Tárogató, 1939-1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1939-09-01 / 3. szám

Bajza Józseff: A RABKÖLTŐ

Volnék mint sas, szabad Uratlan bérceken, Fellengő szárnyakon Repülne énekem.

Magas dalt zengenék Emelni lelkeket,

Szavam betöltené A földet és eget.

Zengnék polgár-erényt, Szabadságot, hazát; Elővarázsolnám Rómát és Graeciát.

A nagy Demosthenest S elméje ostromát,

A halvány Cassiust, Brutus véres hadát.

Zengnék győzelmeket, Dicsőséges halált, Nádornak bajnokát S fiát, a nagy királyt;

És annyi gyász-időt És annyi zivatart, Melyeknek ostroma Elveszté a magyart.

S ah, rólad is, te uj Világ félistene, Washington, énekem Föllengve zengene.

Lefesteném, mi bölcs Elvekre alkotód,

Túl messze tengeren Ama boldog hazát.

Hová e vérező Kebel sóhajtozik,

Hol emberkény helyett Törvény uralkodik.

De én nem szállhatok, Leláncolt rabmadár, Kit korlátok közé Önkény hatalma zár.

Zengek csak but, panaszt, Nehéz gyötrelmimet,

Mig börtönöm kinyil,

Vagy kinom eltemet.

1839.

Li-Tai-Po:

A CSAO JANG-PALOTA

A füzfaág ma halvány, mint a sárga arany, s a körte illatos virága fehéren szállong, mint a hó.

Hol csókos jégmadár-pár rakott fészket a gyöngytermekben a szerelem lépked s gyűrűt sem vet az alvó, tiszta tó.

Lassan, mint biborcsiga közéig most a császári fogat. A hölgyek dalolva járnak végig a sok festett szobán.

Látod köztük a Szálló Fecskét s omló ruháit? Ő a táncosnő, hasonlót nem szült Csao s a messze tartomány.

Fordította: ÁGNER LAJOS (Magyar Nemzet)