Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-12-25 / 9-10. szám
TÉLI ESTÉK 7 De vannak szent, tiszteletreméltó könnyek! Ezeket a mély, az igaz, az elképzelhetlenül nagy, égő fájdalom szüli. Az aggódás, a reménység, a boldogság, a bit, a félelem, a gyermek iránt való rajongó szeretet. Ki nem ismeri Szent Monika könyvijeit', melyeket Ágostonért sirt ? Vannak a kacér nőnek is könnyei. A köny- nyelmü nő is sir. A daczos is. Az illúziók világában élő hölgy is. A megcsalt nőnek megfagynak könnyei. Vannak női szemek, melyek csak azért sírnak, hogy aztán a férfiakat — kikacaghassák. A családi élet is gyűjti a könnyforrást. A szív megárad aztán, mint a folyó vize és olykor ki-kiönt. A férfi is sir. Láltatok-e már siró férfiút? Nem gyáva anyámasszonyt. Hőst, bátrat, erőset, mint a százados tölgy. Én láttam. Fenségesen megrázó jelenet ! Óh, e férfi szemében ragyogó könnycseppek százszorosán többet érnek a női szemek permetezésénél. Ami nagy és szép, — irja egy lélekbúvár, — ami erély és odaadás, ami szilárdság és gyöngédség, ami óriási fájdalom és végtelen szeretet: minden ott tündököljék e gyémántcseppekben. A férfikönny csalhatatlan bizonyosága a jó lélek minden fenségének. Ritka is a férfi könny és éppen'ezért oly drága is azok előtt, kik érteni tudják. Eltalálta. Tanító: Hogy hívták a három keleti bölcset? Tanuló: Gáspár, Menyhért, Boldizsár. Tanító: No és melyik volt köztük a szerecsen? Tanuló: A fekete. Az aprószentek legendája. Irta: Reviczky Irma. Midőn kis Bethlehemben megszületett az emberiség vigasza, a kisded Jézus, ebben az öröméjben egy rendkívüli csillag ragyogott föl az égen és tündöklő fényt vetett a csonttá fagyott földre. Ezalatt lent a pokolban vigasznélküli sötét éj lett. És a Sátán, a poklok fejedelme kétségbeesett. De nem dühöngött szokása szerint, hanem csöndesen összekuporodva ült egy helyen és keservesen sirt. No ilyet se látott a pokol soha! Hogy az, a ki tombolni szokott vadul, iszonyú ordításba törve ki, most pityeregjen, mint egy pólyásbaba! Azért a pokoli udvartartás előkelő ördögei ezt látva, nagyon megszeppentek és remegni kezdtek, dideregni abban a pokoli hőségben... A Sátán meg csak egyre hullatta tüzes, piros könycseppjeit. De hát volt is miért keseregni, hisz kihalt benne a remény. Végre az ördögök, — a kik egy ideig .csak hallgatagon szemlélték uralkodójuk rimánkodását, — kiváncsi kérdésekkel zaklatták. — Miért sírsz, poklok fejedelme ? Hisz még akkor sem sírtál, mikor a mennyet elveszítetted, — miért sírsz tehát most, kevélységnek apja, bölcs Sátán te ? — kérdik remegve az ördögök. r — A mennyet nem siratám, de a remény ez múlását siratom, — feleli a Sátán. — És te még reménykedtél ? Tán csak) bizony nem remélted, hogy üdvözölni fogsz? kérdik gúnyosan az ördögök. — Én, a »gonoszok fejedelme« a magam részére nem remélhetek semmi jót. Mit is csinálnék én az égben? Csak azért bánkódom annyira, mert megfosztattam ma attól, a mi eddig a legnagyobb örömemre szolgált: másokat az örök kárhozatba ejteni, — válaszolá a Sátán. Mert, ha már egyszer magam nem üdvözülhetek, azt sem akarom, hogy mások üdvözüljenek. És ha egy lelket el tudtam ragadni, kiapadhatatlan gyűlöletem akkor uj tápot nyert... Oh, de most vége annak is! Mert ott a földön, -- odaíönt a jégdermesztett földön, az éj árnyának a védelme alatt megszületett ma egy gyermek, a kinek a szeretet-tana majdan az én, a gyűlöletre épített országomat romba fogja dönteni... — No bizony, egy újszülött gyermek, — mondák az előkelő ördögök. — Ha csak az a bajod és semmi más, akkor sohase busulj, poklok ura te! Hisz ha Ádámot bűnre tudtuk csábítani, a ki közvetlen a Teremtő kezéből került ki, hogy ne tudnánk egy gyönge, csak asszonytól született teremt- vényt arra bírni, hogy az akaratodnak alá vesse magát ? Ez bizony csak csekély dolog. — ügy ám, — szól a Sátán, — csakhogy az a gyermek nem most született. Ő már öröktől fogva él! Majd mindjárt ti is jajgatni fogtok, ha megmondom, hogy kicsoda ő. Ő az Isten Fia! Régen is megvolt. Eleitől fogva. Csakhogy addig »Logosnak« hívták. És most pedig Jézusnak. Erre a világra csak azért jött, hogy az egész emberiséget megváltsa. Most már ember-alakban fog az emberek között a földön járni. És ő fogja az embereket arra tanítani, hogy miképp kell nekünk ördögöknek ellentállani... Ő az emberiségért él és végre kinhalált szenved értük, hogy őket vérével az örök haláltól megmentse !.., Ebből aztán láthatjátok, hogy az Isten mennyire szereti az embereket és ez egy okkal több arra, hogy őket véghetetlenül gyűlöljem... Erre aztán olyan jajgatás tört ki a pokolban, hogy még a földre is fölhallatszott... Sátán aztán soká tanácskozott a tanácsadóival és végre abban állapodtak meg, hegy egy egy sereg ördögöt útnak indítanak a földre, a kik a kisded Jézus élete ellen törjenek. Egyikük sem gondolt persze arra, hogy hisz isteni lényhez nem férkőzhetik az ördög ... És úgy is volt. Dicsfény, emberi szemmel láthatatlan sugarak köriték a gyermek fejecskéjét és attól aztán megvakultak az ördögök és minden újabb támadásnál visszaverettek. A Sátánt igen bántotta a dolog, mikor megtudta. És ekkép gondolkozott: ha az Isten emberré lett, csakis emberi kéztől múlhat ki a világból. És ismét kiküldte ördögeit, de ez egyszer Heródeshez, hogy annak besúgói legyenek s mondják meg neki, hogy a kisded Jézus lészen majdan a zsidók királya. Heródesnek több se kellett. Hisz már az Írástudók is azt jósolták meg neki. Azért is rögtön kiadta a parancsot, hogy a kis Jézussal minden egykorú gyermek megölessék.
