Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-10-01 / 4. szám
TÁROGATÓ 11 életből, mintha az egész csudálatos felvonulás elsiklana mellettünk, és valószinüleg mindörökre, mig mi korlátok mögött sírunk és dacoskodunk. Ha nem hívnak meg bennünket — a táncra, pártira, piknikre, kirándulásra, vasárnapi összejövetelre —, azt hisszük, hogy lekicsinyítünk s talán évekig törpék maradunk. Ha pedig meghívnak bennünket s nem tudunk elmenni, szidjuk a sorsot. így kínozzuk magunkat az életünk áprilisában. Most azonban, az életem korai novemberében, nemcsak hogy nem törődöm egy hajszálnyit se azzal, hogy meghivnak-e vagy sem, hanem mikor meggondolatlanul elfogadtam egy meghívást, gyönyörűséggel gondolok arra, hogy “nem megyek”. Ehhez a felfogáshoz két állapoton át jutottam. Kezdetben, a kiábrándulások évei után, elhatároztam, hogy semmit se vesztek, ha nem megyek. Most, a második — s remélem, végső — állapotban, egyszerűen távolmaradok s nem törődöm azzal, hogy vesztek-e vele vagy sem. De enmagamat annál jobban élvezem”. (J. B. Priestly, Delight) FURCSA A VILÁG. Muncie-ban, Indiánéban (USA) a betörők ellopták a betörőket elriasztó készüléket. Hollywoodban a tűzoltóság bámulatos energiával oltotta el egy lángba borult rooming-house égését. Mikor a tűzoltók befejezték a munkájukat, felvilágosították őket, hogy a rooming-houseban már senkisem lakott s az lebontásra volt Ítélve. Hollandiában, Haarlemben, leleplezték egy olyan hős emlékszobrát, aki sohasem létezett. Ő az a legendás fiú, aki a lyukas zsilipet az ujjával dugaszolta el s igy megmentette a várost. Amerikai turisták annyit kérdezősködtek efelől a hős fiú felől, hogy a kimagyarázkodás megtakarítása érdekében inkább szobrot csináltak belőle. Most válaszul egyszerűen rámutatnak a szoborra. San Francisco egyik polgára annyira sietett a csilingelő telefonra válaszolni, hogy belekuszálódott annak a vezetékébe, elbukott és eltörte a lábát. Mire a telefonban egy hang igy kezdte: “Lesz szives megengedni, hogy az idejét egy kissé igénybe vegyem? Én baleset biztosítást árulok...” Detroitban egy fiatalasszony leollózta a férje hosszú haját, amire az nagyon büszke volt. A férj válópört indított. Jacksonban (Miss.) egy lakó nem vette észre, hogy a háza ég. Miután a szomszédja jelentette a tüzet s őt kimentették, ezt a felvilágosítást adta: “Egy prédikátort hallgattam a rádióban, aki a pokol tüzéről beszélt. Éreztem valami füstszagot, de azt hittem, hogy a képzelődésem okozta”. Lisbonban (N.Y.) egy tűzoltóállomást hivatalosan tűzveszélyesnek nyilvánítottak és bezártak. Az afrikai Arany Part (Gold Coast) törzsfőnöke Angliában járt látogatóban. Ott látta életében először az oroszlánt. ALLIANCE FRANCAISE Ez a cim talán az elsők egyike, ha ugyan nem a legeslegelső, amely az újonnan érkezett emigráns címtárába bekerül. Ezt a címet kapja mee az első útjába akadt ismerősétől, mert hiszen aki már régebben itt él Párisban, az jól tudja, hogy a francia nyelv valamelyes ismerete nélkül bizony nehéz itt boldogulni. Mindenekelőtt menj az Allianceba tanulni!!!! ezt hallja frissen érkezett barátunk mindenkitől és ő elindul félve, nem szívesen, mert hiszen még ott él elevenen a lelkében az iskola emléke, a sok izgulás amit még nem is olyan régen hagyott csak maga mögött. Amint belép a hatalmas előcsarnokba, szorongását azonnal az érdeklődés váltja fel, ugyanis bábeli nyelvzavar és a világ minden részéből oda sodródott emberek fogadják. Hinduk, svédek, angolok, amerikaiak, indókinaiak és ki tudná a többi nációt mind felsorolni. Mindenki jókedvűen beszélget és egyiken sem látszik a diák-drukk. Barátunk is megnyugszik tehát és a titkárnőnél előadja kérelmét: szeretne gyorsan megtanulni franciául. Bevezetik a kezdők csoprtja részére fenntartott egyik tanterembe, ahol már mintegy 30- fiatal és idősebb férfi és nő hallgatja az előadó tanárt. Egy pillanatra megáll a tanítás, kijelölik barátunk helyét, a
