Tárogató, 1939-1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1939-10-01 / 4. szám
s TÁROGATÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKŐ, Ph.D. 423 Queen St. W., Toronto, 2, Ont., Canada Published by The United Church of Canada Printed by the RUNDSCHAU PUBLISHING HOUSE €72 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Entered at Winnipeg Post Office as second class matter. Henry Ford a 76.-ik születése napján: “Én nem aggodalmaskodom, nem eszem sokat s -van hitem, az a hitem, hogy ami történt s még történni fog, a javunkra válik.” (Az öreg fatalista, mint minden hitetlen ember. Szerk.) A pap választása. — A pap, aki nem valami jól érezte magát, elhívta magához a doktor barátját. Ez alaposan megvizsgálta s aztán igy szólt: “Nos öregem, a tüdőd nincs jó állapotban. Vagy 6 hónapot Svájcban kell tokened.” “De arra nincs időm!” “Hát az a te dolgod. Vagy Svájc — vagy a mennyország.” A pap sokáig gondolkozott, aztán igy szólt: “Jól van, hát Svájc.” Hol halt meg Napoleon? Mindenki azt feleli, hogy Szent Ilona szigetén, ahová az angolok száműzték. Ezt a választ vonja most kétségbe egy belga történetíró, aki azt állítja, hogy Napóleon elmenekült Szent Ilona szigetéről s a helyét egy olyanféle “hasonmás” foglalta el, amilyennel vagy amilyenekkel most Hitler bir. Napóleon hasonmása Francois Eugene Robeaud volt, aki minden tekintetben hasonlított hozzá s sokszor helyettesítette is. A waterloo-i vereség után Robeaud visszatért a szülőfalujába Maleycourtba, ahonnan azonban pár hónap múlva eltűnt. Hová ment? Szent Ilona szigetére? Lehet; a baleycourti aanyakönyv ezt mondja: “F. E. Robeaud, aki ennek a plébániának a területén született, meghalt Szent Ilona szigetén. ..” De az angol dokumentumok nem tudnak Robeaud-ról, tehát. .. ? S aztán itt van Miss Maud Richie bizonysága, aki azelőtt is ismerte Napóleont, de mikor Szent Hona szigetén látta, elcsudálkozott azon, hogy az mennyire megváltozott. Hová ment Napóleon? Erre több választ is adnak s épen a válaszok sokfélesége teszi az egész “menekülést” roppant fantasztikussá. Mi nem hisszük, hogy a történetet újra kell írni. (The National Review, London.) Az október vadvirágai “A melankolikus napok itt vannak, ez az év legszomorubb időszaka,” mondja egy angol költő, aki nyilvánvalóan sohasem látta a kanadai ősz csudálatos szépségét, különben nem kesergett volna. Bár a lég énekesei már Délre költöztek s a vadlud is utánuk indul nemsokára, itt vannak a szemfüles verebek s sirályok bogarásznak a mezőkön. A szántók barnák, de a sárga tök élénk foltokat varázsol a földekre. Az ut mentén az utolsó aranyvesszők még aranyosabbaknak látszanak érett mivoltukban, a tölgyfa felvette a bronz köpönyegét, más fák a vörös szín minden árnyalatában tündökölnek s egészben véve a “holt” szezonban több szint és derűt látunk, mint mikor virágok díszítették a réteket. A nyári vadvirágok termései foglalják el a virágok helyét s ezek a termések sokszor minden érdeklődést megérdemelnek. A prédikáló Jakab barátunk a nyári zöld köntösét vörös köpönyeggel cserélte fel; a Salamon pecsétjének a zöldes — fehér csengetyüi helyén kékes szinü bogyókat találunk; a hozzá hasonló False Spikenard vörös ribizli — szerű termést produkált. Érdekes látványt nyújt az u. n. baba-szem fürt, amelyet a kanadai békabogyón (Actea alba) látunk. Minden egyes bogyó olyan, mint a régi szabású babák szeme. Ennek a testvére a vörös békabogyó (Actea rubra), amelynek a termése vörös bogyó fürt. Magyarországon csak az Actea spicata ismeretes, amelynek szintén bogyó termése van, de az nem hasonlít a babaszemhez. A legszebb vörös szint a mérges borostyán termelte ki. Vigyázzunk, hogy a levelei szépsége arra ne csábítson bennünket, hogy haza vigyük az őszi levelekkel telitett vázánkba. Ez a szépség — mint sok egyéb szépség ezen a világon —- olyan árat fizettethet velünk, amely megátkoztathatja azt a pillanatot, mikor szemet vetettünk rá. Nem töltünk olyan sok időt a szabadban, mint nyáron; a nap korábban száll nyugovóra; a fényképezőgépünket hát visszaakasztjuk a vállunkra, mert a világosság úgyse volna elég egy jól sikerült tájképfelvételre s ime már köd is kezd leereszkedni, itt az ideje tehát, hogy hazafelé ballagjunk. A gondolataink máris a tavasz felé fordulnak, mikor ismét uj élet, uj virág tör elő a földből, mert az emberi élet valamiképen úgy van berendezve, hogy a bevégzettség sohasem érdekel bennünket annyira, mint a keletkezés, a küzdés, a törtetés. Az emberi élet —- mint Madách mondta — abban áll, hogy küzdve küzdünk és bizva bízunk. — A. B. H,
