynak. — Nem lesz ez sok bácsi? — kérdezte elfo- gódva, merengőre változott arccal. — Sőt kevés lesz talán, de egyelőre vigye haza kicsikém. A leányka még egyszer rávetette gyönyörű két szemét a bábura, mintha azt mondta volna neki: — Aztán jól viseld magad. Nemsokára érted jövök. Ha majd a papa fizetést kap. Talán elsején. (Oh mert az az elseje a hivatalnok embernek reménye, de küzdelme is.) Aztán kedvesen köszönt és távozott. A főnök ur meg kezembe nyomta a bábot és kért kövessem nyomon az utcán a kislánykát és vigyem vissza a lakására az érdekes zálogot. Követtem. Egy utca sarkon aztán befordult a leányka és bement a nagy bérházba. Ahol egy leányka úgy eltünhetik,, akár egy szállongó pillangó a sürü erdőben. De az én szemem résen volt. Megfigyeltem._ hova ment be. — És én utánna mentem. A szivem úgy vert. mintha valami gonosz vállalatra adtam volna fejemet, Alig tudtam lecsendesiteni. Mikor a szobába beléptem, forgott velem az egész világ, alig tudtam szóhoz jutni. Az apa is, az anya is ágyban fekvő betegek voltak. Bocsánatot kértem a szokatlan látogatásért. Elmondottam a történeteket és a bábot oda adtam a leánj kának. A kis leány úgy állott ott előttünk, mintha a vádlottak padján lenne. Nem szólt. Csak figyelt okos szemeivel és hallgatott. Majd a bábot ölelgette simogatta. — Mit tettél Erzsiké, ugyan édes lányom, mit tettél ? — sopánkodott az anya. — No ezt már még sem gondoltam rólad, — fedte komolyan az atya. — Megbocsájt nekem a Jézuska, szólott végre a kis leány ezüst csengésű hangján. És ha ő megbocsát, akkor apáéknak meg a bácsiéknak is meg kell bocsátaniok. Én rosszat nem tettem. Csak segitieni akartam a mamán, meg a papán. Hiszen a Jézuska is segít. — Úgy van, szólottám leküzdve indulatomat, ami teljesen elérzékenyitett. Aztán beszélgettünk még pár percig a családban. És búcsút vettem, de — mert meghívást kaptam az ünnepekre — meglátogattam a családot újra. Azóta mondom hosszú évek teltek el. a kis, leányból, Erzsikéből szépen fejlődő hajadon, Erzsi lett. És — — kitalálja ki? — Én tudom vágott közbe a fecsegő leányka. — No ha tudja árulja el. — Erzsi a jegyes. — Úgy van. Jövő karácsonyra, ha az Isten is úgy akarja már itt lesz közöttünk. A kis önző. A n y a: Imádkozzál kedves gyermekem, nagyapóért is. Gyermek: Édes jó Istenkém, engedd meg, hogy nagyapuka még sok-sok kriszkindli fát csinálhasson nekem. A madárnyelv. Karácsony előtt történt. A szülők arról tanakodtak, hogy vájjon mit hozzon a kis Jézuska P Alig kezdtek azonban beszélgetni, a Laci gyerek lépése hallatszott. Épen most jött haza az iskolából. — Tudod mit apja, suttogja az asszony-feleség. Bogy Lacika meg ne értse, beszéljünk madárnyelven. (Ezt a beszédet még akkor tanulták meg, mikor boldog jegyesek voltak. Egy kis trillázással, meg egy kis csicsergéssel szokták megtoldani beszédüket, akik madárnyelven diskurálnak.) — Milyen találékony vagy te édes anyjuk, örült a dolognak férj uram. No most a gyerek nem jár túl az eszünkönÉs megkezdődött a madárnyelvü beszéd. — Vottráállál máriálli a bazárdebazárálliaban ? (Voltál-e már a bazárban.) — Voltralam, sokok széprele mindenezes vanillalla ottlala(Voltam és sok szép minden van ott.) — Mitlalala vet téléi él ? (.Mit vettél ?) — Vettelelem egy paparipallatát és egy kardalolorlotl. (Vettem egy paripát és egy kardot.) — Laci fiú ámulva, szótlanul hallgatja ezt a titkos beszédet. De furfangos kis eszén nem fogott ki ez a beszéd sem. Mosolyogni kezdett és szüleinek nagy ámulatára emigyen szólt a beszédbe -. — Csákókótrállél nemtrelem kapkaprakok P (Csákot nem kapok ?) * Oh, azok a gyermekek, be ki nem lehet rajtuk fogni!
