Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1938-09-01 / 3. szám
12 TÁROGATÓ polgári kényelmet biztositó fizetséget kapjanak. A szocialista bérharcokról büszke megvetéssel beszélt. Egy ízben valami csekély asztalos munkáért a mesterember többet számított fel, mint amennyit ő excellenciája méltányosnak vélt. Az iparos többször fölment a követelése után, de mindig visszautasították. A grófnő végül felboszankodott s a szegény iparost gorombán lehordotta. Mikor ez sem használt, rendőr után küldött, hogy a követeléséhez ragaszkodó embert kidobassa; — a többlet követelést azonban ki nem fizette. Pedig a saját képzelt szükségei számára a munkát sem sajnálta, mert amellett, hogy minden házi teendő végzésére egy külön cseléd szolgált, egy komornának kizárólag a kegyelmes asszony személyes kiszolgálása volt a feladata. Ugyanilyen ellenmondások terhelték egyéniségét erkölcsileg és vallásilag. A közönséges, a mindennapi jellemet a nemes kiválóság iránt táplált magas igényében fitymálva vetette meg; a fiuk és lányok, férfiak és nők szokásos vétkeit, apró botlásait könyörtelenül kárhoztatta: de önmaga képes és kész volt másokat szokatlan bűnökbe, nagy botlásokba hajszolni. Feltűnő szépsége- még fiatal hajadon korában megszéditette valamelyik egyetemi tanár balga fejét. A szerencsétlen nagyon komolyan és nagy hévvel udvarolt neki. A tanár megkérte: ámde ő hallani sem akart arról, hogy gróf lány létére egyszerű egyetemi tanár felesége legyen. Szegény tudós a szerelmére kimondott kegyetlen Ítéletet nem bírta elviselni: szivét keresztül lőtte, imádottja pedig zavartalanul pompázott tovább. Tábornok férje is rajongó szerelemmel szerette őt; ő azonban ezt oly rideg tartózkodással viszonozta, hogy emiatt többnyire külön kellett élniök. A szelíd kímélet elvét annyira vitte, hogyegészségügyi tekintetek mellett-ez volt az egyik ok, amiért nemcsak saját maga élt növényi koszton, de a gyermekeit is úgy táplálta. Hanem amig az ebédre levágott csirke életét sajnálta, s minden állatot szánt a fájdalmáért, addig fiát és leányát mindenféle képtelen kínzással gyötörte. A lányának-bármint epedett is utána, — nem volt szabad az étkezések idején vizet innia, hogy el ne hízzon és tetszetős alakját el ne veszítse. A fiának, — bármennyire is szereit volna szabadon játszani, — képzelt egészségi okokból unalmas szertornázással és egyhangú testgyakorlati mozgásokkal kellett az óraközi szüneteket eltöltenie. De legválasztékosabb tortúrára az étkezési jó modor gyakoroltatása nyújtott alkalmat és okot. Ebéd vagy vacsora le nem járhatott úgy, hogy vagy a fiának vagy a lányának jó izü falatjait meg ne keserítette volna a jótékony anyai korholás. A lánynak különösen azért kellett sok kemény dorgálást szenvednie, mert magáról gyakran megfeledkezve többnyire nem ült oly mereven kifeszitett derékkal, mintha hosszú nyársat nyelt volna. A fiúnak meg az volt a felháborító, mindennapi megbotránkozást okozó bűne, hogy élénk temperamentumával a társalgásba belemelegedve evő eszközeit mindegyre ökölre fogta s a gesztus nyomatékéül néha még az asztalra is ráütött velük. Valóságos boldogság volt az, ha reggelenként hébe-korba a spanyol etikett kínzó vasköpenyétöl szabadon, magunkra ehettünk valamit naponta legalább egyszer. Az a szabálytalanság, hogy szegény tanítványom a villát vagy kést marokkal és nem három ujjal, hegyét fölfelé nem pedig lefelé fordítva fogta és más efféle bűnök a principálisnőmet gyakran oly szigorú kifakadásokra bírták, amelyek miatt — az egyébként jó étvágyú fiú — elkeseredésében semmit sem birt enni. Ellenben magaviseletének az a másik, — szintén gyakori szabálytalansága, — hogy öltözéskor, ha valamit nem talált kedve szerint, a cipőket, keféket, vagy ami épen a kezébe akadott, goromba szitkozódások közepette a cselédekhez verte, vajmi ritkán provokált figyelmeztető megjegyzést. Sőt a demokrata elveire büszke kegyelmes asszony lelki gyönyörűségét lelte talentumos fiának abban a nemes választékosságában, mellyel a bárón alul senkit az ember névre valóban méltó lénynek nem tekintett. (A család sorsa tragikus volt. A fiú beleszeretett egy egyszerű leányba, akit természetesen nem vehetett nőül. Agyonlőtte magát. — György János ügyvédnek készült s elvégezte a jogot, de megundorodott az ügyvédek praktikáitól. Theologussá vált s mint ilyen — ösztöndíjjal Angliába került, Oxfordba, ahonnan átrándult Londonba. Londonban nagyon érdekelte az Üdv Hadseregének, a Salvation Army-nak a tevékenysége. A következő részlet könyvének XXVII. fejezetéből való.) (Folytatjuk) Egy angol professzor a Londonba menő vonatra várt a kegyetlen hidegben, mikor a rendszerint átfutó Cornish expressz váratlanul megállt a pályaudvaron. Azonnal felérontott, de alig volt fenn féllábbal, mikor a kalauz rákiáltott-. “Ön itt nem szállhat fel, Uram, a vonat itt nem áll meg”. “Rendben van”, válaszolta a professzor, “ha nem áll meg, akkor én nem vagyok rajta”.
