Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1950-10-01 / 4. szám

TAROGATÖ

7

detisége egész meglepő volt. A zöld, nehéz s felületi, de nem rárakásos, hanem egységben mintázott s díszített vázát nem fogjuk elfelejteni. Ez egy spanyol Lalique-szerü kompozíció, de valami rusztikus egyszerűség és egyöntetűség művészileg művészileg megkülönbözteti a Lalique októl és sajátos jelleget ad nekik. A feltűnő az volt, hogy még ezt a primitiv egyszerűséget is tudták variálni az egyszerűség eszméjének a feladása nélkül.

Németország hőmérőket küldött, amelyek Celsius fokokban voltak kaliberezve (a Fahrenheit helyett), ezeknek itt tehát nem sok kelendőségük lesz. De a solingeni kiállítás annál figyelemreméltóbb volt s örömmel jelezzük, hogy az itt is marad, mert saját üzlete van Torontóban. Egy uj biztonsági beretváló készüléket mutattak be, amely egyesíti a hősies férfiaknak való régiszabásu beretvát és a Gilette elvet (a magam fajtájú beretválkozóknak valót.) Mint speciális jelenséget emlitem meg, hogy e kiállítás vezetőjével hol angolul, hol németül, hol magyarul beszélgettünk. (Ezt tavaly a jugoszláv kiállítás egyik alkalmazottja produkálta a velem való beszélgetésben, de az idén őt nem láttam.)

Olaszország áthozta az állami nyomdájuk bibliophil - számba menő kiadványait; régi mesterek pompás, színes reprodukcióit, turista-kiadványait a múzeumairól és kiránduló helyeiről (valamennyit megvette egy torontoi department store), és hozott bútort, amely az első nap elkelt. A vázáik, dobozaik, női kézitáskáik, keztyüik mind finomult ízlésről tanúskodtak. Az áraik mérsékeltek voltak.

Quebec ultramodern bútort és egy pár művészi keramikát állított ki, de — legalább az utóbbiak — csak kiállítási anyagul szolgáltak s nem voltak eladók. Ez bennünket nem hangolt le, mert mi amugyis csak látni akartunk és a szemünket ugyancsak legeltettük rajtuk.

Anglia rengeteg gépet és tudományos műszert küldött át, amelyekről és a készítőikről egy jól szerkesztett katalógus számolt be. A tanulmányozásukra az egész kiállítási idő se lett volna elégséges, azért csak az uj Wrayflex nevű 35 mm-es géppel foglalkoztunk.

Ez a fényképezőgép az utolsó pillanatban lett kész, nem volt behirdetve s még csak felvételeket se csináltak vele, mikor mi láttuk. A gyár a hires (100 éves) Wray optikai gyár, amelynek a lencséi kiválóak. A gép prizmás, a beállítása igen könnyű s az ára fele a Kontaxnak vagy Leicának, mert F/2 lencsével csak 220 dollárba kerül. Ha ez a gép olyan precíziós, mint a Wray lencsék, akkor best seller lesz. Ha alkalmunk lesz, kipróbáljuk és beszámolunk róla. (Vagy hat hónap múlva fog Torontóba érni!) — Itt voltak az Ensign gépek is és az Aldis vetítő masinák. Áhítattal néztük azokat a finom mérlegeket, amelyekkel a levegő porát mérik, de mindjárt az jutott az eszünkbe, hogy a mi szobánk levegőjének a porát még a falusi fűszeres mérlege is regisztrálná, annyi van belőle.^

Mivel a mechanikus szakértelemnek még az elemei is hiányoznak belőlünk, a sok imponáló, hatalmas gépre gyerekes naivsággal bámultunk s roppant tetszett, amint az egyik a vasat úgy hámozta, mint mi az almát, ha ugyan nem könnyebben. Egy másik helyen telefonközpontban használt regisztráló készülékeket láttunk, amelyek mutatták, hogy hol volt a hiba a vonalon és egyebütt, de ezeknek még a látása is szédítő volt. Nagyon megértettük, hogy a söröző zsúfolásig tömve volt; az embernek valahol csak vissza kell szereznie az egyensúlyát ilyen gigászi teljesítményű gépek szemlélete után.

Mi azonban másként pihentünk: visszamentünk abba az épületbe, amelyben a szép holmik voltak. Franciaország textiljei és egyházi műtárgyai, Jugoszlávia szőnyegei és kézimunkái, Olaszország vadászfegyverei, Csehszlovákia bőr és üveg árui, Ausztrália gyapjúja, Kina kézimunkái és a mindenütt bőségesen látható élővirágok bokrétái nagyon jó hatással voltak a lelkünkre. De a Singer varrógépeket elkerültük, mert azok majdnem mindenkit “megáldottak” egy csomó hirdetési anyaggal, amelyeket egy hatalmas “Singer” felirásu borítékban cipeltek magukkal a látogatók.

Bár a vásárról, amig be nem zárult, semmit se lehetett elvinni, mi mégis meggyarapodva ültünk fel a hazavivő villamosunkra: a hollandi repülő-társa-