Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-11-01 / 5. szám
12 TÁROGATÓ hős a pallér! — Bánom is én! — szólt ingerülten a fuvaros és nagyot lökött a diákon. Az megbotlott a sinben és nekiesett az egyik tartóoszlopnak. Alaposan megütötte magát, nyögve tápászkodott föl. Egyik keze vérzett. — Akkor menj most azonnal! — rivalt dühösen a legényre — Na eredj! Mit akarsz itt a dolgos emberek között? Eredj a fenébe innen! — Megyek! — mondta a legény és fölállott — Hazamegyek! Mintha csak arra várt volna, hogy küldjék. Bizonytalan léptekkel indult meg a följáró felé. Közben maga elé beszélt: — Virágok nyílnak az ablakban. Ősszel megesküszünk! .. Megesküszünk! A néger vigyorogva bámult a távozó után. Nagy fehér szemgolyói a dülöngélő alakon függtek, aztán hirtelen nagyot kiáltott: — Attention! Késő volt. A lejtőn lefelé sebesen jött a csille, éles kiáltás süvített át a tárnán, ezt tompa koppanás, majd zuhanás zaja követte. Ugyanekkor a fölfelé imbolygó lámpafény is kialudt. Három sápadt arc bámult a kisiklott és' felborult csille valamint a rázuhant kövek, gerendák alatt nyöszörgő magyar fiúra. A mennyezet is jórészt leomlott a meglazult ácsolat fölött. A legény mozdulni sem tudott. Arcán végigcsorgott a vér. — Hazamegyünk — motyogta hallkan, torz mosollyal — Hazamegyünk! — és lehunyta a szemeit. A néger legyintett: — Vége! A föld gyormában olcsó az élet. Hozzáláttak a törmelék eltakarításához. Szótlanul hámozták ki a holttestet, azután beletették egy üres csillébe. Még egy pillantást küldtek felé és Pista megrántotta a csengő zsinórját. Fönn a lejtő tetején a vontatógépnél ugyanekkor megcsendült a — lélekharang. Újlaki Miklós. A keresztény munkás. “Az én környezetem munkásai annyira igaz-veretüek, hogy bármilyen munkás, akárhol él is, ösztönszerüleg felismeri és elismeri bennük a valódi társát. A típusa egyszerű. Akarja az őt megillető részt a közjóból, akarja ezt az igazságosság alapján. De ne gondoljátok, hogy megszállta a pénzcsinálás ördöge, ahogy az az anyagias gondolkozásuakkal van. Még csak nem is akar azokhoz hasonlítani, akik a fejükbe vették, hogy megmentik és felemelik: a méltósága tudatát sérti az ilyen pátrónusoskodás. Ő csak maga akar lenni, a legjobb énje, megfelelő ember, aki lelkiismeretesen elvégzi a munkáját egy igazságos díjazás reményében. És egész biztosan nem akar anyagi gazdagságot annak az árán, hogy elszegényítik a nem-anyagi értékekben, a szellemiekben. Mert ezek az utóbbiak kedvesek a szivének, lelkének és szellemének, ezeket élvezi és pont ezekről nincs még csak halvány fogalmuk sem az eszes reformátoroknak. “Nézz szét e felé az igazi munkás felé! Fedezd fel a családja körében, amint megosztja azok egyszerű élvezeteit; nézd, hogy hogyan él teljes életet a sok érdeklődési lehetőségek közt, amelyek gazdaggá teszik a szabad idejét s amelyek többet jelentenek neki az aranynál és ezüstnél. S aztán egyszersmindenkorra száműzd a fejedből azt a marxista hazugságot, hogy a munkásnak nincs egyéb veszteni valója a láncánál. Nagyon lehetséges, hogy a munkásnak több veszteni valója van, mint bármely más osztály tagjának”. (Egy oxfordi röpiratból). Olcsó Leica. Olyan, mint a standard Leica, de a lassú sebességek hiányoznak belőle, bár később beleépithetők. A lencséje a pompás Elmar F/3.5,5 cm. Az ára fele a standard Leicának: Németországban 425 Mk, ami vagy 106 US dollárnak felel meg. Ehhez járul persze a vám, amely Kanadában kevesebb, mint a USA-ben. (Erről a gépről a Magyar Kalendárium is beszámolt.) Az amerikai újságok jelentik, hogy ott piacra került az olasz Condor gép, amely 35 mm-es s a lencséje egy 3 alkatrészü F/3.5 anasztigmát. Azt árát még nem tudjuk s kritikai leírást se olvastunk róla.
