Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)

1913-11-30 / 5. szám

TÉLI ESTÉK

5

Az a Balkán

__

— A bűnbak. —

Minden nagy szerencsétlenségben, megrázó válságokban bűnbakot keresnek.

Már az úgy vagyon.

— Jó Koburg Ferdinánd a szomorú bolgár nép királya most menekült egy kicsit hazájából. Azt szereti hinni a világ, hogy buskomor töprengésben bolyong és arról tanakodik. vájjon visszamenjen-e hazájába, elfoglalja-e trónját és vegye-e kezébe ennek a vitéz, hős, de könnyen félrevezethető népnek sorsát.

— Ezt pedig szeretik hinni a szembe hízelgő, távolban, hátulról marni szerető jő barátai, ellenségei, mert bűnbakot keresnek, akire rákenhessék a maguk, az önmaguk baklövéseit és isszonyu csalódásait.

— Azt a balga hitet, melyet az ármányos Danev, az elvakult oroszimádó lökött a bolgár nép leikébe, hogy az orosz atijuska nem engedi a bolgároknak hajuk szálát sem meggörbíteni.

— De az orosz atyuska engedte ám, mikor látta, hogy baj van. És most a bajban, a szomorúságban, a csalódásban ... rá akarják kenni a jó Ferdinándra a háború minden baját, gyászát. Nem oda a buda. Jó Ferdinándnak helyén az esze. A bolgár nép meg ne izéljen, hanem legyen hős a nemzeti gyászban is, mint a nagy csaták tüzében.

Krónikás.

Mivel ette ?

Orvos: Mit evett asszonyom reggelire?

— Gulyást!

— Orvos: Ktvágygyal ?

— Nem — paprikával!

Érdekes rovat.

Hány esztendős a gyűszű ? A szorgalmas női kezek majdnem nélkülözhetetlen hasznos eszköze, a gyűszű, pár év előtt 200 éves jubileumát ünnepelte. 1684 évi október 19-dikén történt, hogy Becchoten Miklós becsületes amsterdami aranyműves a gyüszüt kieszelte és elkészítette és ez ajánlással küldötte egy hölgynek születésnapi ajándékul: — »Fogadja e kis jószágot, mint hódolatom bizonyítékát, szorgalmas ujjacskái ól- talmául,« Csak egy évtizeddel később tette azonban népszerűvé a gyüszüt Lotting János, aki praktikusan értékesítette és Angolországba küldte. Akkor azonban még csupán értékes érczből, aranyból vagy ezüstből készítették, nem, mint most, acélból és csontból, mig Khinában manapság művészies gyüszüket gyártanak gyöngyházból, aranyfoglalatban ; a hüvelykujjon azonban, miként ezelőtt általán, ma már a kínaiak sem viselik.

*

Miért lesznek pirosakká a rákok? Erre a kérdésre egy lap a következő választ adja:

A tengeri rákok ép úgy, mint a folyami rákok, kagylójukban oldható kék vagy sötét festőanyagot tartalmaznak,

melyet a forró viz kihúz, mire aztán csak a zsírban föloldható piros festőanyag egyedül tűnik elő. A sötét festőanyagot hidegben is ki lehet huzni szeszszel. Némely helyen, igy pl. egy patakban Solothurn mellett oly piros rákok találhatók, melyeknek kagylójában a sötét festőanyag nem fejlődhetik ki; ezek az úgy nevezett rubinok s megfordítva, vannak mások szerint Savoya két hegyi tavában s különböző hegyi folyókban oly rákok, melyek bronzszinüket a főzésnél nem vesztik el. Nagyon Ízletesek, de az idegenben mindig azt a kellemetlen érzést keltik, mintha eleven, vagy nem eléggé megfőtt rákokat enne. Az az előnyük van, hogy a nagyon kemény, mésztartalmú vízben megmaradnak, mig más rákok ezt nem tartják ki.

Tudja mért.

Ha olyan erősen dörzsölöd azt az asztalt a portörlővel, akkor az öreged Írása, úgy fog kinézni, mintha reszkető kézzel irta volna.

— Éppen azt akarom, mert folyamodványt ir.

Egészség’.

Azok a kékre festett kis házikók.

Irta : Bodnár Gáspár.

Az elmúlt évben óriási tűz pusztított Bogárd községben. Az alsó falu egészen elpusztult. És hogy a község gyásza annál nagyobb, annál lesujtóbb legyen, két ártatlan gyermek is hamuvá égett. Abban a házban lobogott fel a láng, melyben ezek az apró jószágok játszadoztak. A gazda meg az anya is kimentek a mezőre ... az utolsó betakarításra. A két gyermeket ott hagyták a becsukott szobában. Szegénykék tüzet akartak rakni, gyújtót kerestek . . . találtak is. A többit tudhatjuk. Az ilyen szomorú eseménynek elég, ha az elejét elmondjuk. A vége már magától következik. Hiszen mindennapi történet, ugy-e bár?

A szerencsétlenséget követő napon a falu lakosai gyűlésre sereglettek az Olvasókörbe. Mert a kört szerencsésen megkerülte a veres kakas.

Ott volt a tanító ur is. Az az őszember, akinek végére hanyatló napjaiban kell átélni, átérezni a falu minden fájdalmat.

— Nos atyámfiai, mitevők legyünk most. mihez fogtok ?

— Hát mihez fognánk máshoz egyebekhez — kapta el a szót biró uram — mint házakat építünk magunk és gyermekeinknek.

Az öreg tanító bizonyos elbizakodottságot, hetykeséget tátott a fiatal biró beszédében. Azért nagy komolysággal, látható lelki egyenességgel nézett biró uram szemei közé.

— Hogy mondja, biró uram ? Házat építeni a maguk és gyermekeik számára ? No csak lassan a testtel, fiatal barátom. Én máskép tapasztalom. Még pedig hosszú idő óta.

— Hogy tetszett tapasztalni, tanító uram — kérdezte most már lentebb hangon és szerényebben a biró.

— Fájdalom, az én tapasztalatom nagyon szomorú Én azt tapasztalom, hogy a mi gyermekeink számárá az asztalos szokta csinálni azokat a kékre festett kis házikókat, egy-egy szál deszkából.

Szörnyű csend követte a tanító szavait. Rémitő csend, amit leírni is alig lehet. Mintha villám csapott volna a gazdák közé. Ajkuk elnémult, lábuk csaknem gyökeret vert.

— Nem úgy van-e? Napról-napra, úgyszólván

irtják a gyermekeket a mi községeinkben — mi- nálunk is. , -.a