Tárogató, 1944-1945 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1944-07-01 / 1-2. szám
10 T Á R 0 G A TŐ s lerántja. A sárból gyúrt ember személyében a jó és gonosz küzd állandóan: a lélek és a sár, s ez a küzdelem tragikus véget ér, ha a sár marad diadalmas akkor, mikor igazi küzdelem folyt, azaz, mikor megvolt a jóakarat tisztultabbá válni. Tragikus az, mikor a jó ember minden jósága ellenére se tudja megtalálni Krisztust (mert talán nem akar a földiektől megszabadulni; a gazdag ifjú!) vagy megtalálta Krisztust, de a gőgjénél fogva elveszti (Lammenais; a bukott angyal!). Nemcsak egyéneknek, hanem népeknek és nemzeteknek is lehet ilyen tragédiájuk: vagy nem tudják Krisztust minden jóravaló iparkodásuk mellett sem megtalálni; vagy a már megtalált Krisztust elveszítik. A tragédia a Krisztus-nélküliségben áll; abban, hogy a jó ember akarja Krisztust, hisz már neki engedelmeskedik, mikor jó, de valami oknál fogva-felületesség, előitélet stb., lehetnek ilyen okok — nem tudja megtalálni; idetartoznak az erkölcsileg kiváló zsidók és pogányok, akik Krisztusnak akarnak szolgálni s nélkülözik a leghatalmasabb segítő eszközt: Krisztus szeretetét, amely annyira megkönnyíti a neki való szolgálatot s annyira egységet, egyszerűséget és áttekinthetőséget hoz a világnézetünkbe, hogy nehéz feladatokat is aránylag könnyű szerrel tudunk megoldani. Vagy abban, hogy a megismert Krisztust valaminek alárendeljük (nemzeti törekvésnek, szociális dogmatizmusnak, hóditóvágynak stb.), ami persze lehetetlen, mert a Teremtőt nem lehet a teremtettnek alárendelni úgy, hogy meg ne becstelenitsük s így el ne veszítsük. Csak természetes, hogy ott, ahol Hitler könyvét tekintik bibliának, a Biblia “halottá vált”. (Berlin, 1941 :jan. 12. Rádió) De ez nem csupán elméleti kijelentés, hanem jelenti azt, hogy egy népnek minden áldozatot meg kell hozni — még az életük odaadását is megkívánják tőlük! — ezért a krisztusnélküli világnézetért. Az értelmi és erkölcsi áldozat magukfaragta bálványnak szól: ez tragédia, egy egész nemzet tragédiája. Az ember tragédiáját ilyen beállítással is meg lehetne írni s ez abban különbözne minden egyéb hasonló irányú tervezgetéstől, hogy a keresztény vallást s Krisztust, akinek az isteni személyétől a keresztény vallás elválaszthatatlan, tekintené a történelmi élet középpontjának s mindent őreá való vonatkoztatással ítélne meg. Szerintünk ez volna az egyetlen emberi tragédia, amelynek valóság-értéke is volna az esetleges művészi, filozófiai s egyéb értékeken kívül. XXXXVII. A végzet. (Tizenötödik szin) A drámai költemény folyamán többször szerepelt ez a szó: “végzet”; Lucifer akarta meghonosítani Ádám gondolkozásában. A “végzet” azt jelentené, ha volna, hogy az ember ugyan arra van hivatva, hogy küzdjön, hogy iparkodjék ilyen vagy olyan állapotot létesíteni magának és embertársainak, de hiába küzd, mert minden, ami történik, szükségképen történik, amely ellen amugysem lehet hadakozni. “A végzet áll a történelem felett s az ember csak eszköz, melyet a végzet hajt előre”. Az ember jogosan kérdezhetné, hogy honnan van a végzet, honnan van ez a szükségesség a történésben, amelyet se ki —, se megkerülni nem lehet? Ha Istentől volna, azaz Isten előre meghatározta a világ sorsát, akkor mi értelme van a szabad akaratnak, amely szintén Istentől van s amely épen az ellenkezőjét jelenti annak, amit a végzet jelent? Itt / \
