Tárogató, 1939-1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1939-10-01 / 4. szám

TÁROGATÓ

S

szél. Együtt lenni vele egy kicsit. Megismerni az ő szegény, de bátorságos és ragyogó életét, mely annyira szép, mert alázatos és egyszerű.

El kellene menni hozzá a házába, nyugodt óráiban, ünnepnapon, vagy estefelé. A háza szűk és szerény, de van egy terasza, amely a folyó élő vizére néz. A hegyen látni a hajlatokat, amelyek a villák és zárdák fehér tömbjeit mutogatják a fénynek; a völgyben egy változatos szenárium, amelyen versengve emelkednek az égfelé a templomkupolák és a kastély tornyok. A folyó az évszaknak vagy az órának megfelelően hordozza és viszi magával a messze partok agyagos sárgaságát vagy a közelgő tavasz zöld átlátszóságát; aztán az unatkozó szigetecskék görbe fái, a homokos kimerült sóhajai s a földi és égi fények visszfényei, ahogy végigreszketnek az éjtszakai csapdán. Ritka lépések és elmosódott énekek csak néha törik meg a levegős, tiszta országút csendjét.

Félix teraszán a tél végén a nap, mely kibékül a földdel, egy kedves és szeretett világ bensőségét világítja meg. Virágcserepek hosszú sorokban, amelyekben azonban nem ritka virágok, hanem szagos menta, bazsalikom és szegfű nő. A falra akasztva kalitka, amelyben madarak csicsergik epekedő szerelmüket az elvesztett ég felé. Lent a földön bádogedény vízzel, üvegvályu kenyérmorzsával, amit Félix tart mindig készen azoknak a vándor madaraknak, amelyeket Leopardi a világ legboldogabb teremtményeinek tartott. A terasz nyitott ablaka mögött egy előszobánál is szükebb és rövidebb szalonban ül a mi boldog Félixünk, könyvvel a kezében, amely éppúgy lehet Szent Ágoston Isten országa, mint Poe Edgar költeményei. Nyugodtan olvas, de minduntalan felemeli a fejét, hogy madár vagy egy váratlan gondolat szárnyalását kövesse, avagy hogy lekösse magának a képet, vagy esetleg sovány, hosszúkás kezeivel csináljon magának egy légies cigarettát, amelyben a dohány nem több mint a papír.

Valamelyik szomszédos szobából egy hegedű hangja hallatszik át, mely hol éles, mint egy ördögi nyavalyatörés, hol finom, kimondhatatlanul finom, akárcsak az üdvözöltek imádsága valami isteni tó tükrén. Félix fia hegedül, Olaszország legcsodásabb. de még kevéssé ismert hegedűművésze, aki éppen egy képzeletbeli, győzelmi hangversenyre készül.

A konyha felől néha hallani lehet a megmozgatott fazekak édes zaját: ez a ház szeretett és alázatos királynője, aki fehér fejét épp a márványasztal felé hajlítja, hogy józan férjének és éhes fiának elkészítse az illatos ünnepnapi ételt.

Ez a két érezhető szerelme van a Félix életének. Ettől telik meg a szive valami valószínűtlen és szinte kibírhatatlan boldogsággal. Egy csendes dalocska, egy zavartalanul tiszta ég, egy poétának vagy szentnek a könyve, egy kis madárcsicsergés, a hegedű húrjának sóhaja, egy kedves hivó hang, a magános halastó távoli moraja: nem más és semmi egyéb! Szegények háza ez, ahol azonban nem hiányzik semmi. Jó emberek élete, akik Isten szerető tekintete alatt élnek.

A boldcg ember házában a szeretet meleg légkörét, a költészet édes illatát, a vigasztaló gyöngédség s az örök harmónia levegőjét éreztem. Éreztem, hogy ez a három lény szereti egymást mindig, hogy közülük mindegyik mosolygós törődéssel gondol a másik kettőre és mindnyájan csak azt a békét keresik, amely a teljesített kötelességből, a jól végzett munkából, a költészet jelenlétéből és a hit megőrzéséből fakad.

Keveset kívánni, sokat várni, mindennel megelégedni — ez Félix boldogságának utolsó titka: egy paradicsomot álmodni és elfogadni egy tenyérnyi virágos földet a folyó partján!

Félix nem aszkéta, aki a tökéletesség iránti szeretetből lemondana, de bölcs ember, aki soknak tartja azt, ami a legtöbbnek nem volna elegendő. A fizetése annyi, hogy mások nyomorúságnak tartanák. E helyett azonban ő csodálkozik minden hónap végén, hogy annyi pénzt adnak neki olyan munkáért, amely az ő számára egész könnyű.

Az összes salernói iskolákat és gyógyszertárakat egyetlenegy paranccsal helyettesítette: keveset enr.i és sokat járni! És 67 éves korában még mindig gesztenyeszinü a haja, élénk és figyelmes a szeme. A járása biztos és gyors, az agya friss és éber, a szive pedig kész minden gyöngédségre, bizalomra és lelkesedésre. Mint a fiatalok, ma is képes ujjongani egy uj teórián, uj kép vagy egy uj lélek felfedezésén.

Jóllehet természeténél fogva tartózkodó és magános ember, érzelmeinek elég egy asszony, egy gyerek és egy barát. Negyven évvel ezelőtt négy barátja volt: kettő meghalt, egy eltűnt és messzebb van, mint a halottak. Félix nem hisz föltétlenül a halálban s éppen ezért biztos benne, hogy egy szép napon megtalálja mindazokat, akiket szeretett és még azokat is, akiket személyesen nem ismert.

Közben azonban ünnepi érzésének minden rajongását megmaradt barátjára fordítja. Látni kellene őket, amikor gyönyörű szülővárosuk öreg utcáin végigballagnak; az egyik kicsi és alacsony, a másik nyurga és magas. Talán egy kicsit komikusak a tudatlan embereknek, de ők mindenesetre boldogok, hogy