Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-10-01 / 4. szám
TÁROGATÓ 3 PORVAI PÉTER NYARAL. (A szerkesztőhöz irt leveléből.) “... végre ideérkeztem a szigetre, a magányosságba, távol mindattól, ami zavarhatna. Magam vagyok egy kis faházban, amelyet elrejtenek a sűrűn összenőtt fák, olyannyira, hogy még a tavat se láthatom, pedig tó partján lakom. A tónak tisztán esztétikai értéke van a számomra, se nem iszom a vizét, se nem fürdők benne. Nem iszom a vizét, hiába ismételgeti a faház tulajdonosa, hogy teljesen ártalmatlan. Én is tudom, hogy ártalmatlan, de mikor nincs benne klór, amihez pedig úgy hozzászoktam, hogy a klórtalan víztől megfájdul a hasam. Mikor azt mondtam, hogy a magányosságba jöttem, tévedtem. Mindjárt első nap este felé találkoztam a görénnyel, amely házikóm földalatti termeibe vonult vissza. De mielőtt bement volna a saját lakosztályába, hátrafordult és szemrehányóan végigmért. Láttam mindjárt, hogy görény, ur bizalmatlan. A görények általában bizalmatlanok. A bizalmatlanságának a maga módján kifejezést is adott. Később már megtűrt, mert ételmaradékokkal megvesztegettem. A görények általában megvesztegethetők. Mikor éjjel felébredek, hallom, hogy az ajtóm előtt a kihajigált üres konzervdobozok zörögnek. Első éjjel felkeltem s a villamos fényszórómmal kivilágítottam. Görény ur volt künn és lakmározott. Lakmározott s igy többé nem görénykedett. Az életterét nem bántottam s igy ő az enyémet nem háborgatta. A görényben még maradt valami becsület. fizettük meg azt, hogy olyan diplomatáktól és politikusoktól hagytuk magunkat vezetni, akiknek a dolgozó milliókhoz nem volt semmi kapcsolatuk. Ha egy uj európai Fórumot fogunk felépíteni, oda a jövőben csak a dolgozók által ellenőrzött képviselők kerülhetnek és nem a nehézipar, a bankok és nagybirtokok képviselői, mint a múltban. London, Anglia Károlyi Mihály. A szerkesztő megjegyzése: Köszönjük, egész bensőségünkkel köszönjük Károlyi Mihálynak ezt a világos, félreérthetetlen, minden tekintetben abszolút jószándéku és magas erölcsiségü fejtegetését. Minden tekintetben a ifiagunkévá tesszük, ragaszkodunk hozzá és a megvalósítására mindent megteszünk. Ezt Ígérjük! Toronto, Kanada Czakó Ambró. A görényen kívül egyéb barátaim is akadtak az állatvilágból. A chip-munk, ez a kedves kis mókusfajta rágcsáló, nagyon fél az embertől. Itt van egy, amely nem fél. A faházam megelőző lakója jól tarthatta, mert a chipmunk én felém is bizalommal közeledik. Rám tekint, hogy van-e valami a számára. Van. Egy kenyérszeletet apróra török. Ő egy ilyen kis apróságot két kézre fog s előttem eszi meg a felét. A másik felét magával viszi. Talán a még kisebb chip-munk-öknek. Jól van; a többi megmarad holnapra. De mégse marad meg. Elfelejtettük görény urat, aki éjjel eltakarítja a hulladékokat. Csend nincs. De ez a nem-ember-csinálta lárma jólesik. A cikádák torkukszakadtából énekelnek. Én itt alul árnyékban ülök, ők valahol a fa tetején a napsütést élvezik. Az egyik cikáda a lábam elé esik. Nincs neki semmi baja. Csak részeg. Megrészegítette a nyár heve, a dalolása, a sok édes ital. Talán a szerelme. Egy kis pihenő után elballag. Mehet nyugodtan; itt nem bántja senki. Sok a madár is. Vagyis inkább sokféle. Itt vannak a chick-a-deek. Tudom, hogy itt vannak, bár nem látom őket: állandóan a saját nevüket emlegetik. De csak egy napig voltak itt. Másnap újra útra keltek — délirányban. Én csak átmeneti állomás vagyok, mint a nagy képtárakban azok a termek, amelyekben a kisebb mesterek vannak. A baedeckeres látogatóknak Rembrandt, Murillo, Tizian kell; Corot, Ingres, nem megálló helyek. A kis kolibri azonban állandóan itt repdes s olyan szakadatlanul repdes, hogy elfáradok a nézésébe. Ugyan mi tartja itt? Se a vörös lobéba, se a Jewel-weed nem nő a közelben. Nem is látok más virágot, mint tüskét, amely jó az aranyos-cinkének (Goldfinch)-húzogatja is belőlük a tüskéket a végükön levő magvakért -de nem jó a kolibrinek. A dolog magyarázata valószínűleg az, hogy a kolibri okosabb, mint én vagyok; megtalálja ő a mézes köcsögét, ha mindjárt én nem is tudok róla. Egy nap este felé megjelentek a szúnyogok. Addig észre se vettem a hiányukat, ami gyarló emberi természetünknek tudható be: a rosszra csak sohase akarunk gondolni. De most itt vannak, mert a tartós szárazság miatt a tó beljebb vonult olyan helyre, ahol vizesebb. A tó-hogy úgy mondjam-helyet engedett a szúnyogok érvényesülésének. A szúnyogok ellen védekezni kell. Előveszem a legerősebb
