Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-11-01 / 5. szám
10 TÁROGATÓ Mig fokról-fokra a csengő hangja is megjött. Mig hangolta a csengőt, Mig faragás közben, Élesült, tisztult annak a hangja, A mocsár éneklő madarai, Hallva a mennyei hangot, Zsiga putrija körül gyűltek. A csengő késztető, dalt ébresztő hatása alatt, Dalra zendültek. Sándor csak nézte, csak várta, vigyázta, A mester szakszerű ügyeskedését, És szivében kétely-métely fészkelt. Attól tartott, hogy a csengő, soha sem lesz az Nagy sziz kell ahhoz, hogy valaki, [övé. Két évi fáradtságos munkája gyümölcsét, Emlék-ajándékul, oda adja. És mégis egy nap, egy fényes nap. .. Zsiga csendes jókedvvel nézegette, Forgatta kezében a már kész csengőt, Mely fényes és ékes volt, és a hangja?... Vidám és kedvre hangoló. Szív, érzelem és értelem nyitogató. Messze zengő hangjában, titkos báj rezdlt, Mely képes volt a bánatot és a szívfájdalmat, Mely oly közös velünk, elaltatni. A csengő soha nem látott formája, hangja, Elbűvölte, megbabonázta a bojtárt, [szépsége, Aki, alig hogy a vén művész, Eléje tartotta a csuda-csengőt, S halkan igy szólt. Fiam, ez a tied. Mint karvaly az éneklő pacsirtát, elkapja a Úgy Sándor, kapta és keblére rejtve, [légben, Dugta és vitte a csengőt. Könnyes örömében szólni nem tudott. Szilaj örömében, szótlan elfutott. 35 A putritól és az az előtt álló öreg barátjától, Már egy kiáltásnyira volt, Amikor visszafordult, A csengővel megfutamodott fiú. Aztán csak egyre vigyázz! Óbégatott utána Zsiga. Hogy Delibáb meg ne hallja a csengőd szavát. Élne aludj, amig a csengő a csikód nyakában Mert ha az álmot jobban fogod szeretni, [lesz. Mint a csengőd, Akkor hiába fáradtunk, dolgoztunk. Csak egyszer szenderedj el, Aztán nézheted az eget, hogy csepeg. A vén ember kiabálhatott, torkaszakadtából. Sándor, mint egy eszevesztett, Zsombékról-zsombékra ugrott, szökött. Mint egy talizmánt, A csuda-szavu-csikócsengőt vitte magával. Alig várta, hogy annak hatalmát, A legelő ménes felett, kipróbálja. 36 Másnap ragyogón sütött a nap. Színes bogarak, énekes madarak, Eszevesztetten röpködtek a légben. Kutya meleg volt. Egy lélek nem sok, A határban annyit sem lehetett látni. De mégis.... Egy emberi alak ugrott-ugrott, szőkéivé Hagyta mögötte a rétet, a nádast, a mocsárt. A cigány, A vén betyár húzott ki a rétből, a náderdőből. Két éve ülte már a csendet, a csendes helyen. Gondolta, hogy két év elég volt, hogy elfelejt[sék. Két évre volt szükség, hogy váltságdíj fejé[ben, Egy csuda-szavu-csikócsengőt csináljon. Hál’ Istennek, mindez megesett. A réten, melyen át kellett vágnia, menni. A napsütésben egy csikó-ménes, gondtalan Vérbeli lókötő, lótolvaj volt, s igy [legelt. Nem tudta megállni, hogy a legelésző ménest, Legalább meg ne közelítse. De ni-ni, Alig ért a ménes vonalába, Róka-szeme a fűben egy mélyen elszenderült Ki cifra-szűrére heverten, fiút vett észre, Tuzoktollas pörge kalapját szemére huzva, Aludta az igazak álmát. Hirtelen támadt zavarában, majd rálépett; Hogy meglátta az alvót, majdnem rászólt: Sándor... Sándor! ismert, Az alvóban cimborája, a jólelkü kisbojtárra Aki ott aludta s álmodta, gyermeki álmát, Mert arcát mennyei derű lepte, Szája körül meg gyermeki mosoly cikázott. 37 Zsiga hallva a csuda-csengő, Életet ébresztő varázs-szavát, Majd kutatón körül nézve, [nyakán. Meglátta s felismerte azt, egy közeli csikó Mig lábujhegyen elosont a helyről, Motyogott valamit, mit nehéz volt kivenni. . .Sándor-Sándor! ...mondta, te tékozló fiú. Nehéz sorod lesz az életben, Mert az álmodozást és az álmot magát, Mely most is magával ragadott, [zését, Többre becsülöd, mint a valóság bírását, ör-
