Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1944-03-01 / 9. szám
6 TÁROGATÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D. 423 Queen St. W., Toronto, 2, Ont., Canada Published by The United Church of Canada Printed by THE CHRISTIAN PRESS, LIMITED 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Entered at Winnipeg Post Office as second class matter. iránya legyen s mint ilyen arra legyen kárhoztatva, hogy gyalázatban az utcán vagy kórházban pusztuljon el, hogy igy a többi erénye megmentessék és a férfiak büszkesége és szenvedélye kielégittessék. De én keserű elégtétellel gondolok arra, hogy ez az aljas, kegyetlen konvencionális törvény azokon boszulja meg magát, akik fenntartják; hogy az egyik nem bizonyos számának a feláldozása arra, hogy a másik megengedett kéjvágyát kielégitse, nem a közjót szolgálja, hanem inkább a köz átkára szolgál s a társaság rákfenéjét alkotja. A tárgy gyűlöletes; de ha mi asszonyok nem merítünk bátorságot arra, hogy szemébe nézzünk a gonosznak s nem találunk ellene valami óvszert, nem tudom, hogy az majd honnan jöhetne. F. mondott el tegnap egy történetet, amelyet megpróbálok elmondani, ha a megfelelő szavakat megtalálom az elmondására. Másik bizonyítéka ez annak, hogy az élet valóságai felülmúlnak minden regényt. Én több tragédiát és szerelmet tudok, sőt a saját szememmel láttam, mint amennyit el merek mondani, s ugyan ki ne volna hasonló helyzetben? F. mondta, hogy mikor az Alsó Tartományban a hadikötelezettségét teljesítette, egy fiatal tiszt, a barátai egyike, (akinek a nevét is megmondta), elcsábított egy igen csinos fiatal leányt a szülői házából. A leány vagy IS—16 éves lehetett. F. ismerte a családját, amely jónevü volt, s iparkodott a leányt megmenteni, de hiába. Néhány hónap múlva S. tiszt megunta a leányt s átengedte egy barátjának. F. ismét közbelépett s sikerült is a leányt visszavinnie a családjába, ahol örömmel fogadták. De a leány már romlott volt az otthoni életre s a családi élet nem felelt meg neki. Már nem tudta élvezni az ártatlan örömöket, ami nem is csuda, mert ha az asszony már hozzászokott a szerelmi élet kedveskedéseihez és hízelgéseihez, ugyan hogyan viselhetné el a nappalok fárasztó munkáját, ha az éjjelek örömtelen egyedüllétben múlnak? Némi idő múlva az ezredesnek sikerült őt elcsábítani s ragaszkodott hozzá. El is vitte magával Angliába. Évek múltán S. is visszament Angliába. Mint olyan ember, aki sokáig el volt zárva az élvezettől, neki látott London örömeinek a felkereséséhez s egy este a kocsmai vacsorája után, felkeresett egy olyan helyet, ahol az élvezetet pénzért árulják. Mikor a szórakoztatására beküldött leányra rátekintett, annak a szemérmetlen, lezüllött, elvadult és Ízléstelenül felpiperézett alakjában előtte állt az a gyermek, aki az ő áldozata volt Kanadában; még a bűn és nyomorúság hosszú évei se keményítették meg egészen. Néhány percig hangtalanul tekintettek egymásra (s ugyan ki tudná megmondani, hogy mi fordult meg az elméjükben?) s aztán a szerencsétlen leány élettelenül zuhant a földre. Felemelte s a pillanat kínjában és lelkiismeretfurdalásában felajánlotta neki mindenét, amivel csak birt, ami nagyon szegényes elégtétel volt. Iparkodott rábeszélni, hogy térjen vissza Kanadába; ő majd megfizeti minden költségét, ellátja annyival, aminnyi kell a megélhetésére; de minden hiába volt. Miután az első érzelmi kitörésnek vége volt, a nyomorult leány lerázta magáról hirtelen támadt haraggal és kétségbeeséssel, s nemcsak visszautasította a hazaszállítására való ajánlatot, hanem minden ajándékát ellökte magától. Kiment a szobából s S.—t magára hagyta. Ezt a jelenetet S. maga mesélte el F.-nek. “Szegény fickó”, folytatta F., “sokáig nem tért magához, annyira e jelenet hatása alatt volt.” A “szegény fickó” tényleg szánalomra méltó volt; ő nem alkotta azt a rendszert, amelyben nevelték. “Mi lett S. kapitányból?”, kérdeztem. “Ó, jól megnősült; most nagyon tisztelt családapa.” “Vannak tehát gyermekei?” “Több is.” “Leányai?” “Igen.” “Biztos vagyok afelől”, gondoltam magamban, “hogy azoknak majd gondját viseli”. Még egy szót, mielőtt félreteszem a toliamat. A King streeti tüztől messze elkalandoztam, de nem baj. Hányszor halljuk ismételni azt a fölöttébb hamis és durva közhelyet, hogy a másik nem
