Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)
1947-10-01 / 4. szám
2 TÁROGATÓ mélyed. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy az igazi kultúra — a tudomány a kultúra egyik ága — megtermékenyiti az emberi lelket s az ember teremtő munkát végez. De a cél kezdettől fogva ez volt: az ember méltóságát emelni azáltal, hogy a pusztán-eszköz jellegétől megszabadítjuk s teremtő munkát végeztetünk vele, amikor is a jelentősége rendkívüli mértékben megnő. Az eszközt lehet pótolni, a teremtő munkát végző embert nem, mert mindenki a saját egyéniségének megfelelően teremt. A kultúrához tartozik a művészet élvezhetése és esetleges létesítése. Itt játszik szerepet a látás és hallás, mert ezekkel veszünk tudomást a szépről. (Általában ugyan az érzékeinkkel, de a tapintás és szaglás alárendeltebb szerepet játszanak.) A fődolog: szépet látni, művésziest látni s annyit látni, amennyit csak tudunk. 1 Sajnos az utca itt Torontóban nem nevel bennünket művészi szempontból, mert a házak müvészietlenek s a kirakatok is jórészt Ízléstelenül vannak összeállítva. Az egyetlen hely az Art Gallery s néha a Muzeum. Bizonyos elemi szabályokat a megítélésre nézve jó valakitől eltanulnunk s ha egyszer eltanultuk, azokat a magunk tapasztalatából bővíthetjük és korrigálhatjuk. A sok szép között lassanként bizonyos fajtájú szépet fogunk szeretni, ami jó jel, mert azt jelenti, hogy a látott dolog már mélyebbre szállt le a lélekben, már kezd alkotórészévé válni a lelkűnknek. Ha egy festészeti irány, vagy maga a szobrászat, vagy a díszítő művészet egyik ága különösen tetszik nekünk vagy különösen vonz bennünket, ahhoz kell ragaszkodnunk, arra nézve kell olvasgatnunk, tapasztalati anyagot gyűjtenünk, mert számunkra az lesz a szegletkő, amire az egész képzőművészeti tudásunkat felépíthetjük. Mert a szépség birodalma annyira élő és annyira egységes egész, hogy akármelyik végénél fogjuk meg, mindig az egészhez jutunk el, amit pl. elég egy embert a tyúkszeménél megfogni s az egész ember reagál mindjárt és pedig rendszerint káromkodik, amiben bennevan az érzelmi élete és a modora egyaránt. Pl. valakinek megtetszik egy jó váza, amelyet hosszas keresés és összehasonlító tanulmányozás alapján kiválaszt magának. Ez a váza rendkívül sokra megtaníthatja: a forma fontosságára (vájjon a forma olyan-e, hogy a váza a hivatását betöltheti, vagy csak magában disz, vagy mindakettő); az anyagára és az anyag jelentőségére (ha pl. a váza keramika, annak az égetése és színezése fontos; ha kristály:mi a kristály? Van-e különbség kristály és kristály közt? stb.), a szin fontosságára. Kisül, hogy a szép szin nagyon ritka s az olcsó vázáknak rendesen aljas színük van. Kezdi a szint megbecsülni önmagában s igy talán — hosszú tanulmányozás és sok meglátás után — rájön ara, hogy milyen végtelen sok rossz sárga szin van s hogy milyen végtelen sok szép sárga szin van a természetben s végre megtudja, hogy a boglárka sárga színe egyike a legfenségesebbeknek, amiket egyáltalán látni lehet s akkor talán a boglára is fog jelenteni valamit az életében. (A zenéről egy más alkalommal.) A torontoi kiállítás. A mai elmélkedésünk témája szokatlan. De két okom is van vele foglalkozni: az egyik az, hogy egyenesen megkértek rá; a másik, hogy végül is ez segít bennünket kulturemberekké válni s ez viszont keresztényi kötelesség. Vannak emberek, akikhez a Sors kegyes volt: jó jövedelmük van, anyagilag általában jól állanak, a fáradságuk — amint mondani szokás — meghozta a gyümöcsét. A baj csak az, hogy mindebből nem lehet élni, mert élni csak a lelkűnkből lehet. Nem akarom, hogy azok, akik a személyiségük kialakítását valamikép rám bízták, öreg korukban — akkor, amikor a testük már kifáradt munkára, szerelemre, sportra egyaránt — kiábrándultságot, lelki ürességet érezzenek s azt érezzék, hogy az élentnek semmi értelme sincs. Ez nem áll fenn akkor, ha a lelkünk gazdag, ha kulturemberek vagyunk, ha minmagunkból állandóan tudunk adni másoknak olyan kincseket, amelyek segítik őket, hogy könnyebben élhessék le az életüket, mert tiszta örömök lelkesítik őket. Tehát nekünk magunknak kell kulturemberekké válnunk s a torontoi kiállítás is segít ebben bennünket, csak nyitott szemmel kell végigjárnunk. Ebben akarok segíteni s mikor ezt teszem, érzem, hogy sokkal keresztényibb feladatot végzek, mintha valami ájtatos és kenetes szósszal önteném le a gyülekezetét. Az első szabály az, hogy mindenki azt
