Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1942-07-01 / 1-2. szám

4

TÁROGATÓ

ahol egyúttal, most már 100 rúpia havi díjazásért, az angol-ind kormány által beszerzett tibeti müvek katalógusának összeállításán is dolgozott. 1832 óta kezdte közölni indiai angol folyóiratokban tibeti tanulmányai eredményeit, értekezéseket, fordításokat, tartalmi elemzéseket s a kormány költségén kiadta tibeti-angol szótárát és tibeti nyelvtanát, élete főmüveit, amiért az Asiatic Society oj Bengal tiszteleti tagjává választotta (1834).

így lett a magyarság ősi hazájának kutatója tibeti filológia megalapítójává. De mint minden egyéb, a tibeti filológia (nyelvtudomány) is csak eszköz volt élete főcéljának szolgálatában, főleg azóta, hogy tibeti könyvekben rábukkant egy jugar (jugor, ugor) nép nevére s egy a jugarok nyelvéből fordított értekezés cimére s igy még inkább megerősödött hitében, hogy a tündérszép álomkép valóság. Nem csoda, ha 1842-ben, 58 éves korában, újabb komoly előkészület után újra vándorútra kelt, ezúttal a rejtelmes Lha-sza, Tibet fővárosa, felé, hogy előbb az itteni könyvtárakban a hunok és jugarok országa történetével foglalkozó müveket tanulmányozza s aztán a jugarok országát valahol Sina nyugati határán felfedezze. ló végzete megkímélte attól, hogy álmából föl kelljen ébrednie. Dardzsiling himalájai határállomáson mocsárláztól megtörve ágynak esett s öt nap alatt minden szenvedés túlsó partjára ért (1842. április 11.) Ma a dardzsilingi temetőben szomorú fűzfák és rózsabokrok tövében, álmodja tovább álmát a magyarság ősi bölcsőjéről, amelyet egy gyermek meghatóan naiv hitével, egy rajongó fanatikus meggyőződésével, egy hős törhetetlen erőfeszitésével végleges összeomlásáig keresett. Síremléke persze, amelyet az Asiatic Society kegyelete állított porladó hamvai fölé, erről mit sem szóira rajta levő fehér márvány tábla fölirata szerint a tibeti nyelv szótára és nyelvtana az ö legjobb és igazi emlékei-his best and real monument.

A tudomány ridegen tárgyilagos szempontjából valóban a tibeti Studium megalapozása Csorna legfőbb érdeme, munkás életének igazi pozitív eredménye. A tibeti sudium negativ haszonnal is járt; nem hagyott neki időt arra, hogy behatóbban foglakozzék az ábrándos nyelvészkedés hazafias nemével, amelyet sok derék tudósunk, főleg Horváth István müveit jobb ügyhöz méltó uzgalommal s amelytől Csorna sem idegenkedett: magyar szavakat mindenféle sinai, tibeti, szanszkrit stb. szavakkal hasonlított össze s a magyar nyelvet jelesül a szanszkrift nyelvvel szerette rokonitani. Ez csupa tévedés volt, de ha igazságosan és méltányosan akarjuk elbírálni, nem szabad

figyelmen kívül hagynunk a Csorna korabeli hazafias közhangulatot s a nyelvtudomány akkori állását.

Csorna igazi munkatere a tibeti filológia volt s e téren alapvető és úttörő munkát végzett.

A tibeti nyelvből EurópábanCföm« idejéig alig tudtak valamit-s ezt is rosszul. Csorna volt az első európai, aki nem csupán alaposan és rendszeresen elsajátította a tibeti nyelvet, hanem a régi klasszikus irodalom nyelvét európaiak számára megközelíthetővé is tette Essay towards a Dictionary Tibetan and English és A Grammar of the Tibetan Language in English (Calcutta 1834) cimü standard müveiben, amelyekről szakértők a legnagyobb elismerés hangján szólnak.

Csorna nyelvtana és szótára által vált megközelithetőővé a roppant, legalább 10.000 kötetre rugó, tibeti irodalom, mindenekelőtt a lámaizmusnak, az ind eredetű buddhizmus tibeti alakjának, vallási és tudományos irodalma. Ennek középpontja és legrégibb állománya két hatalmas gyűjtemény, amelynek csaknem mindhen darabja szanszkritból van fordítva (7— 13 század) a kánon és kommentárja: a 100 kötetes Kangyur, a “leforidott szó”, t.i. Buddha lefordított szava, és a 225 kötetes Tangyur, a “lefordított tanítás”. E gyűjtemények rhengetegébe is Csorna hatolt be legelőször; ő adta első részletes, közel 300 lapos, tartalmi elemzésüket (Asiatic Researches, XX. Calcutta, 1836), amelyet újabban is lenyomtattak és felhasználtak, s ő közölte belőlük az első mutatványokat és fordításokat is.

A szaktudósok szűk körének régen kialakult egyhangú véleménye szerint Csorna tudós, aki alapját vetette a tibeti filológiának. Ez nagy dolog, de nem minden. Más tudósok is vágtak uj csapásokat, de csak kevesen úgy, ahogyan ő — egy hérosz akaraterejével, egy vezeklő remete lemondásával, egy vértanú önfeláldozásával, melyre csak a lelkes bámulat és az áhitatos tisztelet érzésével lehet gondolni. Csorna az igazi nagyok közül való, akiket igazán csak a szivével érthet meg az ember, mert nemcsak nagy tudós volt, hanem nagy jelem, nagy lélek nagy ember. Még közeleb hozza őt szivünkhöz, hogy izig-vérig, testestl-lelkestől magyar volt, aki egész életét, minden testi és lelki erejét a magyarságnak szentelte, aki a magyar nyelvet a tőle oly nagyrabecsült szanszkrit és arab nyelvnél sem tartotta alábbvalónak, aki mindig és mindenütt magyarnak vallotta magát s mindig és mindenütt rajta volt, hogy magyarnak tudja a nagyvilág. Kicsiny, de jellemző dolog, hogy tibeti szótára és nyelvtana címlapján igy nevezi magát: Alexander Csorna de Kőrös, Siculo-Hungarian of Transyl-