Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)

1943-12-01 / 6. szám

TÄROGATO

HAVI FOLYÓIRAT

A KANADAI MAGYAROK OKULÁSÁRA CS SZÓRAKOZTATÁSÁRA

SZERKESZTI: DR.CZAKO AMBRO

Hatodik évfolyam ★ 6. szám * 1943. december.

KANADA SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT.

(1836 végén érkezett Kanadába egy kivételes műveltségű hölgy, Mrs. Jameson, Robert Jameson-nak, Felső Kanada képviselőházi elnökének a felesége, aki az élményeit megírta és három kötetben kiadatta Londonban Win ter Studiees and Summer Rambles in Canada cimmel 1838-ban. Ez a mű Mrs. Simcoe Naplójával és Mrs. Moodie Roughing It in the Bush c. könyvével együtt a legbecsesebb farrásmüvek közé tartozik a korai Kanada történetére nézve. Mrs Jameson a szó szoros értelmében európai műveltségű volt, mert nemcsak ismerte az akkori Európa kulturális jelentőségű személyeit és eseményeit, hanem azokat kritikai szemmel meg is tárgyalta a rendkívül élvezetes stílusban megirt számos müvében. Müvéből több részletet le fogunk közleni.)

Toronto.

1836. dec. 2U

TORONTO — ez most a hangzatos neve a mi pompás fővárosunknak — harminc évvel ezelőtt vadon volt, a medve és szarvas területe, és csak egy kis ocsmány és semmitérő erődítménnyel birt, amely azonban nem lehetett ocsmányabb és semmitérőbb a mostaninál. Tiz évvel ezelőtt Toronto falu volt egyetlen téglából épitett házzal és négy vagy ötszáz lakossal; öt évvel ezelőtt város lett belőle ötezer lakossal és Kis Yorknak hívták; most Toronto, növekvő kereskedelemmel és tízezer lakossal.

Hogy milyen Toronto nyáron, nem tudom; azt mondják, hogy csinos hely. Most azonban nekem, az idegennek, szokatlanul nyomorúságosnak és lehangolónak látszik. Kis, rosszul épitett város sik területen, a befagyott öböl mentén, egy nagyon csúnya templommal, amelynek nincs tornya; van benne egy pár kormány-épület, amelyeket kirívó vörös téglából építettek az elképzelhető legizléstelenebb, közönséges stílusban; köröskörül három lábnvi hó; a szürke, barátságtalan, télies tó, és a láthatárt övező fenyőerdők sötét sivársága; ilyennek mutatkozik most Toronto nekem. Nem sokat vártam, de erre nem voltam elkészülve. Talán semmiféle előkészület se tudott volna engem előkészíteni vagy tudta volna megenyhiteni a mostani érzelmeimet. De nem akarok se igazságtalan, se veszekedő lenni. Ha a bensőmbe tekintek, úgy veszem észre, hogy inkább az elvesztett vagy elhagyott miatt való szomorúság az, ami jobban lehangol a téli nap hidegénél és mélyebb sötétségbe borit a téli éjszakánál.

Newyorki barátaim sok ékesszólással —hiábavalóval! — akartak lebeszélni arról, hogy télen utazzam Kanadába. Meghallgattam őket és hálás voltam a szorgoskodásukért, de bevallom, nem hittem el, amit az előttem álló a nehézségekről és kellemetlenségekről mondtak. Azt mondták, hogy a lehető legrosszabb évszakot választottam (az Ég tudja, hogy nem én választottam!) a New York államon át való utazásra; hogy most az utazást semmi se könnyiti meg; hogy pár hettel ezelőtt a folyók és csatornák nyitottak lettek volna és pár hét múlva az utakat lesimitaná a hó, szánkázni lehetne rajtuk; de most a hajózás befagyott és az utak majdenm járhatatlanok. Aztán csak egy éjjeli hajó közlekedett a Hudsonon, amely Albany felé tartott addig,