Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1909-12-12 / 7. szám

6 TÉLI ESTÉK aludtak. A négylábú életmentő ezután elvezeti őket a menedékhelyre és már messziről tudtukra adják a barátoknak, hogy segítségre szorultat hoznak. E gondosan nevelt kutyáknak remek példányai van­nak a menedékhelyen. Néha elérik a háromnegyed méter s még ennél is nagyobb magasságot, rend­kívül erősek és még egy jól megtermett embert is jó messzire el tudnak cipelni. Volt a menedékhelyen már arra is eset, hogy a kutyák ezerkétszáz méter távolságra cipeltek eltévedt embereket a zord, magas havon keresztül. Szeptemberben kezdődik a derék állatok mun­kája; ha aztán a hótömeg ellepi az utakat, és a vihar tombolva járja be a szakadékokat, szinte le­hetetlen elérni a magányos menedékhelyet és a tapasztalatlanja a hideg áldozatává lesz. A kolostor lakói viharedzett férfiak; összesen vagy tizenötön vannak. Tizenöt esztendeig élnek itt; ez a legtöbb idő, a mit még az ilyen ellentálló képességű férfiak is elbírnak ebben a ritka levegő­ben, ilyen fárasztó munka közben. A legtöbbje ennek az időnek leteltével testileg is megtörik és áldozatkész emberszeretetéért gyakran fizet teljes elerőtlenedéssel és betegséggel. Nem ritkaság az, hogy a barátok tizenkét, tizennyolc, sőt huszonnégy órát is kint töltenek a hóban és jégben s ebben versengenek kutyáikkal, leghívebb társaikkal men­tési munkáikban. Darbellav páter, a ki egy évtizednél régebben él a ménedékhelven, olyan eseteket mond el, a mi­kor a kutyák két-három napig is künn vannak a téli hidegben pihenés nélkül, nyomorúságosán táp­lálkoznak és egyre keresik az eltévedtek nyomait. Ő maga is az egyik kutya okosságának köszön­hette életét. — Három kutyával siettünk, úgymond a szo­roson lefelé három utasnak a keresésére, a kiket attól féltettünk, hogy a hóviharban s a sötétben el­tévesztették az utat. A kutyák előre siettek. Hirtelen ugatást hallunk. Odasietünk s látjuk, hogy a kutya túrja a havat. Tudtam, hogy itt a hó valakit vagy valamit eltemetett. Sietve eltakarítottuk a havat és hamarosan emberi testre akadtam. A szerencsétlen még élt és borral meg kétszersülttel megerősítettük. Ugyanabban a pillanatban megint hallok ugatást a közelben. Fölugrom és az ugatás irányában elsie­tek, a mikor a kutyám hirtelen megragadja kábá­mat, hátraránt és a hóra dob. Csodálkozom, fölug­rom és lámpásom segítségével fölfedezem kutyám szokatlan viselkedésének okát: ott álltam szorosan az örvény szélén. Csak a kutyám okosságának köszönhettem az életemet. Abban a kereső utunk­ban különben nyolc embert mentettünk meg a biztos halálból. A menedékhely most telefonnal van a lentebb fekvő helyiségekkel összekötve; a barátokat min­dig értesítik, ha valaki hozzájuk fölindul. így biztosabban lehetnek az erre rászorultaknak segít­ségére, mint azelőtt. — Mi a szenvedés ? — Az ember értékének tisztitó tüze. Aki nem szenvedett, — nem is élt még. mi újság ? Hétröl-hótre. A politikai világba a helyzet mozdulatlan. Sürü köd fedi a jövőt. Senki sem tudja: mi leszen. Talán maga a király sem. A kormány helyzete nagyon nehéz, nagyon súlyos. A helyzetről a kormány egyik tagja ezeket mondotta egy hirlapirónak: — Semmi újabb dolog sem történt; a helyzet nem változott. Hogy mi fog történni, magam sem tudom, csupán annyit mondhatok, hogy a kormány menni akar és menni is fog mihamarabb. Most már csupán arról van szó, hogy ki legyen az utódunk vagy még világosabban mondva: utódot keresnek. Hogy ki lesz az utód, mikor vált föl bennünket, még nem tudom. Egyelőre stagnálás van az egész vona­lon. Miniszteri tanácskozás most nem lesz és arról sincs szó egyelőre, hogy Wekerle Sándor miniszter- elnök Bécsbe menjen. Hogy mit akarnak Bécsben, nem tudom, nagyon valószínű, hogy le akarnak já­ratni bennünket. Arról pedig beszélni is együgyüség, a mit némely oldalról napról-napra hiresztelnek, mintha e kormány bármelyik tagja is maradni akarna a mostani körülmények között, sőt a két független­ségi miniszter: Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf külön kérést is terjesztett a felség elé, hogy őket mindenesetre bocsássa el állásukból. Hiszem, hogy most már a lemondás elfogadása nem fog so­káig késni. Minden további dolog Bécstől függ. Lehetséges, hogy nem minden fonál szakadt meg. Aehrenthal gróf külügyminiszter az állandó jellegű megoldást kívánja, ezt tudjuk és tudjuk azt is, hogy támogatja a mostani kormányt és programját. Ha álláspontja mindazáltal sem érvényesül, más befolyásoknak kell tulajdonítani. * A rossz termésnek, a közegészség ügy elhanya­golásával már kialvó nyomai mutatkoznak az ország egyes részeiben. Biharban nagy a nyomor. A biharmegyében pusztító járványok megszüntetése és a nyomorúsá­gos szociális viszonyok orvoslása céljából a belügyi és földmivelésügyi minisztérium megbízásából Várad­ra érkezett Frank Ödön dr közegészségügyi főfe­lügyelő és Molnár dr. felügyelő. Az alispánnal tanács­koztak, majd körútra mennek a megyébe. A körú­ton, a melyet egy hétre terveznek, mindent alaposan megvizsgálnak. A járvány- és inség-sujtóttá vidékek­ről megdöbbentő adatokat jelentenek. Beznye, Bán­lak, Brátka, Bucsa, Remed, Dános, Fúrta és más községekben a tífusz és vérhas egyre szedi az áldo­zatokat Ezekben a községekben, a melyekben 250—300 százalék a pótadó, a nép valóságos állati nyomorban él. Egy odúban húzódik meg állataival együtt; sok helyen nincs kút és az emberek a pocsolyából, az állatok fürdőhelyéből isznak. Báród mellett vadon sziklák tetején bányásztelep van, a hová csak három órai lovaglással lehet eljutni. Itt vérhas dühöng. Egész családok fekszenek betegen. A nép meleg ételt nem tud főzni, húst sohasem eszik, csak kukoricát, de többnyire erdei gyümölcs­csel és gyökérrel él. A megyét beutazó bizottság tagjai a földmivelésügyi minisztériumnak javasolni fogják az utak kijavítását, hogy a nyomor eldugott fészkeit az orvosok fölkereshessék; kutakat fognak ásni, barakkokat építenek, a lakásviszonyokon lehe­tőleg javítanak és a hol kell, élelmiszert fognak kiosztani. * Legújabban Zichy János nevét emlegetik — az uj kormány alakításával kapcsolatban Zichy az al­

Next

/
Thumbnails
Contents