Téli Esték, 1909 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1909-10-31 / 1. szám
2 TÉLI ESTÉK Hát ha az emberi életre vonatkozólag elmondható, hogy gyávaság tőle megijedni. — ügy a természet életére is alkalmazható, hogy — Gyávaság a téltől megijedni. A tél zordon, de nem vigasztalatlan. Vannak nekie is verőfényes szép napjai. Öröme is meg van — nyugalmában. Ha megértjük ezt a nyugalmat, ezt a látszólagos szendergést. Mert a tél nyugalma látszólagos. Hiszen a természet benseje ébren van. Dolgozik szenderegve is. Felhasználja, feldolgozza, amit gyűjtött. Uj erőt szed — az újra való feltámadásra. A természet többi ideje sem más, mint előkészület — a télre. Aki elkészül reá, az nem érzi zordonságát, sem kegyetlenségét, sem vigasztalat- lanságát, sem zsarnokságát. » Verejtékek hullásával, munkával, mezők és rétek törésével, szántásával, csalódásokkal és reménységekkel haladunk arra az útra, mely a télhez vezet. De aztán ennek az útnak végén érezzük igazán, hogy nincs okunk megijedni a téltől. Csak akkor, ha nem készültünk reá. Ha a reá való készülés idejét elfecséreltük, eltékozoltuk. Akkor bizony az öregség is, meg a tél is sivár. Sőt rettenetes. Mert a visszaemlékezés, mely paradicsomot is tud elővarázsolni: kínos börtönbe juttat, melyből szabadulni akarunk, de nem lehet. Rabláncunk a nélkülözés és önvád, szúró tövisünk a — nincs. A tél is munka idő. Az az: munka idő lehet, ha akarjuk. De lehet ő a tétlenség, a henyélés ideje is. Az unalomé meg éppen. Az unalom pedig az ember — legnagyobb réme. Az unalom a szép élet ellensége. Elhomályosítja lelkűnkben — az életcél érzetét, tudatát. Bele visz őrületes, embertelen dolgokba. De hányszor és hányszor! Boldog ember, aki lelkének életét úgy be tudja rendezni, hogy az megtalálja az élet harmóniáját. A testnek a jó, az állandó közérzés, a léleknek a szép harmónia legnagyobb földi boldogsága. Az a társadalom a legbölcsebb, az a társadalmi tudomány a legigazibb, mely megfejti és az életben kivihetővé teszi a munka megosztását minden időre, minden évszakra. A testnek és léleknek munkáját egyformán. Erre törekszik a magyar társadalom is. Ezt irta a nemzeti társadalom legújabban törekvésének kibontott zászlajára: — Munkát a népnek télen is! Munkát, mely télen is keresetet nyújt neki. Munkát, mely lelkét foglalkoztassa. Megtöltse értelmét kellő fokú ismerettel, látókörét szélesítse. De vigyen leikébe, szivébe érzést. Helyes vágyakat és erős akaratot. Ez a tél áldásának titka. Hogy miként a föld, úgy népe is pihenve dolgozzék és dolgozva pihenjen. Élni való, élni tudó, testi és lelki tehetségekkel megáldott népnek nem kell, nem szabad tehát a téltől félnie. Kossuth Lajos csókja. 1849-ben történt, mikor a honvédség egy zászlóalja Szolnokon a Tisza-hidja mellett táborozott, hogy Kossuth szemlét tartott a Zászlóalj felett s ezzel a kérdéssel fordult a parancsnokhoz: — Melyik a parancsnok ur legvitézebb katonája ? A parancsnok egy napsütötte zömök közkatonára mutatott a sor végén : Lengyel Győző, köröstarcsai fiúra. Kossuth egyenesen a legvitézebb katonához ment s homlokon csókolta. A köröstarcsaiak legendás beszéde szerint Lengyel homlokának azt a részét, hol Kossuth csókja érte, sohasem mosta meg. Ugyanő volt az, a ki, hogy Kossuth temetésén jelen legyen, 72 mérföldet gyalogolt a fővárosig. SZÖVETKEZETI ÉLET. A katholikus Népszövetség hétről-hétre erősödik, tagjainak száma csudásau növekszik. A kath. Népszövetség nem csak a kath. vallás védelmét, megerősítését, felvirágozását munkálja, de hazafias célt is szolgál. A jó katholikus hithü keresztény polgár egyszersmint rendithetlen, munkás polgára is hazánknak. * A „Hangya szövetkeztek“ országos gyűlése megmutatta, mennyi erő, hatalom, összetartás van az egyesülésben. Tizenegy évvel ezelőtt alakították meg Károlyi Sándor gróf és társai e szövetkezetek És ma ? Sok milióra rúg már is a Hangya szövetkezetek tagjai által megtakarított összeg. De más ,részről erkölcsi erőt és tisztességet vitt — a mag}'ar kereskedelembe. Fő a percent! Egy jóravaló zsidó a koldusnak két krajcárt ad. A koldus hálálkodik: — Adjon Isten ezer annyit érte. Az adakozó esetlent egyet a nyelőével és halkan, számolva beszél: — Az annyi mint húsz forint. IPAROSOK VILÁGA. A hitel. — A hitel, a hitel! Ez az örökös tengeri kígyónk, mely körül csavarodik rajtunk és fojtogat szabadon, kacagva. így panaszkodott a minap egy iparos. Még pedig a jobbak közül való. — Hát ’iszen jól megyen ma a mesterség. Ismét arany lett a feneke. — Jól megyen! Persze, hogy jól megyen. De a hitel, a hitel! Ez a tengeri kígyó, ez fojtogat most is! — Hogy értsem ezt mester uram? — Hogy-hogv? — Hogy-hogy! Hát tessék csak meghallgatni. Most is egy »lesés<r-ből jövök, mondja a mester. — Micsoda lesésből ? Talán bizony vadászni jár ? — Az ez uram. Valóságos vadászat. Lestem ugyanis a Nagy-utca sarkán Katonaszegy nagyságos urat. — Leste? Mán mint hogy mi jóért? — Mi jóért? Mindjárt kitudódik. Lestem, de nem gyütt. Végre elhatároztam, hogy másnap korán reggel felkeresem. Úgy is tettem. Reggel kopogtatok. Szabad. (A nagyságos ur még az ágyban pihent.)
