Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1944-04-01 / 10. szám
TÁROGATÓ 11 höztapadtságból és a föld által való szellemi korlátozottságból iparkodunk kiszabadulni, mikor Isten, a Végtelen felé vágyódunk, és e vágyódásunkat már e földön, a föld korlátozásai közepette, de azok sokszoros áttörésével is meg akarjuk valósítani, mikor az Isten Országa megvalósításán fáradozunk. Bármennyire különbözik is az a világ, melyet a szellemünk termel akkor, mikor a szabadságát akarja kifejezésre juttatni a korlátozottsággal ellentétben, valami negativ meghatározást épen ettől a földi korlátozástól nyer, mert hisz honnan volna a szabadság utáni vágy, ha nem volna korlátozottság; honnan az örökkévalóság, ha nem volna múlandóság; honnan az Isten utáni vágy, ha nem volna tökéletlenség, amely korlátozások mindegyike földi eredetű. De bármennyire is csak por, tökéletlenség, korlátozás a föld, mi rajta születtünk, rajta nevelkedtünk, s az életünket rajta kell leélnünk; anyánk nekünk is a föld s az anyánkat nem tagadhatjuk meg, mert ő tanitott meg beszélni, ő mutatta meg a szépet, a csúnyát, a jót, a rosszat, az igazat, a hamisat s nekünk használnunk kell az ő nyelvét, az ő kifejezéseit, az ő meglátásait, azaz a föld tanítását, bármennyire földszagu is abban minden. . . . Ez az ember tragédiája: földből van alkotva, de az Isten alkotta. S mivel földből van alkotva, a földön kell élnie, földi, korlátozott módon, “gyerek módjára kell beszélnie, ha mindjárt felnőtt is; gyerek módjára kell okoskodnia, ha mindjárt tudós és bölcs is”, a föld gyermekének a módjára; de mivel Isten alkotta, visszavágyódik az Alkotójához és többé nem tudományos és filozófiai szimbólumokban akar megismerni, hanem a valóságot szinről-szinre akarja látni; nem részleteket akar tudni, hanem az egészet akarja úgy felfogni, amint azt valósággal fel kell fogni. Az emberi élet hányattatás e között a két véglet közt, de az akarattal és öntudattal biró ember nem tűri a hányattatást. Az értelmétől felvilágositott akarata törtetővé teszi, az idéálok utáni törtetővé, de a földi meghatározottsága állandóan lefelé huzza az ösztönössége, szenvedélyei, jóra való lustasága és rosszravaló készsége révén. Az ember küzd és bukik; felemelkedik és újra bukik, mert nagyon nehéz nem buknia akkor, mikor a földiek rántják magukhoz; de nem bir lenn maradni se, mert a lenn maradás szellemi, lelki halált jelent a számára. Csak angyaloknak és dissznóknak nincs tragédiájuk, mert csak nekik nincs küzdelmük, amelyben elbukhatnának; az angyaloknak nincs, mert már bírják a Végtelen boldogító látását, a disznóknak nincs, mert ők megelégszenek a moslékkal. Csak az ember az, akinek a disznóktól az angyalokig vezető utat meg kell tennie, hogy emberségét úgy jutassa érvényre, ahogy Isten akarta, hogy érvényre juttassa. S a tragédiája onnan származik, hogy nem tudja az elsőt legyűrni, mikor pedig a vágya, a szeme a másodikon nyugszik és afelé sóvárog. XXXXIII. Az igazi élet:küzdés. (A tizennegyedik szinből.) Lucifer végső argumentuma Ádámmal szemben az, hogy mit ér a küzdés, mit ér minden küzdés, ha a célját sohasem éri el? De Ádám erre azt válaszolja, hogy tudja, hogy a célját száz próbálgatással sem éri el, de mindez mit se tesz. A cél voltakép mi is? A cél megszűnte a dicső csatának,
