Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)

1944-01-01 / 7. szám

2

TÁROGATÓ

a magyar ál-parlamenti rendszer kirzárta őket a politikai életből, könnyen magukévá tettek vadonatúj elméleteket és félreértették a hatalmi viszonylatokat úgy otthon, mint a külföldön. Lehet, hogy a száműzetés évtizedei, amelyekbe a fizikai és értelmi munkások ezreit küldték, kijózanitólag fog hatni a gondolkozásukra. Kevésbé fognak bedülni az osztályharc és világforradalom kész formuláinak. Egy őszinte megegyezés Stalin és a Nyugati Demokráciák között siettetheti a dogmatikus gondolkozásmódtól való megszabadulás folyamatát.

De mi fog történni a magyar nemesi osztállyal (az arisztokráciával és a dzsentrivel), az u.n. történeti osztályokkal, akik a Magyar Állam ezeréves fennállása óta mint harcosok, nagybirtokosok és ügyvédek az ország privilégizált s majdnem kizárólagos vezetői voltak? A jövőjüket illetőleg a legpesszimisztikusabb vélemények hangzanak el a haladók és forradalmárok körében. Persze a hűbéres korszak alatt, amely a 18. század végéig tartott, a hűbéres osztályok ragaszkodtak a merev és szűk érdekeikhez. De mikor a demokrácia és nacionalizmus eszméi megkezdték az országot áthatni, érdekes jelenség támadt: mivel nem volt burzsoa osztály, amely (mint Angliában és Franciaországban) főelőmozditója lehetett volna a gazdasági és politikai átalakulásnak, ezt a munkát Magyarországon néhány nemes végezte el, akik megpróbálták megszüntetni a saját hűbéres és idejüket múlt előnyeiket.

Ez a történet pompás s csak kevéssé ismert Magyarország határain túl. Hogy csak pár kimagasló nevet említsünk, itt van Széchenyi István gróf, aki a hűbéres gazdaság csődjét kimutatta, az angol liberális gazdaság eszméit terjesztette és megmutatta, hogy milyen veszedelmet jelent a más népi egységekkel szemben alkalmazott jelszavas nacionalizmus. Kossuth Lajos vezette a jobbágyság felszabadításának a harcát és a kivándorlása éveiben kidolgozta a Dunai Federáció tervét, kimutatva, hogy egy gyökeresen uj nemzetiségi politika nélkül és a német befolyásnak más hatalmi kombinációval való ellensúlyozása nélkül Magyarország nem kerülheti el a feldarabolást. (Aminthogy tényleg már 1850- ben előrelátta a feldarabolt Magyarország határait, amelyek megegyeztek azzal, amit a trianoni béke létesített.) Eötvös József báró, a kiváló történetfilozófus, aki sok tekintetben egyenrangú A. de Tocquevillelel, a legalaposabb analizálója volt a nemzetiségi problémának s Déak Ferenccel együtt létesítette az 1868-as nemzetiségi törvényt. Mindaketten meg voltak arról győződve, hogy a magyar faji hegemóniát nem lehet fenntartani az ország másik fele akarata ellenére és épen ezért ésszerű és igazságos megegyezésre törekedtek. Szalay László egy csomó tudós fővel együtt megtámadta az elavult nemesi uralmat a helyi adminisztrációban és sürgette a törvényre s nem privilégiumokra alapított állami központosítást.

Azoknak a névsorát, akik a saját osztályuk privilégiumai ellen harcoltak, könnyű volna kiterjeszteni. A koruk a magyar újjászületés reményteljes korszaka volt, de, sajnos, hamar bevégződött. Tisza Kálmán, mint a dzsentri vezére, iparkodott visszaszerezni azokat a megelőző kiváltságokat, amelyeket az 1848-as forradalom fenyegetett, s hamarosan fölébe került Deák liberális politikájának. Az álliberalizmus uj szelleme, amelyet hasonló törekvések támogattak Ausztriában és Németországban, uj formában visszaállította a régi osztály-kiváltságokat, a nemesség uralmát a közigazgatásban és a magyar nemzetiség monopóliumait minden más nemzetiség felett. A magyar “történeti osztályok ismét reakciósokká váltak. A Zeitgeist eltörölte az 1840-70- es évek liberális törekvését.

De mikor a monarchiát feldarabolták s a német befolyást félretették, mert a Nyugat diadalmaskodott, a “történeti osztályok” néhány tagja ismét hangsúlyozta a szabadság és szociális igazság ügyét.' Ez a változás nem volt folytonosságnélküli. Az 1848 hagyománya sohase tűnt el egészen. A legkomiszabb reakció idején Mocsáry Lajos, egy ellenséges parlamentben majdnem egyedülállóan, figyelmeztette a saját pártját, hogy a Habsburg abszolutizmus elleni küzdelemnek nincs értelme addig, amig nincs bátorságuk visszatérni Kossuth Lajos nemzetiségi programjához. Később Justh Gyula szövetséget kötött a szocialistákkal és a radikális értelmiségiekkel, mikor az általános választójogért harcolt. Ezektől a hagyományoktól felbátorítva. Károlyi Mihály gróf lett az Októberi Forradalom vezére 1918-ban. Az ő vezetése jelentett általános választójogot, a nagybirtokok felosztását, a szlávokkal és románokkal való szövetséget, amelyek mind nagy hatással voltak ugv a tömegekre, mint a haladó értelmiségiekre. A Zeitgeist ismét a haladás mellett volt és a történeti osztályok kisebbsége megértette a kor szavát bátran és áldozatra kész szellemben. Károlyi Mihály egy percig