Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1939-04-01 / 10. szám

A magyarok II. világkongresszusának az évkönyve megjelent. Mint tudjuk, a kongresszus 1938. augusztusában volt Budapesten s azt célozta, hegy a külföldre szakadt magyarok el ne veszítsék a kapcsolatukat az anyaországgal. Sok szép beszéd hangzott el, a hazafias érzés sok változatban nyilvánult meg, amelynek az őszinteségében semmi okunk sincs kételkedni. A lelkesedés mindenkit magával ragadott s mindenki a lelkesedésének a hatása alatt beszélt. Persze mikor a lrlk's d's lelohad s hátramarad a szürke hétköznap a köznapi cselekvési módjával, akkor sok minden máskép történhetik, mint ahogy azt az ünnepélyes pillanatok szónoklatai sejttethetnék. Azért talán nem is részletezzük a sok elhangzott javaslatot és hazafias dikciót, hanem egyszerűség kedvéért ide iktatjuk annak a két magyar embernek a nevét, akikről tapasztalásból tudjuk, hogy a külföldi magyarságnak tényleg őszinte és mindig szolgálatkész barátai: Báró Percnyi Zsigmondit és Dr. Nagy Károlyit. Az ő nevüket érdemes megjegyezni, a külföldi magyarok hálája és szeretete fűződik hozzájuk.

A külföldi magyarok világszövetsége központi irodájának a cimc: Budapest, V. Géza ucca 4. ■— A világszövetség ügyvezető igazgatója: Dr. Nagy Károly. — Tagsági dij: évente 2 pengő. — Belép'si nyilatkozatot küld a budapesti iroda és ugyanaz megküldi az alapszabályokat is.

A kanadai parlament nem sok helyet kap a folyóiratunkban, mert mi elsősorban kulturális kérdésekkel foglalkozunk s a világpolitika eseményeit is jórészt az egyetemes emberi kultúra szemszögéből figyeljük. Hogy most mégis kivételt teszünk, ezt főleg azért tesszük, mert fel akarjuk hívni az olvasóink figyelmét egy olyan ember parlamenti szereplésére, aki tényleg megérdemli a figyelmünket. Nem kell valakinek a CCF tagjának lenni, hogy J. S. Woodsworth, winnip gi képviselő működését méltányolja. Olyan ember ő, akinek a közéleti szereplése talán nem volt mindig csalhatatlan (s ugyan melyikönk cs ihatatlan?), de akinek az élete, célkitűzése mindig magas nívón állt s az elnyomottak felemelésére és az igazság érvényesülésére irányult.

J. S. Woodsworth januárban hosszú beszédet mondott a parlamentben, amelyben kikelt a bankok ellen, amelyek — a saját bevallásuk szerint — a múlt évben jó üzleteket csináltak, de az üzlet még jobbá tétele céljából melegen ajánlották a felfegyverkezést. Hidegvérrel számították ki, hogy Kanadában hogy lehetne pénzt csinálni más országok bajaiból. “Csődöt mondott-e a demokrácia?” -kérdezte Woodsworth. — “Nem, inkább azt lehetne mondani, hogy soha nem is próbálták ki. Az a rendszer, amely a vagyont és a hatalmat a keveseknek adja s a nagy tömeget bizonytalanságnak és szegénységnek teszi ki, nem tarthat soká.” A CCF (Co-operative Commonwealth Federation) nem akarja a magántulajdont megszüntetni, hanem azt szeretné látni, hogy a testületi vagyont úgy ellenőrizzék, hogy az megengedje némi magántulajdon szerzését. A CCF-et azzal vádolják, hogy az egyéni kezdeményezést megszüntetné. A helyzet az, hogy a nagy többségnek a jelenlegi kanadai rendszerben alig lehet kezdeményezése. — Mi ismerjük /. S. Woodsivorthot és tiszteljük őt.