Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1945-12-01 / 6. szám
10 T Á R O G A TÓ fejnélküli tolltest a hihetetlenül hosszú és vékony lábszáron életben van, (a látszat szerint akar kitömöttnek tarthatnánk s a lábszárát ennélfogva rácsavartnak), mert tevékeny szervre van szükség hogy az egyensúly fennmaradjon. Amit már a gólyánál is megfigyelhettünk, t.i. a művészetet féllábon állni, azt megbámuljuk a flamingónál, amelynek a felépítése ezt a gyakorlatot valószínűleg sokszorosan megnehezíti. Őbenne az egész élet mintaszerűen egyensúlyozva van, benne minden teremtmény áll, mert önkénytelenül és alva is bizonyságot tesz arról az erőről, amely függőlegesben tart. Hirtelen élet támad a kitömöttben. Egy második lábszár kapcsolódik ki belőle s játszva helyre billen, egy nyak bontakozik ki a tollazatból, egy fej követi rajta csak mintegy sűrűsödés kedvéért egy esetlenül meggörbült csőrrel:ime itt áll a flamingó, egy oldallépést tesz s puccolja a tolláit. Most látjuk, hogy ennek a madárnak a művészete egyáltalán nincs arra korlátozva, hogy nehéz körülmények közt egyensúlyban maradjon, mert amit most azzal a szándékkal, hogy magát rendbe csipegesse és kisimítsa, a nyakával véghez visz, épen olyan elképpesztő, komikus és hátborzongató, mint a kigyóember mutatványai, csak épen hogy a lehetetlenség látszata mellett is a természetesség csodáját és tökéletességét mutatja. Hamarosan csupán csak a hajlékonyság képe, amelyben egyik vonal kellemesen egy másikban folytatódik, majd a leghihetetlenebb görbületek és fordulatok egymásutánjait látjuk, amelyeket époly könnyedén, mint célszerűen létesít, s végül a madár egyetlen rózsaszínű spirális, amelyen elragadtatással nevetünk, A játék befejeződik, a tollaszkodásnak vége, a flamingó méltóságos lépésekkel csatlakozik a többihez, amelyek nagy csoportban övezik a tavat. Most a sokaság egyikévé vált. (H. von Cube kjs könyvéből.) ATTILA. Regős Ének. Irta: Fint a Sándor (Folytatás) Torpant buzdulását, fortyant indulását, Hogy tanulta Rómában, lovag-módra kendőzi. Hogy célját álcázza, ékesen szólása, Bőszült indulatát, háritólag takarja. Attila szólt, hintve szósót. Szava nyomán, eszme során, Hangulat kelt, talajra lelt. Lelkek égtek harci vágytól, szikrákat kaptak, egymástól. Nem kellett alájuk mankó, eltűnt dér-fagy-jég-zimankó. Feszültek a harcos izmok, koholódtak, harci titkok. Szemekben gyuladtak lángok, égettek e lághusángok. Tapintva az elevenre, egymást igy hangolták tettre. Többje kapható volt erre. * XI. Ostorpárbaj. Karélyba gyűlt Rideg sereg, Nyakukba bár eső csepeg, nem törődnek véle. Egymás között hányják vetik, melegében elintézik, Hogyan essen?. . hova nyessen?. . ostorpárbaj éle. Ostorpárbajt egy ostorral vívják. Fennhéjázón, egymást harcra hívják: Hé! a füled idehegyezd, fuss velem egy ostorhegyest, gúnyosan, igy szólják. Ha karikás golyós vége, ellen nyakán hurkot köt, fejen talál? kész a halál, Vesztest vágtató lováról, pokol fenekére lök. Ez lovas-sport, mely nem ver port. Egy csapással, külömbséget, nehézséget elintéz. Attila s kísérete, nem hatolt s nem hetelték, Ősi szokás szerint, a rögtönzött párbajt, végzetnek tekintették. * Harcra felszerelve, neki veselkedve,
