Tárogató, 1946-1947 (9. évfolyam, 7-10. szám)
1947-02-01 / 8. szám
4 TÁROGATÓ A amelyet megvalósítottak 1939 és 1945 között Lengyelország, Csehszlovákia és Románia kárára. A Szovjet-Ukrainia miniszterelnöke, Nikita Khruschow, aki még nemrég amnesztiát adott az ukrán nacionalistáknak a náci-Németország elleni szolgálatukért, kénytelen volt bevallani, hogy az országban a nacionalista törekvések nőnek és hogy a párt-titkárságok képtelnek velük megküzdeni. Az ukrán nacionalizmus, amelyet a szovjet kormány rendszeresen táplált a háború alatt, túlnőtt azokon a határokon, amelyeken belül remélték hogy megmarad; a harmincas évek helyzete majdnem megismétlődött, mikor is a Központi Kormányzatnak az ukránok nacionalista törekvéseit tömeg-deportálásokkal és kivégzésekkel kellett elnyomnia. A kiváló ukrán történetírónak, Mikhailo Hrushevskynek a neve, annak a Hrushevskynek, aki egész generációit nevelte az ukrán nacionalistáknak és akinek a neve olyan fontos szerepet vitt Ukrainia első antinacionalista megtisztításában, újra megjelent a második világháború utáni ukrán nacionalista szellem feléledésével. Az ukrán nacionalizmus nem tisztán elméleti hit, mert nyomon kiséri a “Benderovici”-k nacionalista tevékenysége. Ezek szélsőséges felfegyverzett bandák, amelyek rémületet terjesztenek az ukrán határhoz közeleső lengyel falvakban. 3. A szocializmus alapelveinek a megtagadása. Oroszország egykor testvériséget hirdetett Kelet Európa népei közt, egy testvériséget, amelyben a nyelv vagy nemzetiség nem volt akadály. Kelet Európa kommunista pártjai, bármilyen hibákat követtek is el a múltban, ennek a testvériségi szellemnek az iskolái voltak. Az az elv vezette őket, hogy közöttük nem volt helye a nemzeti gyűlöletnek; és voltak esetek, hogy az állam kommunistái börtönbe kerültek azért mert az államuk kisebbségének a jogait védték. Kezdetben a kommunistákban volt valami az igazi szoeializmus hagyományos emberies szelleméből, amely arra késztette a követőit, hogy az igazság ügyét még a saját nemzetükkel szemben is megvédjék. Úgy Szovjet Oroszország, mint a kommunista pártok behódoltak a nacionalista gyűlölet szellemének: Oroszország inkább józan számításból, a kommunista pártok eszmei gyengeségből és a hivatalos szovjet politikától való függőségükből. Az “uj irány” már nem a népek közti kooperáció, hanem azok elszigetelése. Úgy látszik, hogy két faj többé nem létezhet egymás mellett egy államon, egy kerületen vagy egy városon belül. Szét kell őket választani s a győzők kapják azt a jogot, hogy a legyőzőiteket “áttelepítsék.” A nemzeti egyöntetűségnek ez a politikája, amely jellemzi az orosz békét Kelet Európában, emlékezetünkbe idézi egyrészt a középkori politikát, amely túladott a vallási eretnekeken, és másrészt a barbár nomád népek vándorlását. A lengyeleknek át kell telepiteniök a népeik millióit az ukrán, litván és Byeloorosz szovjet köztársaságokkal való speciális szerződéseik alapján; a németeket kiűzték a “visszanyert” lengyel területekről és a szudéták földjéről a Potsdami egyezmény értelmében. És mindez csak kezdet lehet, mert senki se utasíthatja vissza a nemzeti elkülönítés elvének az alkalmazását máshol, miután a Nagyhatalmak elfogadták a függőben levő nemzetiségi problémák igazságos megoldásaként. Vannak persze kivételek, de azok ritkák. így a román kormány ésszerű kisebbségi uralmat nyújtott az erdélyi magyaroknak teljes elismeréssel a kisebbségi népek kulturális jogai iránt. Igazságos bevallani, hogy ez a megoldás az orosz diplomácia érdeme, amely kényszeritette a központi romániai hatalmakat arra, hogy messzemenő engedményeket adjanak a magyaroknak, azzal fenyegetve őket, hogy különben a kérdéses területeken állandó orosz katonai kormányzást tart fenn. Petru Groza kormánya orosz sugallatra komolyan törekedett arra, hogy jobb légkört támasszon a magyarok és románok közt, ámbár egyidejűleg visszautasította azt, hogy akár a legcsekélyebb területi engedményeket tegye Magyarországnak. Oroszország könnyebb helyzetben volt, mikor igazságosságért nyomta Romániát Erdélyben, mivel úgy Románia, mint Magyarország nem-szlávok s mindketten harcoltak Oroszország ellen a háborúban. Az uj “szövetséges demokratikus” Jugoszlávia is dicsekszik azzal, hogy “min-
