Tanügyi Értesítő, 1918 (16. évfolyam, 5-10. szám - 17. évfolyam, 1-4. szám)

1918-11-01 / 3. szám

2 oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. szám. természet örök törvényének, mégis égetően sajog szivünk a veszteség feletti fájdalomtól, mert e város és e várfnegye tanítósága dí­szét, ékességét, büszkeségét veszité el őbenne, aki messze világitó fáklya vala közöttünk. Csodáltuk Isten adta nagy tehetségét, rend­kívüli munkabírását, vasszorgalmát. Tiszte­lettel hajoltunk meg puritán jelleme előtt és szeretettel öveztük a pályatársak iránt min­denkor melegen éritő szivjósigáért. Tanító mesterünk, távozó pályatársunk I engedd meg, hogy azt a mélységes hálát, azt a bensőséges köszönetét, amellyel neked tartozunk s a melyet életedben magadtól szerényen mindig elháritottál, itt — az utolsó állomásnál — búcsúzóul szavakba foglal­hassuk. A Nagykunság végtelen rónáinak ke­beléről őserőt, apostoli Ihletet, poéta lelket hoztál szamosmenti városunkba, hogy e kincseket pazar bőséggel osztogasd itt a köz javára. Mesteri kézzel Írott tankönyveket ad­tál az ifjúság s a tanítók kezébe oly időben, amikor a tankönyvirodalom hazánkbanjgyer- mekkorát élte. Egyesületbe tömörítetted a vármegye tanítóságát, akiknek körében az elnöki tisztet dísszel, messzetekintő bölcses­séggel viselted mindvégig. Tanügyi lapot alapítottál s a tanítóságot önképzésre pálya- szerctetre, hazafias együttműködésre serken­teni soha meg nem szűntél. Melegszívű, vezérlő egyéniségnek mu­tatkoztál, amikor a vidéki tanítóság gyerme­kei számára városunkban díszes otthonokat emeltünk. A helyi iparos ifjúságnak rend­szeres nevelése, oktatása, úgyszintén az ipa­ros társadalomnak közművelődési egyesü­letbe való koncentrálása a te nevedhez fű­ződik. Hírlapírói és politikai tevékenységed, valamint a városi ügyeknek mindenkori sze­retetteljes, önzetlen felkarolása, öt évtized alatt szerzett tanítói érdemeid közismert té­nyek. Mindezekért hála, köszönet, kegyeletes megemlékezés illet meg nemzetünk, városunk egész társadalma, úgyszintén hűséges pálya­társaid részéről. Életpályád, közéleti mun­kásságod felett mindig ott lebegett nemzeted, a magyar faj izzó szeretete. Hiszem, hoy a világűrbe kiröppenő nagy szellemed ezer éves hazánknak jelen válságos, sorsdöntő pillanatában a magya­rok Istenéhez száguld oltalmat esdekelvén az ősi főidre, s szenvedő, vérző nemzetünkre. Távozó pályatársunk! Immár búcsút veszünk tőled. Szép, nemes életednek, pél­daadó munkásságodnak minden mozzanatát, nagy lelkednek felejthetetlen emlékét kegye­lettel megőrizzük. * Néhai Marosán János szatmári áll. isk. igazgató hamvai felett tartott síri beszéd. Gyászoló közönség! Mély megilletődés- sel álljuk körül e néma koporsót, melyben egy szép reményekre jogosító, páratlan szor­galmú, köztiszteletben és szeretetben álló pályatársunk porrészeinek van örök pihenő vánkosa. Az őszi légáramiat bnllámfodrai messze nyugatról a halál, az enyészet csi­ráit hömpölygeíik felénk, miníiia megfélemlí­tésünkre napnyugatnak nemcsak népei, de rejtelmes fúriái is összefogtak volna eilenünk. Megmagyarázhatatlan módon, váratlanul dől­nek a hideg sírba: gyermek, ifjú, erőteljes férfiú, törékeny agg egyaránt. Most is a fáj­dalom mélysége mellett a megdöbbenés ér­zelme tartja fogva lelkünket. Hihetetlennek látszik, hogy a szempár, mely még az iméét egészséget, erőt, értelmet sugárzott ki, most már örökre elhomályosult volna. Lehe­tetlennek látszik, hogy az a beszédes ajak, mely oly buzgón, annyi meggyőződéssel hirdette a tudás, a becsület, a tisztesség igéit, többé már meg nem szólalhat. És nem akarjuk elhinni, hogy a baráti kézszori- tásra mindig készen álló jobb immár örökre lehanyatlott volna. És — fájdalom — mégis igy van. Itt állunk az áldozatára váró nyitott sir peremén, mely arra int, hogy ébredjünk, ocsúdjunk a váratlanul jött csapás kábulatából és búcsúz­zunk a körünkből távozni, pihenni készülő kedves, jó baráttól. A végzet kifürkészhetetlen akaratából fél munkaszak után vagy pihenőre szólítva kedves jó bajtársunk, de e fél munkaszak alatt többet dolgoztál, mint sok más egy ki- teljesedett életen át. És e munka fölöttébb becses és értékes vala, mert annak minden mozzanata a magyar nemzeti kultúra erősi- téséte, ékesitésére szolgált. Huszonnégy évi népnevelői munkásságodból egy kerek évti­zeden át e város népoktatásának voltál lel­kes, buzgó, fáradhatatlan előharcosa. Hir­detted szóval, tollal s a magad nemes pél­dájával, hogy vallásosság, honszeretet, mun­kásság az a szentháromság, amire az ifjú­ságot nevelni kell. Érdemeket szereztél a népoktatás, az iparos oktatás, úgyszintén a fiatal tanitónemzedák nevelése körül. Tanítói közügyek felkarolásában, szociális intézmé­nyeinek megteremtésében elől jártál, A pá­lyatársakkal szemben mindig a megértés, a barátság hangját kerested.

Next

/
Thumbnails
Contents