Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)

1945-12-01 / 6. szám

12

TÁROGATÓ

Serdült táltos búcsúztatta,

Végverséből, ki nem hagyta, ellenségét, barátját, felidézte,

minden atyafiságát:

(Végszó.)

Zordon halál felijjazta, ellenem az idegét.

El kell válnom, itt kell hagynom, ez életem enyh-helyét.

Életemnek kik örültek, végbucsura tömörültek,

Közöttünk ősbarátság áll, végszózatom felétek száll:

Karikás karélyoz, sarkantyú taréjozz, összemértük erőnket.

A megrugott göröngy, amikor rámgörög,, elhagyóban e földet.

Dudások dujjátok, ostor-pattogjátok, érdemét egy Ridegnek.

Vezérkos kolompja, halotti toromra, csititson visszavonást.

Halotti toromra, ürítse ki poharát,

Minden haragosom, ócsa ki a haragját.

Ürük bégessétek, múltját idézzétek, egy érdemes Ridegnek.

Pergő pereg, ha nyáj ered.

Kolomp zörög, s benne hörög, a haldokló búcsúszó.

Az ég táján, felhők árnyán,

Ecseg lápján, emlék szárnyán,

Delibáb marad örök.

*

Attila és bajtársai,

végutjára elkísérik.

Komoly arccal, küzdve daccal, néha mégis könnyezik.

Lováról, hol holtan esett, ott temették.

Takarta rög s beborult ég.

*

Mikor megszűnt a hanttárás, rögtől, sírtól való válás, fordultak tanya felé,

Serdült zengte, búcsú dalát:

Rozmaringból kötöttem koszorút, ága-buga balvállamra borult.

Ága-buga balvállamra borult,

vig napjaink, szomorúra fordult.

*

XIII. Halotti tor.

Ősi szokás a halotti tor, hol temetés végeztén,

vitatkozást élesztvén,

Szócsatára kerül a sor.

A távozott érdemét,

újonnan jött értékét latra vetik, élesítik, fényesítik, vagy elitélik.

Halotti tor emlékezés,

szó-kiszólás, ivás-evés,

Alkalom párbeszédre, eszme adás-vevésre.

*

Emelkedtek sötét füstök, gőzölögtek, öblös üstök,

pörkölt szaga terjengett.

Ki-ki talált cimborára,

(bőrtömlőkben régen erjedt,) kumisz ital kőrútjára.

Kézről kézre adódott, tartalmával adózott.

Csendes falatozás, szives italozás,

Megoldá a nyelveket.

Igazságot tegyen,

szónak rendje legyen,

Ridegek főpapja,

mindenkinek atyja,

szólásra emelkedett.

*

. . Göncöl-szekér megfordult az égen,

Ily döbbenet, ránk nem borult régen. Egyik szemünk sir, a másik meg nevet, Egyik áldja, másik terheli az eget.

Zádor halott, teteme már hideg,

Attila lett vezérünk, Főrideg.

Mit Zádorban veszített,

Attilában kerített.

Őt illeti a vesztesnek helye, díszes lova s nyerge.

*

(Folytatása a boríték 3. odalán)