Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1941-1 -01 / 4. szám
12 TÁROGATÓ lenvetés nem szolgáltatna igazságot Madách gondolatának, amely Ádám szájába általában a test ellen való panaszkodást adja. A test teher s hogy annak érezzük, bizonyítja azt, hogy van bennünk valami nemesebb, a lélek, a szellem. A lélek szárnyalna, — “ugranám és testem visszahull” — mint Ádám mondja — azaz a test lefelé rántja a lelket s a “por földéhez csatolja.” A szellem nagy feladatokat tűz maga elé s ezeknek a feladatoknak a megoldásában a test nemcsak hogy nem segíti, hanem egyenesen gátolja. Ádám megnevezi az egyik nagy gátló tényezőt: az éhséget. Igaz, hogy az éhség nagy tragédiák szülője s megölője annak, amit a lélek iparkodik teremteni. Itt van a tudós, aki olyan feladatok megoldásán fárad, amelyek az egész emberiséget előrevihetnék; azon fáradna, ha egyébként volna megélhetése. De nincs s a kenyér, a szükség arra kényszeríti, hogy olyan munkát végezzen, amely kenyeret talán hoz, de a lelket, azt, ami igazi értéket jelentett a személyeségében, megöli. — Az éhség tesz tisztességesen indult embereket becstelenekké; eladják magukat, a jobb meggyőződésüket, esetleg a testük tisztaságát, hogy legyen kenyér, hogy legyen mit enni. Az éhség a világ teremtése óta a nagy prostituáló, a nagy kerítő szerepét játszotta; lelkeket fonnyasztott el s mikor a lelkek elfonnyadtak, lassanként a test is felmondta a szolgálatot, mert kiveszett belőle az életkedv, az életet adó erő. De nemcsak az éhség révén akarja a test a lelket leigázni: itt vein a betegség, a fájdalmak, az öregség, az általános testi legyengülés vagy fogyatkozások. Mindezek mind hatalmas erők, amelyek támadásával szemben a léleknek nagyon nehéz a küzdelmet felvenni. Nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Vannak hősies lelkek, akik minden testi kisértéssel és nyomorúsággal szemben föl tudják venni a küzdelmet úgy, hogy a lélek marad diadalmas. Itt van Beethoven, a legragyogóbb példája a nagy léleknek, amely egy nyomorult testhez volt láncolva. A nagy zenész teste süket volt, de ez nem gátolta meg abban, hogy halljon a leikével s halhatatlan zenemüveket alkosson. Beethoven zenéje münden idők csodálatát bírja, de ezt bírja a lenyűgözni akaró testével küzdő és diadalmaskodó lelke is. Csontvári Tivadar magyar festőművész nevét kevesen ismerik, pedig kiváló művész volt. A magyarországi kommunizmus alatt éhen halt, de az utolsó órájáig festett. Az európai kultúrát épen az tette naggyá, hogy olyan emberek hordták, akik csak a kultúrának éltek akkor is, mikor éheztek. Európai állásnélküli zenészek tovább muzsikáltak és gyakoroltak otthon akkor is, mikor pénzért nem muzsikálhattak. Éheztek, de megmaradtak jó muzsikusoknak. Az amerikai zenész az állásnélkülisége idején elmegy ügynöknek. De Európának van kultúrája, mig Amerikának nincs. Egy pár jól fizetett ember kultur-munkássága még nem teremt kultúrát; hanem az olyan emberek áldozatkészsége, akik a testüknek nehéz körülmények közt is tudnak irni, festeni, gondolkozni tudományos és filozófiai problémákon és muzsikálni: kultúrát jelent. Európában az éhező és nélkülöző kulturmunkások száma mindig nagy volt; Amerikában a munkás elsősorban megélhetést és jövedelmet akar s másodsorban kultúrát. Az amerikai ember Ádámnak a tanítványa, az igazi kulturember Ádám okoskodásának a cáfolata. (Folytatjuk ) A római császári udvar egyik hivatalnoka, akinek Similis volt a neve, a szolgálata után még 7 évig élt visszavonultságban és békében. A sírkövére ezt vés ette: “Itt nyugszik Similis, aki nagyon öreg lett, de csak 7 évig élt.”
