Téli Esték, 1911 (13. évfolyam, 12-18. szám)
1911-01-15 / 12. szám
8 TÉLI ESTEK Körülvették az öreget. Eszti simogatta ezüst hajszállait, bóbisgatta és vallatta. Az öreg engedett. Mint napsugárra a jég is olvadozni kezd. — Eszti, mondotta aztán, nagyon sokat kell még neked szenvedni.. . — Tudom, Prokupec bácsi. — De eszednél légy! Miér, mer' azér', hogy bolond az a leány, a kinek csak szive van. És esze egy csepp sincs. El ne kábulj. Az a pesti ur nem a szivedet akarja. Nem téged. Az apád vagyonát. A' kell neki. És nem asszonyfeleség. Érted jányorn ... Eszti. —■ Hát Prokupec bácsi azt gondolja, hogy én ezt nem tudom V És csak most tudom meg ? — Rendben van jányom. Ládd-e, az apád i mégis azt hiszi, hogy ... — Azt is tudom. — Mer' táncoltál vele, hát úgy megrészegedett a reménységtől, mint a medve a méztől... — Majd keserű lesz a’ még. Iszen én mindenkivel egyformán táncoltam ... — A Lacival is ? — Lacival is. — Eszti, légy hozzám őszinte, igaz ... leány. — ügy is tud Prokupec bácsi mindent. De mindent. — Bevallotta már Laci? A leány elkomolyodott. Aztán egy kis leány ártatlan ábrándjával szól: — Sose' beszélünk mi holmi ilyenekről. Sose’ kérdezte tőlem. Én se’ feleltem neki. Iszen az ilyet nem kell mondani. Csak érezni. Mi pedig némán, de igazán érezzük. — Anyádnak se szóltál. — Soha . .. — De mégis csak des anyádnak szólhatnál. — Minek annak szólani, aki ugv is tudja. Ismer ő engem, az édes ... akár maga-magát... — Igazán tudja? — ’Iszen azért olyan szomorú. Azért lett olyan fehér hajú öreg asszony. Időnek előtte. Sokat sir. Virraszt. Éjjel is hozzám jő. Az én ágyamhoz. Én úgy teszek, mintha mélyen aludnám. Pedig ébren vagyok. Mikor pedig úgy hiszi, hogy, alszom, végig csókolja testemet. Ráncos kezébe veszi hajamat és — ugv gyönyörködik benne. Prokupec szemeiből pattan egy nagy, öreg könvcsepp ... — Aztán suttogni kezd édes anyám. Oh leányom be’ sokat szenvedek érted. Be' sokat kell még csak ezután szenvedni. Hátha én nem leszek? Ekkor pedig hangosan zokogni kezd az édes. Én pedig felébredek. És busongva kérdem-fakgatom: — Miér’ sírsz des ? — Még azt te nem tudod leányom. Majd úgy is megtudod. És én úgy gondoltam, hogy ő áldozatra hozott értem. Mikor pártomra állott, hogy a nevelőből haza jöhessek. Kicsináltam, hogy Laci legyen az Az emésztő, kínos viszájt még befojtják a maguk szobájába. De egyszer csak zengeni fog ez a ház. Megrázza a kitört vihar. Es úgy veszem észre, mi hamar. — Állunk elibe, ugrott fel Prokupec, mint egy fiatal hős. — Csak csendesen. Majd én próbálom meg először, hogy végezzek a pesti úrral. Végezzek is. Csendesen. Urak módjára. Őszintén. Magyari módra. — Úgy jányom, Eszter, ügy! Magyari módra. Miér', mer’, itt nem fog kukoricázni az a barázda- billegető. (Folytatjuk.) A tót fiú. Az uraság legénye a vizitáción beált katonának; mondják tauglich. — Mi teszi az? — Hogy jó vagy katonának. — Persze, hogy jó vagyon! — Pompás privátdiner lesz belőle, mond a főtiszt. — Nem lehet, — válaszol ez — én káplár akarom lenni, mert az enyém Hanka azt mondta káplár legyem. Ki A SZERKESZTŐSÉ» TELEFONJA, tsa ‘ a a ■ Olvasónö. A régi, elavult igazságoknak erejét akkor látjuk csak igazán, mikor a kritikus idők megérkeznek. — Ung. Ug y látszik, legszebb éveit végig alussza mint egy öreg medve. — Sokan olvashatatlan írással töltik ki a pénzutalványt. Mások nem Írnak megyét. Ismét nem jelzik, hogy mire küldik a pénzt. Ezek nekünk sok kellemetlenséget okoznak. És a mi fő: az előfizetők késedelmet okoznak a lap szétküldésében. Kérjük lapunk barátait, hogy e körülményeket tartsák szem előtt. — Tanárjelölt. Azt jól tetszik tudni, hogy sokat foglalkoztam Vörösmarty életrajzi adatainak gyűjtésével. Mikor t. i. 1900-ban a nép számára Írtam meg Vörösmarty életét. Több uj dologra is akadtam, a mi Gyulai Pál figyelmét talán kikerülte. Azt ő is említi, hogy a nagy költő szívesen vegyült bele az ifjúság borozásaiba, a hol a pisztolyok (hosszú nyakú üvegek) száma sokszor megsokasodott. De arról, a mit ön kérdez: mit sem olvastunk vagy hallottunk. A Búd. Hírlap 7. számában olvastunk ama »Sligovica« küldésről. Hogy a busongó költő király hamarább végzett vele és ily módon siettette volna egyébként is közelgő halálát. Ez igazán uj adat, melyről eddig sose hallottunk. Hiteles-e ? arról persze nem kezeskedhetünk. Stréber. Sok szóval próbálják e fogalmat kifejezni. Legújabban egy ismert fővárosi iró a kapaszdi szót használja. Hogy határozzuk meg ? Bajos. Hanem egy hasonlattal belevilágíthatunk a fogalomba. A stréber olyan mint a vadszőlő. Először magasra kúszik. Aztán kezd virágozni. Tetszik érteni? Pesszimista. Vörösmarty Írja: E földhöz baj és öröm kötöz. — Szövetkezet. Az erő, tehát a hatalom is ott van, a hol a szervezettség, A szervezettség pedig — nincs a keresztényeknél. »Szegény leány.« A selyemruha a szegény leány testén bizony alkalmasint nem jót jelent. Ámde az ön elbeszélése sem jó. — K. K. Zala. Bizony, azt tanulják sokan, gyakorolják, hogy mikép kell az arcot fegyelmezni mosolyra, szomorúságra, igenre, nemre, meggyőződés kifejezésére, érzelem elpalástolására. Ezt a játékot azonban a fizonomia — ki tudja ismerni. — Kritikus. Bizony az igazságot az írónak olyikkor piszkos helyeken is keresni kell. Az aranykeresőket, a nemes ércet bányászokat látta már munka közben ? A mutató ujj. aratás főmunkása. Most azonban már tudom, hogy szüleim közt ékek vannak. Én vagyok az ék. Meg Laci. Meg a pesti nr. Sokszor villámlik. Csak még nem dörgött. Anya: Ne mutogass az ujjaddal, Jenőke. Nem illik. ■Jenőke: De anyuskjjjp, miért hívják ezt az ujjat mutató-ujjnak ?
