Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1941-11-01 / 5. szám

TÁROGATÓ

3

Régi könyvekről és egy magyar tudósról

Tisztelt szerkesztő urán,

Tudom, mennyire meg szokott örülni, ha valami még derekabb magyar embert fedez föl az Amerikában élő sok derék magyar ember közt. Hát hozzá segítem megint egyhez.

Vagy tiz esztendeje ismerkedtem meg vele úgy, hogy egy amerikai közkönyvtár havonta megjelenő katalógusa került a kezembe. Hires könyvtártól érkezett, hát gondosan megnéztem. Ez a jegyzék abban külömbözött a hasonlóktól, hogy nemcsak a kibocsájtó könyvtár gyarapodásai voltak benne tiszta-szárazon felsorolva, hanem a könyvjegyzék előtt egyegy cikk is állott. Ezek a dolgozatok persze mindig könyvekről szólották. Egyikét kíváncsiságból elolvastam és igen elcsodálkoztam rajta. Valami régi, legrégibb könyvekről szólt és amellett érdekes volt, közérdekes. Eredetileg — bevallom — az volt a gyanúm, hogy lehet egyszer valami régi salabakterról is, véletlenül, érdekeset írni. De amint hónapokon és hónapokon át elolvastam a Boston Public Library “More Books” cimü kiadványának minden bevezető cikkét, azt tapasztaltam, hogy Írójuk mindig érdekesen ir. Helyesebben: vonzóan, finoman, művészien. Emellett olyan mélységes szakszerűséggel, mint aminő az efféle tudós könyvtárnoknak dukál. És milyen szép angol nyelven!

ír, például, egyszer egy 1460-beli “Catholicon” cimü könyvről. Meg tetszik tudni ebből a fürge kis tárcából, milyen volt egy tudálékos lexikon 66 évvel a mohácsi vész előtt és hogy alakult ki egy ily százados közkines az őshomályból. Hozzá egy kis vita arról, kik mit nyomtak a legrégibbek közül. És egy finom kis idézet az első nyomtatott német könyvek zárószavából, amelyből önkéntelen kiderül, hogy a német náció a 15. században ugyanúgy szeretett kérkedni mint öt századdal utóbb, ma kérkedik mindennel, ami német.

Egy 1474 bői való könyvvel (milyen tiszteletet parancsoló neve van az ilyennek, hogy azt mondja “ősnyomtatvány”) amelyet úgy hivnak hogy “Fasciculus temporum”, mondjuk magyarul: “Évszázadok rovása” bevezet bennünket a tudós könyvtáros ur egy régi történetíró műhelyébe.

Egy pár kiszakított mondatából pl. döbbenetes világossággal látjuk miképpen fokoznak le Kölnben 1474-ben egy magáról megfeledkezett egyházi férfiút hét püspökur előtt és mint adják át a világi hatalomnak és ez hogyan égeti meg nyilvánosan — iszákossága miatt. Vagy hogyan küzködik Mátyás magyar királyunk magában a turkusok ellen és állja hatalmukat a Dunánál mint a kőfal.

Vagy nézzük csak az 1470-ből való “Arany mondásokat.” Halljuk egymással beszélgetni Assisibeli Szent Ferencet és egy paraszti hívét, Egyedet, a nyers földturót, aki bár nem tudja a nevét leirni, de hite olyan szép, istenszeretete olyan erős, hogy méltán ülhet a doktorok doktorai közt az Üdvözítő lábainál.

Vagy a “Hangyakönyvecskét” vegyük kézhez. 1475. Kézenfognak bennünket és megmutatják egy kissé a boszorkányság konyháját. Csak úgy mellékesen, de tiszta szemmel meglátjuk, hogy a “sötét középkorban,” amikor a mi magyar királyunk, Könyves Kálmán is kimondotta hivatlosan hogy a “boszorkányokról, akik nem léteznek, ne essék többet szó” nem volt olyan erős a boszorkányhajsza, mint később, a “felvilágosultabbaknak” nevezett korokban.

“Az római hét tudósok” könyve szárnyán a mesék világába kerülünk. Megtudjuk, hogy évszázadok legkedvesebb és legelterjedtebb meséskönyve miként indult útnak Indiából nyugat felé 500 évvel Krisztus előtt és milyen formában jutott el minden nemzetek szivébe valamikor.

Tudva tudom, Szerkesztő ur, hogy kicsi a mi újságunk még, azért nem irok tovább mindarról, miket ir ez a tudós irómüvész és mesemondó más soksok Írásokról.

Csak még annyit róla, hogy derék fiatalos ur úgy a negyvenesek körül. Húsz esztendeje került ki az Újvilágba mint tudvágyó fiatal iróember, akinek egyik szerelme a régi könyv volt. Amerika lehetővé tette számára, hogy annyit bújhatta a régi kódexeket, amennyit jólesett. Lett is belőle Tengertől Tengerig ismert ösmerője régi írásoknak és mellékesen vezetője a világ egyik leghiresebb régikönyv