Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1909-12-25 / 9-10. szám

16

TÉLI ESTÉK

B A KANDALLÓNÁL. H

Szép ^ ranka.

— Eredeti regényünk. —

Irta :

Bodnár Gáspár.

6

IV.

Gyönyörű őszi este volt. A csillagok már sűrűén ellepték a még mindig üde kék égboltot. Mosolygásuk, ragyogásuk egy cseppet sem árulták el, hogy a természetet már érinti az október lehellete. Pedig az ősz bus fénye öntötte el a hegyeket, erdőket és mezőt.

Két ur sétál az utcai fasorok alatt. Az egyiket már jól ismerjük. A festő alakja. A másik őszbe- csavarodott úri ember: a bányafőnök.

Már jó ideje sétálgatnak. Mi azonban csak most vesszük észre őket. mikor halljuk a festőnek ajkáról

— Elviszik a szép Arankát.

— Jól mondja, igazán szép Aranka.

— Ugy-e tanácsos ur? Ezt a leányt a gráciák kedvelik. Isten két kézzel szórta, pazarolta rá áldásait.

A tanácsos ur elmosolyodott hamvas bajusza felett édesden:

— De festő barátom, már régen veszem észre, hogy nagyon érdeklődik Aranka iránt.

— Nem tagadom, felelte a festő nyugodtan. Viharos múltak ideje utád jöttem ide szülő városomba. Már alig ismertem valakit. A temetőbe kellett mennem, hogy ismerősökre akadjak. Bejártam Európa legnagyobb városait és megfordultam a szalonok bóditó levegőjében és káprázatos fényében. Láttam világhírű szépségeket, volt módomban viszonyt-viszony után szőni — és e kéjgázban undor fogott el az élet iránt. Hazugság minden itt e művelt világban. Hazugság a szépség, mert festve van. Hazugság a szerelem, mert a csalódás mérge van kelyhében. Hazugság az ambíció, mert csalódásba kerget. Igv jöttem haza, ilyen érzelmekkel. És itt egyszerre egy szebb, jobb, nyugodtabb jövő álma suhant át a lelkemen. Gyermek korom óta ismerem itt a tavaszi, nyári, őszi és téli erdőt. A csöndes, a viharral vert erdőnek minden hangját, beszédét, visszhangját és suttogását.

Ide bújtam el a világ zajából. A fórumról. Oh a fórum, a társadalom! A fórumon most annyi büszke jelszót ordítanak. Egyszer ez van a divatban, másszor más. És mindegyik csak arra való, hogy az emberek érdekét szolgálják és hiúságát kielégítsék.

Azt mondották nekem nősüljek meg. Nősülni! Mintha azt megtenni éppen olyan könnyű volna, mint tanácsolni. Elolvastam életemben száz és száz könyvet. És sokat megértettem. Tudtam, mi tartalom van benne. De hogy a mai úri leányok szivében mi legyen — azt ugyan senki sem tudhatja.

Ötven felé jár életem. És vissza néztem. Összerezzentem múltam képeinek látásán, de érzem, hogy még mindig előre is nézhetek.

Ilyen hangulatban tűnt fel egyszerre előttem a szép Aranka. Ott a nyír erdőben, a fenyvesek zsongásai közt. Már hallottam róla. De most, mikor előttem állott: egyszerre villám villámra vág előttem. Arcának romantikus kifejezése mintha megszólaltatta volna busongó lelkemet: Ez az, akit kerestél és nem találtál. A természet egyszerű gyermeke. Az erdő patakjának szelíd nefelejtse. Virág himporral és nem festékkel. Szív tele egyszerűséggel és őszinteséggel. Táncra kértem. Akkor tudtam meg, hogy menyasszony. A szivembe nyilallott, az agyam közepébe. De táncolni vittem. Fürtös haja hullámosán omlott vállaimra. Minden mozdulata fecske suhanása, levélnek rengése. Mosolygásában édes csudálkozás.^szemében őszinteség. És szólottám neki. Követelő termete egyszerre parancsolom, királynőm lett. A szemében dacos tűz lobogott fel — szivem vert, vert, de éppen oda nem jutott el, hova jutnia kell.

Hogy nem jöttem elébb. Hogy nem ismertem korábban. Elvittem volna egy rejtett fészekbe. Távol szem és világtól. És tanítottam volna, mint mester a tanítványát. Most már ennek is vége. Tudom, hogy vége. Lehetlenben hinni már nem tudok.

Az öreg tanácsos meghatva hallgatta a festő szavait. A csillagos ég nagy, fenséges kárpitja alatt egy halandó szivének megnyílása... ünnepélyes hangulatban ringatta a hamvas fejű embert. Keresett érzéseket, szavakat, hogy összhangba hozza lelküle- tét a verőfényes őszt élő festővel, de nem talált.

— A mi leányaink még mindig romlatlanok — szólt végre halkan, csendesen. De ki tudja nem érkezik e ide is el a levegő, mely telítve van méreggel, miazmával. Aranka köztük a rózsakirályné. Ezt itt mindenki tudja. És elismeri. És ha látná női kézi munkáját. Valóság csudásan ügyes kéz. Pedig nem tanította valami művésznő. Finom ösztöne vezette. Önképzése és ösztöne tette valóban művészszé.

— Még ez is, kiáltott fel a festő édes csudál- kozással. Nem hiába, hogy az ő lénye tanított meg végre a munka filozófiájára.

...A kolomp tompa hangja hallatszott most. A hegyek oldalain kigyult a világ. A bányászok indultak a sitre. A föld mélyébe, feneketlen gyomrába. Kezükben a fonca, a bányamécses. Mint egy egy reszkető csillag fut, szalad az erdő sötétlő árnyában egy egy mécses.

A tanácsos és festő meleg kézszoritással válnak meg. (Folytatjuk.)

ezb A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA, m

a a ■

Vig leány. Mi mindent kell tudni egy szerkesztőségben ! Szörnyű 1 Még ilyeneket is kérdeznek. Hát utána jártunk. Az a dal körülbelül igy fest:

Eszem azt a kis kezedet Mékkel Írtad az levelet.

A madár is dalolva ir,

Illatot ir a rózsa is.

Eszem azt a kis kezedet írj egy rövid kis levelet.

Eszem azt a kis kezedet Mér’ nem Írsz pici kis levelet.

Egyetlen egy szó is elég

Csak azt ird meg szeretsz-e még.

A szöveg nem lehet hiteles és jó. De nagyjában vissza adja, amiért kegyed olyan meghatóan érdekes levelet irt.

Budapest. Stréberi hajlam és semmi más. Hagyjuk futni. — Földmivelő. Mit tud az ön rokona oly sok ideig tanulni '? Arra pedig idő kell, mig megtanulja, hogy kell az igazságot,megfogni és kiforgatni. — Olvaso-köri tag. Hát bizony vannak emberek, akik azért tolásodnak meg, mert az almafa virágából is ki tudják nyomkodni — a cseresznye szemet. Hogy és mikép Sajno# az előttünk is titok.

MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, 8ZATMÁRON.