Tárogató, 1948-1949 (11. évfolyam, 1-8. szám)
1949-02-01 / 8. szám
2 TÁROGATÓ az, hogy végre valahára van valami enyhülés az alkoholisták számára, ha mindjárt az nemis gyógyulás. A látszat azt mutatja, hogy aki egyszer alkoholista, az mindig az. De az Alcoholics Anonymous azt igényli, hogy meg tudja állítani a betegséget s a páciensnek biztosíthat nagy mértékű fizikai és értelmi egészséget. Az AA azt mondja, hogy majdnem 75%-es sikere van. A fele azoknak, akik ezt a programot vállalják, azonnal sikeres. Egy másik 25% néhány visszacsuszás után szintén a sikeresek közé tartozik. Minden olyan program, amely ennyi sikert tud felmutatni, megérdemli, hogy figyelmünkre méltassuk. Minden olyan program, amely hatvanezren felül adott férfiaknak és nőknek egyaránt testi és értelmi egészséget, nem hagyható meggondolás nélkül. Én itt örömmel számolok be mindazoknak, akik hajlandók meghallgatni, arról, amit erről az egyedülálló áldásról tanultam. Az Alcoholics Anonymous veleje az úgynevezett “Tizenkét lépsben” van. íme itt vannak, mert nélkülük nem lehet az AA-t teljesen megmagyarázni. 1. Mi bevalljuk, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben és hogy az életünket nem tudjuk irányítani. 2. Hisszük azt, hogy egy nálunknál erősebb Hatalom visszaállíthatja az egészségünket. 3. Elhatároztuk, hogy az akaratunkat és az életünket Isten gondjára bízzuk, ahogy mi értjük Őt. 4. Magunkban egy mélyreható és félelmet nem ismerő erkölcsi leltárt vettünk fel. 5. Beváltottuk Istennek, magunknak és más embereknek a hibáink pontos természetét. 6. Teljesen készen állunk arra, hogy Isten eltávolítsa ezeket a jellemfogyatkozásokat. 7. Alázatosan kértük Őt, hogy szabadítson meg a fogyatkozásainktól. 8 Összeírtuk mindazokat, akiknek kárt okoztunk s hajlandókvagyunk jóvátétellel szolgálni nekik. 9. Egyenes elégtételt adtunk az ilyeneknek, amint az csak lehetséges volt, kivételt csak az okozott, ha őket vagy másokat megkárosítottunk volna ezáltal. 10. Folytattuk a személyes leltározást s mikor hibáztunk, azonnal bevallottuk. 11. Imádság és elmélkedés révén iparkodtunk az Istennel való személyes érintkezésünket megjavítani, Istennel, ahogy mi értettük öt, és csak azért imádkoztunk, hogy a ránk vonatkozó akaratát tudassa velünk és adjon erőt, hogy azt végrehajtsuk. 12. Miután ezek a lépések szellemi felébredést jelentettek a számunkra, ezt az üzenetet megpróbáltuk az alkoholistákhoz eljuttatni, és az elveket a mindennapi életünkben gyakoroltuk. A Tizenkét lépésnek már a felületes szemlélete is mutatja, hogy azok lelki programot jelentenek. A program egészen orthodox. Nincs benne semmi csalafintáskodás. Tanítja a becsületesség, alázatosság, önmegtagadás és Isten akaratában való megnyugvás nagy erényeit. Sürgeti az imádság fontosságát, a lelkiismeretvizsgálatot, a bűn bevallását és a bünbánat és elégtétel szükségességét. Semmi olyan nincs a programban, amelyet akármilyen jóakaratu ember el ne fogadhatna és végre nem hajthatna. A “jóakaratu” kifejezést hangsúlyozzuk. Az AA nem igér semmit azoknak, akik az ivást nem akarják abbahagyni vagy csak a saját feltételeik mellett akarnák.. Feltétlenül lényeges, hogy az alkoholista bevallja azt a tényt, hogy őmaga nem tudja ellenőrizni az ivását. (1. lépés), és hogy őbelőle sohase lehet társasági ivó. A társasági ivó alatt az olyan embert értjük, aki ihat és nem ihat az akarata szerint. Láttuk egy pár' ember nagyon tragikus példáját, olyanokét, akik azt hitték, hogy bízvást újra kezdhetik az ivást a józanságuk időszaka után. Ezt egyszerűen nem lehet megtenni. Itt van a hiteles története annak az embernek, aki abbahagyta az ivást mindaddig, amig a családja felnőtt és megszilárdult. Ismét inni kezdett vagy 30 évi józanság után s az alkoholizmus három éven belül megölte. Mikor az alkoholistát először vezetik be az AA-be, csak azt kívánják tőle hogy őszintén akarja, hogy ivási problémájtól megszabadítsák. Feltételezik, hogy ha csakugyan őszinte e tekintetben, akkor késznek nyilvánul akármilyen lépést megtenni, még ha az totális absztinenciát jelent is. Az uj tagot sürgetik, hogy fontoljon meg számos fontos pontot: 1. Járjon el a gyűlésekre, olvassa el