Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1941-0 -01 / 3. szám
Madách Imre: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA ( Folytatás ) ÁDÁM. Igaz! Tudom jól, hogy kell olyan is, Ki homokot hord, vagy követ farag; Nélküle nem emelkedik terem. De ez csak a homályban tévelyeg S fogalma sincs arról, miben segít. Csak az épitész látja az egészet, S bár megfaragni nem tud egy követ, A müvet ő teremti, mint egy Isten. Ily épitész nagy a tudásban is. LUCIFER. S azért jövénk tehozzád, oh nagy ember. TUDÓS. Azt jól tevétek, méltányolni tudlak. A tudománynak gazdag ágai Egy Organismus sok külön vonása, Együtt igéző csak. LUCIFER. Szép hölgy gyanánt. TUDÓS. De mindamellett a vegytan csupán ... LUCIFER. Az a közép, hol élete lakik. TUDÓS. Találtad. LUCIFER. Ezt mondá a mathesisről Előttem már egy mathematikus. TUDÓS. Hiúságból mindenki önmagát Tekinti látkörében a középnek. LUCIFER. Te jól választód kedvenc tárgyadul A chemiát. TUDÓS. Abban nyugodt vagyok. De hát nézzük meg a museumot. Páratlan az egész mai világon. Az ősvilág kihalt állatjai Valódi példányokban állnak itt Mind jól kitömve. Ezrenként lakoztak Apáink közt, mig barbárok valónak, Megosztva vélök a világ uralmát. Maradt felölök sok csudás mese, Például erről, hogy gőzmozdonyuk veit. ÁDÁM. Ez ló, de korcsult fajta, mondhatom; Más állat volt ám hajdan Al-borak. TUDÓS. Erről meg azt regélik, hogy barátul Tartá az ember, ingyen, munka nélkül, S fel bírta fogni hü elismeréssel Lesvén, az ember gondolatjait. Mi több, mondják, hogy elsajátitá Bűnét is, a tulajdonnak fogalmát, S mint őr od’adta érte életét. Ezt úgy beszélem csak, mint írva van, Nem mintha hinném mind feltétlenül. Sok őrültség volt a múltban, sok ábránd, Melyből ránk szintén e mese maradt. ÁDÁM. Ez a kutya. Mind áll, mit róla mondasz. LUCIFER. Vigyázz, Ádám, elárulod magad. TUDÓS. Ez a szegénynek rabszolgája volt. ÁDÁM. Mint a szegény meg ökre gazdagoknak. TUDÓS. Ez a puszták királya. ÁDÁM.' Az oroszlán — lm itt a tigris, itt a fürge őz, Mi állat él tehát még a világon? TUDÓS. Minő kérdés! hát nálatok nem igy van? Él ami hasznos, és mit ekkorig A tudomány pótolni nem tudott: A disznó és a birka, de koránse’ Olyan hiányosan már, mint minőnek A kontár természet megalkotó: Az élő zsir, ez hús- s gyapjutömeg, Mely, mint a lombik, céljainkra szolgál. De úgy látom, hogy ezt mind ösmered, Lássunk tehát mást. lm ásványaink. Nézzétek, millycn roppant széndarab: Egész hegyek valónak ily anyagból, Az emberek már készen szedhetők, Mit most a légből szűr a tudomány Nagy fáradsággal. Ezt az ércet itt Vasnak nevezték, s mig el nem fogyott, Az aluminért nem kellett kutatni. Ez a darabka az arany, nagyon Nevezetes s nagyon haszontalan. Mert még midőn az ember, vak hitében, Imádott felsőbb lényeket magánál, Fölülállókat még a sorson is: Iyennek hitte az aranyat is, Oltárain jólétet és jogot, Mindent mi szent volt, áldozott, hogy egy Bűvös darabját bírja megszerezni, Melyért cserébe mindent kaphatott — Csodálatos tény, még kenyeret is. ÁDÁM. Mást, mást mutass, ezt is mind ösmerem. ( Folytatjuk ) “Az egyik legjobb ismertető jele annak, hogy Isten szelleme vezet és lelkesít bennünket, a szív békéje és nyugalma, jcllengzö, viharos érzés nélkül, mert Isten szelleme ugyan hatalmas, de szelíd, békés hatalma van. De a gonosz szelleme nyugtalan, heves, jékezhetetlen. Azokat az embereket, akik a csalásának az áldozatai, arról lehet jelismerni, hogy türelmetlenek, önfejűek, büszkék, lehangoltak, viharosak s a buzgalom ürügye alatt mindent megváltoztatni, felforgatni, javítani, megújítani akarnak. Nincs olyan, akit ne kritizálnának; nincs, amit ne gyaláznának. Olyan emberek ok, akik az “Isten dicsőségének” ürügye alatt önszeretetiik szenvedélyeit eresztik szabadon.”—Szál. Ferenc.
