Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1942-09-01 / 3. szám
TAROGATO NAVI FOLYÓIRAT A KANADAI MAGYAROK OKULÁSÁRA IS SZORAHOZTAlASARA SZERKESZTI: DR.CZAKO AMBRO Ötödik évfolyam ★ 3 szám * 1942. szeptember. Beszélgetés könyvekkel. Ugyan kire ne tekintettek volna szemrehányóan a vászonba és bőrbe kötött könyvek hosszú sorai? Mert hát a könyveknek csak az a sorsuk, hogy legtöbbjüket nem olvastuk. De a könyvek kérdik: Hát miért nem olvastál engem? Hisz már olyan régóta el akartál olvasni! Mikor olvasol el végre? — Mig aztán végre engedünk a nyomásnak s megvesszük, ha van pénzünk rá, s talán el is olvassuk (ha nem vagyunk nagyon fáradtak,) — Kedves Barátaink, ti könyvek, ti majdnem szorongattok és fenyegettek bennünket. Titeket, a múlt könyveit, minden nemzedék újra meg akar hódítani, de ti csak olyanok vagytok, mint a hegy, amelyet nem lehet megmászni. És ti drága uj könyvek a tavasz világos színeiben, akik fiatalok vagytok velünk együtt, ugyan hogyan futhatnánk versenyt veletek? Itt minden célkitűzés hiábavaló, egyik uj kiadás nyomában ott van a másik s mi sohase érünk a véghez. Sok olyan ember van manapság, aki nem ismeri ezt a szükséget, mert nem szeret titeket. A mi szemrehányásunkat azonban a szeretet sugallja. S azt meg kell hagynunk, hogy nektek egy megismeréssel többet köszönhetünk arra nézve, hogy ez az élet televan határokkal. Mi mindent akarunk tudni, de a végtelent át nem tudjuk fogni. A mi vásárló képességünk s a pár szabad óránk törékeny gátak, amelyeken ti áttörtök. S mennél mélyebben követünk benneteket egy irányban, a többi irány annál inkább elsiklik mellőlünk. És az éhséget a jóllakottság követi: egy nap azt is visszatesszük akaratunk ellenére is és lehangoltan a könyállványra, amely legnemesebb és leggazdagabb tartalmú volt közietek. S nem kerültök-e sokba? Azt mondják, hogy egész erdőket felemésztetek. Koprárság marad ott, ahol egykor buja, hűvös erdő terjeszkedett a moszataival és gombáival, a zümmögő rovaraival és nagyszemü őzeivel. És még egy szemrehányást kell tennünk: az előretörő valóságos világot elnyomjátok s átalakítjátok papirosos, átgondolt, valótlan világgá. íme itt ülnek az emberek a vonatban a munkájuk szerszámaival. Még alig ébredtek fel. Azt hiszitek, hogy kitekintenének az Isten reggelébe, amely odakünn a mezőkön emelkedik fel, vagy a munkástársaikkal beszélgetnének? Az azt jelentené, hogy beleállnának a közvetlen, vérmeleg valóság hullámába. Ahelyett azonban nyomott papirost tartanak maguk elé s olvassák azt, amit a másik ember összeirt. Még akkor is mikor fáradtan hazaérkeznek — a leves ott gőzölög az asztalon s a feleség reméli, hogy egy szóra vagy legalább egy tekintetre méltatják- még akkor is a nyomott papír ragadja el az uralmat. De legyünk becsületesek. A becsületes ember meglátja az egyiket is, meg a másikat is. A dolgok csak olyanok, hogy különböző oldalaik vannak s azért különbözőképen lehet őket megtekinteni. Az egyik oldal igaz, de a másik is az. S igy aztán a teljes, a kerek igazságot úgy látjuk meg, ha mindkettőt összefogjuk az igazság szabad egyensúlyában. A könyvekkel sincs máskép. Egyszer mogorvák vagyunk velük szemben (de hát nem nyomnak sokat belőlük s nem olvas némely ember nagyon is sokat!), de aztán jók vagyunk hozzájuk s hasznosaknak találjuk őket. S ilyenkor mint valami drágaságot vesszük a kezünkbe, amint Kempis Tamás figyelmeztetett: “Ha olvasni akarsz, úgy vedd a könyvet a kezedbe, mint ahogy az agg Simeon vette a gyermek Jézust a kezébe”. Mert hát nem csuda-e a könyv-olyan mint
