Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1939-03-01 / 9. szám

12 TÁROGATÓ A dohány legendája. (Indián mese. Cyrus MacMillan “Cana­dian Fiary Tales” c. könyvéből kivonatosan.,) Sok-sok évvel ezelőtt egy férji élt a jelesé­gével és két gyermekével a magas jákkal öve­zett tó partján benn a kanadai erdő mélyében. Nagyon boldogan éltek együtt, hisz bőven akadt vad és mire sem volt szükségük. Amint a gyermekek növekedtek, a szépségük és a jó­ságuk is növekedett, migcsak egy nap a törzs vénasszonyai ki nem jelentették: “Nagyon is jók és szeretetreméltók ők ennek a világnak; az ö hazájuknak valahol másutt kell lenni a Nagy Nyugaton.” És igy történt, hogy mie­lőtt jelserdültek volna, a vész, amely az or­szágot végigsöpörte, őket is elragadta. Az anyjuk az utánuk való sóvárgásban napról­­napra összébb esett; a férje tehetetlenül szem­lélte, nem tudott rajta segíteni. A férji egyedül maradt. Egyedül a fáj­dalmával és a keserűségével elhunyt kedvesei elvesztése miatt. Gyakran óhajtotta, hogy bár ő is követhetné őket. De végre összeszedte magát és igy szólt: “Az én életem ezentúl az lesz, hogy másokkal jót teszek. Talán akkor békét találok a benső háborgásomra." És a szavának helyt állt. Mindenki áldotta a jó­ságáért. Mikor nagyon megöregedett, az em­berek csak nagyapónak hívták. Egy nap, mikor a tó partján üldögélt, fe­kete madarak nagy serege szállt alá sötét fel­hőként a Kék Halmok felöl. Egyszerre csak az egyikók lezuhant nyíllal átlőtt mellel. Mi­vel a helységből senkisem lőtte ki a nyilat, valamennyien megrettentek. Valamennyien, csak az öreg ember nem, aki felkelt, hogy se­gítsen a madáron. Hisz — mint mondta — ö már öreg és nem fél a haláltól. Alig közeledett azonban a madár felé, mi­kor tiiz szállt alá az égből és felégette a ma­darat, úgy hogy csak a hamva maradt meg. Mikor a hamut piszkálni kezdte, egy kis fe­kete széndarab egy szempillantás alatt em­beri alakot öltött, álig nagyobbat egy hüvelyk­nél. Ki vagy te?” — kérdezte az öreg. “Én a Kék Halmok kis népének egyike vagyok, akit nagyszerű ajándékkal küldtek hozzád. Te öreg vagy és elhagyatott. Te sok nemes cselekedetet tettél, te jót tettél má­sokkal. Hogy megtaláljad a lelked nyugal­mát, egy ajándékot hoztam neked, amely se­gíteni fog, hogy végső napjaidat kellemeseb­ben töltsd el.” És ezzel a kis tündér magva­kat adott neki ezzel az utasítással: “Ültesd el ezeket egyszeriben, ide ebbe a a hamuba, amelyből én keltem ki.” Az öreg úgy tett, amint mondták neki. A magvak megfogam­­zottak, kikeltek és nagy leveleket hajtottak, úgy hogy a hely, ahol a madár égett el, ha­marosan dohánytermő földdé vált. A tündér még adott neki egy hatalmas pipát is azzal, hogy szárítsa meg a leveleket és szíjjá őket a pipából. “Nagy megelégedésben lesz ré­szed! — mondta a tündér — “s mikor nincs egyéb dolgod, segíteni fog az időt töltened és mikor egyedül vagy, jó társaddá válik. Segí­teni fog álmodni a múltról és a jövőről és a gombolygó füstjében látni fogod azoknak az arcát, akiket szerettél." Az öreg nagyon hálás volt a tündér aján­dékáért, de az még hozzátette: “Taníts meg másokat is a használatára, hogy ők is bír­hassák és ők is élvezhessék.” Aztán eltűnt a Kék Halmok felé és soha senki többé nem látta. így nyerték az indiánok a dohányu­kat sok — sok évvel ezelőtt... “Milyen különös! Jézus azért jött, hogy az embereket, megtanítsa arra, hogy egymáson segítsenek, hogy a felebaráti szeretet otthonos legyen közöttük és ezt mondta azoknak, aki­ket a tanítása hirdetésére kiküldött: “Az em­berek üldözni fognak titeket." Börtön, ostor­csapások, kínzások az egyetlen jutalom, ame­lyet a ragaszkodásukért nekik kilátásba helye­zett. Ez az, ami a küldetésüket olyan cso­dálatossá, olyan magasztossá teszi, a külde­tést, amelyet szerettei fogadnak fel és áldo­zatokkal táplálnak, amelyet vértanuk adnak át vértanuknak és amely nő szüntelen mind­addig, amig az Isten Országa el nem foglalja a gonosz országának a helyét, amely most uralkodik az önzéstől fűtött lelkekben és az önzésre alapított intézményekben. Ezek az intézmények mindenütt a jogtalanságot szen­tesítik, a nagy sokaság leigázását egy pár ke­vés által, a kevesek uralmát és a sokak rab­szolgaságát. Van-e egyéb a földön, mint épen ez a jelenség különböző nevek alatt? A né­peket nem vezetik, hanem uralkodnak fölöt­tük, amint lovak és ökrök felett uralkodnak. Ezeket a hírhedt intézményeket másokkal kell pótolni, .szent intézményekkel, olyanokkal, amelyek igazságra és kötelességre vannak ala­pítva, amelyek Krisztus törvényeire vannak építve, az egyenlőség, szabadság és testvériség intézmenyeiveli olyanokkal, amelyek az em­bereket összeterelik s nem szétválasztják; amelyekben mindenki megkapja azt a részét, amely megilleti. . .Az önzést irgalmassággal kell legyőznünk. Ne gondoljunk a fáradalmakra és fájdalmak­ra, felejtsük el a célt. Legyen az mindig a szemünk előtt. Legyen az minden fölött, még a családi kötelék fölött is, mert talán azt is fel kell áldoznunk az egyetemes család érde­kéért. Legyen még az életünknél is elöbbre­­való, mert hisz ha az életünket ezért veszit­­jiil el, az örök életet kapjuk cserébe. Ne fo-

Next

/
Thumbnails
Contents