Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1938-07-01 / 1-2. szám
6 TÁROGATÓ na, hanem egész biztosan elveszne. Gazdag szomszédunk tud a vagyonnal bánni. Évenként 4—6 hetet utazásban tölt, mert ez igy van előírva a gazdagok számára. (A szegények nem kötelesek utazni, legalább is senkisem várja ezt el tőlük, legkevésbé pedig a vasutigazgatóság, amelynek a marha-kocsiait igy kizárólag a marhák számára lehet fenntartani.) De milyen előrelátó és milyen tapintatos a vagyonát illetőleg. Elutazása előtti napon a szolgaszemélyzetét az utazás tartamára elbocsátja. Ha lehetne, a házát is elbocsátaná, hogy arra az időre ne kelljen érte adót fizetni. Ez egyik módja a vagyon megőrzésének. Egy másik hasznos módját egy másik gazdag embernél tapasztaltam: kertészt tart (mert ez is elő van írva a gazdagok számára), de a kertésznek a virágok eladásából kell fedeznie a kertészkedés költségeit. A “lady” egy nap sok embert meghív teára s megbámultatja a virágait; tea után a virágok a virágárushoz vándorolnak. A megfigyelésre alapitett modern tudás egyik legnagyobb tévedésének tulajdonítható az az állítás, hogy a szegények nélkülözik azt, ami fejlődésükhöz vagy megélhetésükhöz szükséges. Hogy odahaza maradjunk a példák megválasztásánál, ismét gazdag szomszédunkra és magamra hivatkozom. Anélkül hogy az emberi lélek azonosságára vonatkozólag elhamarkodott általánosításokba bocsátkoznám, megállapíthatom, hogy sok közös vonás van bennünk. Mindaketten szeretjük a virágokat, azaz tény az, hogy én szeretem a virágokat s tény az, hogy neki három fizetett kertésze van üvegházakkal társítva. Nagyon helytelenül megalapozott volna az az állítás, hogy ime a gazdag élvezheti a virágokat, a szegény pedig nem. A helyzet épen megforditottnak látszik: én jó barátságban vagyok a kertészekkel s szabad időm egy részét a virágaik közt töltöm. Én gyönyörködöm a virágokban s majdnem azt mondhatnám, hogy a virágok nekem nőnek. A gazdag szomszéd ugyanis nem jár az üvegházba (az végül is szolgák tanyája) s virágai egy részét (“iehetőleg vörösek legyenek és nagy tömegben!”) csak akkor látja, mikor azok a rossz hőmérsékletű és rossz világitásu konzervatóriumában haldokolnak. (Természet) Persze nem minden szegény embernek van gazdag szomszédja. A szegények rendszerint nem a gazdagok negyedében laknak. De a leggazdagabb szomszéd minden szegény rendelkezésére áll. A természet. Én azt hiszem, hogy igazában szegénynek kell az embernek lennie, hogy a természet pazar szépségét egyáltalán megláthassa. Szó sincs róla: a gazdagok is kimennek a természetbe; helyesebben: kiautóznak. De itt az a baj, hogy ahol autó jár, ott egyéb élőlény nem szeret tartózkodni. A legszebb vadvirágok nem nőnek ott, ahol a benzin szaga boszanthatná őket. Gyalogolni kell, hogy megtaláljuk a szépet: növényben, lepkében, bogárban. De ki kívánhatná az olyan embertől, akinek autója van, a gyaloglást? Végül is egészen ésszerű, hogy hősies fellobbanásainkat komolyabb tárgyakra és eseményekre tartogassuk. De ami a gazdagnak hősiességet jelentene, az a szegénynek magától értetődő. Következmény: a gazdag kiautózik az országúton, élvezi a sebességet, a szerényebben hajtó autók elhagyását s aztán visszaautózik, anélkül, hogy igazi szépséget látott volna. A szegény ellenben kisétál, lassan megy, megáll mindenütt, ahol valami látni való van, aztán kifáradva lefekszik a fűbe és elnézi az eget, vagy a mindig siető és mindig dolgozó hangyákat, s valami megnyugtató érzés száll a leikébe, hogy ime neki nem kell sietnie s a tétlensége révén az ország pénzügyi egyensúlya nem fog felborulni. A természet nagyon erkölcsös asszony: futólagos ismeretségre nem adja oda magát; meg kell vele barátkozni és sokáig udvarolni neki, mig feltárja előttünk a szépségét. Ennek az asszonynak a szépségét a gazdag pénze nem veheti meg. (Folytatjuk)
