Tanügyi Értesítő, 1918 (16. évfolyam, 5-10. szám - 17. évfolyam, 1-4. szám)
1918-11-01 / 3. szám
2 oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. szám. természet örök törvényének, mégis égetően sajog szivünk a veszteség feletti fájdalomtól, mert e város és e várfnegye tanítósága díszét, ékességét, büszkeségét veszité el őbenne, aki messze világitó fáklya vala közöttünk. Csodáltuk Isten adta nagy tehetségét, rendkívüli munkabírását, vasszorgalmát. Tisztelettel hajoltunk meg puritán jelleme előtt és szeretettel öveztük a pályatársak iránt mindenkor melegen éritő szivjósigáért. Tanító mesterünk, távozó pályatársunk I engedd meg, hogy azt a mélységes hálát, azt a bensőséges köszönetét, amellyel neked tartozunk s a melyet életedben magadtól szerényen mindig elháritottál, itt — az utolsó állomásnál — búcsúzóul szavakba foglalhassuk. A Nagykunság végtelen rónáinak kebeléről őserőt, apostoli Ihletet, poéta lelket hoztál szamosmenti városunkba, hogy e kincseket pazar bőséggel osztogasd itt a köz javára. Mesteri kézzel Írott tankönyveket adtál az ifjúság s a tanítók kezébe oly időben, amikor a tankönyvirodalom hazánkbanjgyer- mekkorát élte. Egyesületbe tömörítetted a vármegye tanítóságát, akiknek körében az elnöki tisztet dísszel, messzetekintő bölcsességgel viselted mindvégig. Tanügyi lapot alapítottál s a tanítóságot önképzésre pálya- szerctetre, hazafias együttműködésre serkenteni soha meg nem szűntél. Melegszívű, vezérlő egyéniségnek mutatkoztál, amikor a vidéki tanítóság gyermekei számára városunkban díszes otthonokat emeltünk. A helyi iparos ifjúságnak rendszeres nevelése, oktatása, úgyszintén az iparos társadalomnak közművelődési egyesületbe való koncentrálása a te nevedhez fűződik. Hírlapírói és politikai tevékenységed, valamint a városi ügyeknek mindenkori szeretetteljes, önzetlen felkarolása, öt évtized alatt szerzett tanítói érdemeid közismert tények. Mindezekért hála, köszönet, kegyeletes megemlékezés illet meg nemzetünk, városunk egész társadalma, úgyszintén hűséges pályatársaid részéről. Életpályád, közéleti munkásságod felett mindig ott lebegett nemzeted, a magyar faj izzó szeretete. Hiszem, hoy a világűrbe kiröppenő nagy szellemed ezer éves hazánknak jelen válságos, sorsdöntő pillanatában a magyarok Istenéhez száguld oltalmat esdekelvén az ősi főidre, s szenvedő, vérző nemzetünkre. Távozó pályatársunk! Immár búcsút veszünk tőled. Szép, nemes életednek, példaadó munkásságodnak minden mozzanatát, nagy lelkednek felejthetetlen emlékét kegyelettel megőrizzük. * Néhai Marosán János szatmári áll. isk. igazgató hamvai felett tartott síri beszéd. Gyászoló közönség! Mély megilletődés- sel álljuk körül e néma koporsót, melyben egy szép reményekre jogosító, páratlan szorgalmú, köztiszteletben és szeretetben álló pályatársunk porrészeinek van örök pihenő vánkosa. Az őszi légáramiat bnllámfodrai messze nyugatról a halál, az enyészet csiráit hömpölygeíik felénk, miníiia megfélemlítésünkre napnyugatnak nemcsak népei, de rejtelmes fúriái is összefogtak volna eilenünk. Megmagyarázhatatlan módon, váratlanul dőlnek a hideg sírba: gyermek, ifjú, erőteljes férfiú, törékeny agg egyaránt. Most is a fájdalom mélysége mellett a megdöbbenés érzelme tartja fogva lelkünket. Hihetetlennek látszik, hogy a szempár, mely még az iméét egészséget, erőt, értelmet sugárzott ki, most már örökre elhomályosult volna. Lehetetlennek látszik, hogy az a beszédes ajak, mely oly buzgón, annyi meggyőződéssel hirdette a tudás, a becsület, a tisztesség igéit, többé már meg nem szólalhat. És nem akarjuk elhinni, hogy a baráti kézszori- tásra mindig készen álló jobb immár örökre lehanyatlott volna. És — fájdalom — mégis igy van. Itt állunk az áldozatára váró nyitott sir peremén, mely arra int, hogy ébredjünk, ocsúdjunk a váratlanul jött csapás kábulatából és búcsúzzunk a körünkből távozni, pihenni készülő kedves, jó baráttól. A végzet kifürkészhetetlen akaratából fél munkaszak után vagy pihenőre szólítva kedves jó bajtársunk, de e fél munkaszak alatt többet dolgoztál, mint sok más egy ki- teljesedett életen át. És e munka fölöttébb becses és értékes vala, mert annak minden mozzanata a magyar nemzeti kultúra erősi- téséte, ékesitésére szolgált. Huszonnégy évi népnevelői munkásságodból egy kerek évtizeden át e város népoktatásának voltál lelkes, buzgó, fáradhatatlan előharcosa. Hirdetted szóval, tollal s a magad nemes példájával, hogy vallásosság, honszeretet, munkásság az a szentháromság, amire az ifjúságot nevelni kell. Érdemeket szereztél a népoktatás, az iparos oktatás, úgyszintén a fiatal tanitónemzedák nevelése körül. Tanítói közügyek felkarolásában, szociális intézményeinek megteremtésében elől jártál, A pályatársakkal szemben mindig a megértés, a barátság hangját kerested.
